Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1417.

1417.

A fáradtság is érzelem, viszonyunk magunkhoz,

jobb, mintha könnyedén fut a szekér velünk végig

a mások által simára tett úton: göröngyök

eltakarítása, hepehupák kivédése

szükséges segítése nemcsak akadálytalan

közlekedésnek életünkben, hanem üdvösség

keltő eszköz, eljárás, bizalom magunk iránt,

mert a teljesítmény tett nélkül meg nem születhet.

Minden más érzelem, mások felé irányulva,

szintén fáraszt, mit észre sem veszel, de csak akkor,

ha értük lelkesedel, szívesen belemerülsz,

ellenkező eset, taszítás fájdalmat okoz.

Ezért kerüld, hogy rombolón viszonyulj bárkihez,

legalább közömbösségig küszöbölj ki ártást,

ésszel megfontolva inkább, amit tapasztaltál,

rosszakarat amúgy sem hoz semmilyen eredményt.

Sőt, még további erőfeszítést kíván bosszú,

ha oda fajul elszabadult indulat benned,

kétszeres-háromszoros erőkifejtéssel jár,

aminek semmi haszna, másnak okoz fájdalmat.

Mennyivel értelmesebb érzelmesen élned, már

a mindennapokat is, nemcsak kiemelkedő

ünnepeket, úgy gondolni szeretteidre, és

akár mindenkire is, mint akiknek jót akarsz.

Vagy egyszerűen csak örülsz nekik, hogy léteznek,

eredményeiknek, alakjuk feltűnésének,

avagy ábrázatukra gondolva, felidézve

őket igen gyakran, közösséget élve velük.

Az érzelem tehát irányítandó, tanulni

kell úgy kezelni, hogy közös javunk legyen, soha ki

ne fogyjon lelkünkből, építse testünk állagát,

s ha fogyasztja is erőnket, az meg tud újulni. 

Mert a tudat, hogy Istennek tetszőn kapcsolódunk

egymáshoz, felér egy újjászületéssel, remek

érzés tölt el, kiszorítva az egyedüllétet,

mert így teljességes célt elérve fáradozunk.