Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1408.

1408.

Szent helyeket illetően nagy a tülekedés,

de a nagyok nem engednek ilyen éltető

forráshoz kisebbeket, sőt a nyomorúságot

számunkra még fokozzák is azzal, hogy vesztes ügy

emlékeztető helyéhez engednek csak minket

zarándokolni, mintha győztes csatái csupán

más nemzeteknek lettek volna, amint főváros

remekbe szabott palotái, színterei is.

Mintha bizonyos történelmi idő előtti

események, tettek ki lennének törölve a

ma értékesnek dicsőítettek közül, üres

múltat erőltetve ránk, bűneinket sorolva

abból a túlhaladott korszakból, már kortársak

részéről is, mintha jó és rossz úgy elvált volna,

hogy most tisztán látszik, kinek hová álltak dicső

vagy gyászos elődei, s nekünk utóbbi jutott.

Az elmarasztalás csak azokat érinti, akik

folyamatosságot jelentenek élő múlttal,

megszakítottsággal terhelt holt nyelvek hősei

istenítést élveznek, eszmei feltámasztást.

Lássunk át időszitán, melynek kis lyukain át

a legfontosabb kis értékek leperegtek a

földre mindig, termékennyé téve emberség

talaját, s ami fennmaradt, a káros pompázat.

Így ennek a földnek minden termő felülete

szentséges hely, hová kijár művelését végző

ember, munkáját megszenteli maga az ég is

éltető esővel és érlelő Nappal bőven.

Ennek a szerves békének voltak hitvallói,

vértanúi, akikre mindig figyelmeztetnünk

kell magunkat és egymást, felidézve szenvedés

és megdicsőülés állomásait, helyeit,

a közhatalom gyakorlásának mezejét is,

örökös szépséget rejtő házakat, kerteket,

az egész világot felölelő jelképeket,

s követni tovább a kimagasló lelkületeket.