Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1380.

1380.

Fogd a karmára vagy az örök visszatérésre

rossz sorsod, de olyankor a jónál is megteszi,

ha lelkiismeretfurdalásod lehetne más

élete miatt, aki különb, de rosszabbul él.

Ő biztosan valami korábbi bűne miatt

szenved, te pedig olyasmit sosem követtél el,

s ha korábbi életek is számítanak, abban

is lehet elég érdemet és hátrányt találni.

Ez kétféle, mert a felmenők közt lehetett,

aki túlteljesített, hősiesen csatázott,

más meg gyáva volt, netalán áruláson kapták,

leszármazottaiban bűnhődik, vagy megdicsőül.

De mi van, ha mi magunk jövünk vissza korábbi

életünkből, ahol elkövettünk valamit, és

most jár érte jutalom vagy gyötrődés, senki sem

tudja biztosan, de nemhiába emlegetik.

Hogy kik és miért, azt már nem firtatja, aki ezt

hinni akarja, megvallani sem igen meri,

vagy hivatkozni rá is csak néha, módjával, mert

tudja, támadási felületet képez vele.

Hiszen megvan minden kornak saját valósághoz

való viszonya, s abba most nem fér bele mindez,

kinevetik ellentmondásai miatt, merthogy

emberi különbségeket nem így magyarázunk.

Vagy inkább úgy mondhatnánk, hogy nem szabad kiutat

keresni azon túl vagy felül, amit fennálló

rend képvisel és erőltet ránk, magunk választott

s elismert törvények szerint nem lehet kibúvó.

Mert ha sors dobta, azért nem vagyunk felelősek,

másként állunk hozzá és könnyebben elviseljük 

a megszorítást, nem fáj annyira, mintha tényleg

elismernék, hogy kiérdemeltük, a mi hibánk.

Ugyancsak kevesen akarnak megnemesedni,

jelenben e címet jótettel kiérdemelni,

ha már le vannak osztva a lapok, azaz rangok,

nem lehet odaférkőzni a nemesség közé.

Hogy aztán ennek vannak tehetetlenségi és

kezelhetetlen összetevői, ily finomság

az okok keresésében keveseket mozgat,

megelégednek a nagy kép elfogadásával.

Amely tehát nem törődik sem a kis dolgokkal,

sem az egyéni kis bajokkal, vágyakkal, hiú

ábrándokkal és öntelt beképzeltséggel, szétcsap

köztünk véletlen, beüt szerencse, azt mutatja.

El kell jutni a tudatosság s erős akarat

olyan fokára, hogy kezelni tudjuk világunk,

átlássunk a szitán valós mozgatórúgóig,

törekvésig, s szövetkezzünk ellene vagy vele.