Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1400.

1400.

A világ értelmességéről beszélni olyan,

mintha Istennel társalognánk, bele látva a

gondolataiba, mi a szándéka éppen azzal,

amit vizsgálunk, vagy ami velünk megtörténik.

Nem nehéz ilyet találni, mert belső hang segít,

ha megrekednénk tanultak elégtelensége

miatt, hiszen ugyanaz az értelem van bennünk

szintén, így lelhetünk rá rendeltetésünkre is.

Legalábbis ezt tartja legmagasabb bölcselem

s a legkisebb vélelem is, mikor tárgyakon túl

elvi síkon kutat, illetve talál összefüggést, sőt

törvényszerűséget, és jelekkel közlést felénk.

Puszta anyagon túl igen beszédes az élet,

megnyilvánulásait természetesnek vesszük,

tulajdonságait, képességeit, hasznait

számunkra régóta ismerjük élőlényeknek.

Fákkal barátkozni eszünkbe sem jutna, miket

kivágunk, megszárítjuk s tüzet rakunk belőlük,

valamikor aztán rájöttünk, minden éghető

szén, és láttuk, levegő szükséges az égéshez.

Sok-sok találmányunk e köré a tudás köré

gyülekezett, nagy-nagy kényelmet megvalósítva

nekünk, amint az ellenkezője: ételeink 

tartósító hűtése ugyancsak jótétemény.

S tovább, beszélni kezdtek, magukat kínálgatták

még édes finom gyümölcsök, étkezés céljából

mennyi mindent kipróbálgattunk tapasztalatot

szerezve, esetleg kárt vallva, hogy mi ehető.

Kis magok összegyűjtése, őrlése, főzése,

állatok tojásának, húsának nem hogy nyersen,

de fűszerezetten elkészített fogyasztása,

nagy előrelépés volt háziasításukkal.

S még tovább, észrevétlen lépegettünk feljebb

az értelem fokozatain egészen máig,

mely mostani állapotunk félmillió éves

lehet már, ideje komolyan vennünk hitelét.