Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1492.

1492.

A tűz-gyulladásfok figyelmeztető kell legyen,

más, elvont esetekben is, hogyha tetőre hág

lelkesedés, elviselhetetlen a szenvedés,

be fog következni valami addig még nem volt.

S ahogy megéget a láng, mely előbb csak nyaldos,

elhamvasztja egy pillanat alatt eszmeiség

viruló testét, vágyat veszélyes irányba visz,

kezeletlen folyamat hamuvá emészt mindent.

Mindig voltak figyelmeztetők erre, és akik

nem hallgattak rájuk, olyanok is, kik tüzelték

őket, de nem tudtak róla, csak utólag látjuk,

rejtett rosszakarat mint tudott érvényesülni.

Kívülről beavatkozás a történelembe

nehezen kivitelezhető, ámde sok nyoma

maradt, miből következtethető, felfogható,

a tűznek meghatározó szerepe volt ebben.

Ahogy már a legkorábbi támadások során,

mit békésen éldegélők ellen elkövettek,

rögtön megvalósult település-felégetés,

úgy ez sosem ment ki divatból aztán már sajnos.

Mennyi mindent semmisítettek meg, lett a tűznek

martaléka, nem is tudjuk igazán, mert közben

túlélő is alig maradt, az is szolgaságba

lett hajtva, már nem számított tényezőnek tovább.

Búvópatakot emlegetnek, ahogy őrződött

még valami eredeti emberség, de hamu

alatt parázs még jobb hasonlat, mert üszkös testben

is pislákolt valami élet s lett kiindulás.

Szántani és vetni mindig kellett földművelés

feltalálása után, ami létrehozta a

felesleget, prédának kitéve, de azután

földet ismét művelnie kellett valakinek.

Az pedig megújulással jár, példát mutat a

természet, lehull a levél ősszel, de tavasszal

kisarjad, elveri a jég a termést, de máshol

majd kárpótolni tud a lankadatlan szorgalom.

Az emberi nagyság arat diadalt aztán, nem

nagyravágyás kegyetlensége, eltörpül lassan

óriásnak mondottak emléke, talmi dicsőség,

ha a tűz a lelkesedésünket fűti tovább.