Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1436.

1436.

Vannak-e a történelemben nagy emberek, vagy

azok a nagy szerepek teszik naggyá az ott és

akkor szereplőket, hogy dönteniük kell, lehet,

s tudnak, a világ sorsának alakulásáról?

A kettő ugyanaz, vagyis nem egyéni érdem

emel fel valakit, hanem felemeltetése

miatt nézünk rá hősként és jegyezzük meg nevét,

az alkalom választ alkalmasat, nem fordítva.

Mégha aztán a történetírásban már ezt a

fordított utat mutatják is be, népszerűvé

tenni a meghozott döntés hozóját, mintaként

szolgáljon az utókor számára ugyanúgy.

Azaz a jelenben is támadhassanak, ha kell,

szinte a semmiből nagyra nőtt, vezérszerű fők,

mintha tudásban mindenki fölé emelkedve

érhetnék el, hogy higgyük, legjobbat választják.

Ezért nagy veszélyt hordoz, ha nem értjük meg

ennek a megtévesztésnek a lényegét, hogy a

mindenkori világvezetés helyi részlegének

részleges érdekét szűk tudással képviseli. 

Megrövidíti elméjét, hogy átfogó módon

nem képes gondolkodni, ha érvényesíteni

akarja megbízói szándékát, mert hogyha az

nem együttműködés, világromlásba vezethet.

Van viszont erkölcsi érzéke mindenkinek, az

megoldja a tájékozatlanság baját, érdek

szülte vakságot is gyógyít, egyetemes érték

felé tereli a gondolkodást, békét hozó útra.

S ha valamiben, hát ebben áll egyéni nagyság,

hogy az általában vallás által közvetített

eszmék átélő elfogadásával járuljon

hozzá, ha olyan helyzetben van, a megoldáshoz.

Olyanhoz, hogy ne csak egyes csoportok vagy népek

járjanak jól, de az egész, ha különben borul

a béke, felrobban a Föld, amit viszont senki

nem kívánhat, de vészes a nagyember-kísértés.