Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1411.

1411.

Ahogy tengeralattjárók útját nem ismerjük,

de tudjuk, hogy ott vannak a világ tengerében,

a mélységekben rejtőzik őstörténetünk is,

kevés jelet nyújt magáról emlékezetképpen.

De azt küldi rendületlen, csak fel kell ismernünk,

fűben-fában orvosságot, állatokban reményt,

hogy társaink lesznek sikeres boldogulásban,

s egy-egy képességünkben korábbi eseményt.

Ahogy felfedeztük a tűz használhatóságát,

kőeszközök után a fémek még több előnyét,

növény- s állatnemesítés sorra megtörtént,

s nem utolsó sorban fűszerkonyha ízes főztjét.

Mindezzel kapcsolatos békénk örökössége,

mit az időjárás néha megbolygatott,

nyugalmunkat erőnk mindig helyreállította,

természet törvénye lélekben megfogantatott.

Csodásan megéltünk ily módon évszázezreket,

régészeti rétegek is mesélnek múltunkról,

meg a sejtörökítőink viruló tényei,

műveltségi tények adnak hírt igaz utunkról.

Csak kapkodjuk a fejünk, ha ma arra gondolunk,

milyen szerves volt az élet a régi időben,

mindent felhasználtak, hulladék nem keletkezett,

élelmük is volt, persze, többnyire igen bőven.

De, hogy ritkán laktak, születik az ellenvetés,

ám bolygónkhoz képest mi sem lennénk túlnyomóan,

ha nem az ég felé tömörülnénk,

juthat mindenkinek tér, hozzájuk hasonlóan.

Mert csomósodást tudásközlés igényelt régen,

amin túlvagyunk már, messzire is üzenhetünk,

csakhogy testünk betegesen elkényelmesedett,

s az sem mellékes, hogy többnyire mérgeket eszünk.

Felismertünk már nemcsak káros szenvedélyeket,

de a napi élet helyes gombolyítását is,

őseink életmódja mellé lelküket

kell visszahoznunk, mi ügyeset jósággal társít.