Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1401.

1401.

Tekintetünket csillagos égre űrtávcsövek

hatékonyan hosszabbítják, mélyítik – eredményt

nézve, mert akik erre fordítják a pénzünket,

ilyen látványossággal akarnak hódítani

lelkivilágunkban, oda messze kiterjesztve

közvetlen gyakorlat napi elképzeléseit,

milyen módon rendelkeznénk be azon a bolygón,

amelynek léte csupán tudományos feltevés.

Kettős a cél és az elért hatás, mert elterel

figyelmet Istenről, aki régen még eget és

a szívet uralva befolyásolta lépteinket,

s helyette mostanra űrfejlesztés vált istenné.

Mintha tényleg így lehetne irányítani a

lelkeket, hogy ne befelé, magába forduljon

az ember eszmei és hitbeli táplálékért,

belső mélységekben találva nyugalmat, erőt.

Mintha nem lennének a világmegismerésnek

korlátai, amit az elért határokon túl

haladva átléphetünk véges egyéni élet

szűkösségét nemzedékek által kitágítva.

Mintha a múltunk nem eléggé figyelmeztetne

nemcsak a nagytermészet önálló és veszélyes

változására, mely időszakonként visszatér,

de az emberek helytelen válaszaira is.

Mert rossz irányban indulni megoldás felé,

magában hordja visszafordulás nehézségét,

a felelősséget inkább áthárítják oda,

ahol a megfoghatatlan reménység csábít.

Arra az Istenre, kinek kiszámíthatatlan

akaratát vélik teljesíteni hatalmi

szóval, holott nyilvánvaló a különbség léte

elgondolt lénye s a mi képzelőerőnk között.

Vagy ha ez már kudarcba fulladt eljárássá vált,

kitalálnak végtelenség felé menekülést,

hol nem lehet utolérni megtévesztés tényét,

mert az, mint Achilleusz teknőse, előbb indult el.