Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1468.

1468.

A következményekkel hogyan is számolhatnánk,

ha még a következő lépés helyét sem látjuk

előre, mikor elhatározzuk valamerre

indulásunkat, kérdés az önállóság léte.

Vagy inkább erőltetése, dacos magatartás,

ami a kamaszkor nem véletlen velejáró

viszonylata, bizalmatlanság, fájdalmas magány

sok esetben, amit oktalan hagyomány okoz.

Önkéntelen, tudatlan elhanyagolás szülők

részéről, kik úgy érzik, mindent megadnak, csupán

a közelség, a bizalom hiányzik a gyerek

felé, egy idő óta két malomban őrölnek.

Aztán már nem is egy nyelvet beszélnek, mialatt

szándékuk tiszta és szeretetéhes, áldozat-

hozatal is jelen van, amiről nem beszélnek,

azazhogy mibe kerül nekik, hogy gyermekük van.

Szerencsére sokszor nem is egy, és ezért igen

nagy a felelőssége nemzedéki rétegek

összeszervezésének egymás mellé, felmenők

kizárásával szinte, hogy nincs mélységi forrás.

Csak a felszíni jelenségek jó oldalát ‒ és

árnyoldalát nem ‒ mutatják, kiemelkedők

lesznek a vonzók, ami átlagnak elérhetetlen,

rosszul érzi magát nincstelen, fölényt a gazdag.

Pedig lehetne ez másként, volt is gyakorta,

de azt túlhaladottként állítják be, amikor

a lélek egyenlősége működtetett közös

tudatot és cselekvést, egyéni mértékekkel.

Ez azonban kiegészítődésként előnyös

megoszlást eredményezett, megelégedésre

jutva találta meg mindenki a feladatát,

első helyen volt annak elvégzése örömben.

Ma már a valamirevalóság sem építi

a személyiséget általánosan, s üresen,

céltalanul is lehet időt mulatva élni,

de következménynélküliség csalóka látszat.