Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1472.

1472.

Felhalmozni halmokat először a természet

kezdett, máig megvannak a hegyek, bár lekoptak

régiek, az újak már alig nőnek, harsanás

szónak általánosabb, elvontabb értelme lett.

Amint a felhalmozásnak is, mert kupacokba

rakást jelent inkább, nagyobb területen, de még

kicsin is, nem egyetlen nagy kazlat, meddőhányót,

viszont nemcsak értelmesen, értelmetlenül is.

Legalábbis utólag annak látszik, amikor az

egyes dolgok, melyek „jók lesznek még valamire”,

lerakódnak az udvar sarkában, majd ellepik

egészen, ami a lakással is megtörténik.

Mert lett sok kacat, mit ki kell dobni a szemétbe,

a szeméttelepen már elterítve vastagon

kezelik a nép hulladékát, majd beterítik

földdel, legyen belőle valami használható.

Kivéve, ami nem tud lebomlani, mert olyan

szerkezetet adtunk neki mesterségesen, hogy

műanyagként kezelhetetlen, külön tudomány

megtalálni módját közömbösítésének.

Miközben azért a „Szép Házak” és a „Szép Kertek”

olyat mutatnak képeslapokban, ahol semmi

fölösleg, és  zsúfoltság sincs, hanem „esztétikum”,

mintha csupán életünk díszletéről lenne szó.

Pedig különösen a parasztok, kézművesek

másként éltek, gondolkodtak, sok eszközt, szerszámot

tartva, s ennivalót is felhalmozva, gabonát

egész évre, húst élő állatok „raktároztak”.

Raktárak ma is vannak, tele élelemmel, ahonnan

hordják kedvenc boltjainkba, adagoljuk aztán

mi magunk a beszerzéssel, nehogy megromoljon,

hűtőházak és hűtőszekrény jégverem helyett.

A tudósok által gyűjtött könyvekből lettek

a könyvtárak, ismerethalmaz birtokában lehetsz

valamely terület szakembere, és tudni kell

kidobni elavultat, találva újat rendre.