Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1413.

1413.

Rejtett kis indulatunknak ne engedjünk teret,

látszólag apró hajlam, mert távolra utal,

hogy réges-régi elődeink mért nem gyilkoltak

többet valahol, ahol talán nem is jártak ők.

Mert hogy miért hagyta életben Attila Rómát,

ha el is pusztíthatta volna, ja, mert szkíta volt,

a szkíta erkölcs híve, amit most elismerünk,

de kit életben hagyott, az mind árthatott nekünk később.

Ilyen módon történelmet írni ugyanolyan

ártalmas, mint mivel másokat vádolunk sorra,

hiszen sok hősünket megtagadnak, kitörölnek

az emlékezetből, mondjuk, és sosem ok nélkül.

De hogy mi hasonlót kívánjunk a valóságos

múltba, visszamenőleg, mutatja keveredett

tudatunkat, minek eredete hódítókat

ajnározni, ha egyszer mi voltunk hódítottak.

Más kérdés, hogy aztán átálltunk védekezésre,

s még megelőző csapásokat is tudtunk mérni,

de a békés természetünket úgy megőriztük,

hogy műveltségünk összetevői mind ilyenek.

Azaz a túlnyomót mi képviseljük hűséggel

messze múltba gyökérző emberi történetből,

ennek jele a tisztelet, mivel a többi nép

illetett minket, tudás népe néven nevezve. 

Ehhez képest eltörpül minden gyászos veszteség,

és így is volt, a túlélést magas szintű élet

ösztönös és tudatos folytatása nyújtotta,

elterjesztve vívmányait az egész földünkön.

Ez a felfogás vezérelte vezéreinket,

olyan kapcsolatrendszert éltetni körülöttünk,

mely átveszi s továbbítja a jó gyakorlatot,

és nem a hódoltatottak kirablásából él.

Ez az ésszerű, és ezért volt így, nem gyengeség

vagy önrontó kegyesség folytán, ne sírjunk vissza

hamis történelmet gondolatban ismételni

kegyetlenebbül, mint ahogy szépen és jón történt.