Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1500.

1500.

„Mi milyen?” és „mi micsoda?”, messze nem azonos

kérdés, az egyik a „mire hasonlít?” a másik

a „miből áll?” kérdésre válaszol fogalmi

magyarázattal, azaz nyelvi szinten maradunk.

Többnyire megelégszünk a „mihez hasonló?” nem

teljes jellemzéssel, tudatosítva, avagy nem,

hogy emberi képességeink felszínes, vagyis

régről maradt eredményét használjuk még mindig.

És ez el kell gondolkodtasson, hogyha manapság,

a messze legmagasabb tudományos állapot

is jól elvan ezzel a nyelvi teljesítménnyel,

igaz írásjeleket sokféleképp használva.

A jelölésekre gondolok, azokkal tudunk

műveleteket végezni gondolkodás bővebb

tartalmi növekedése bonyolultságának

összefüggései megragadására, céllal.

A célhoz rendelt épített eszközökkel pedig

igazoljuk a feltételezett valóságot,

számunkra további hasznos alkalmazást nyerve,

vagy veszélyességét megismerve, védekezést.

Nem kell tovább ecsetelnem a technikának hívott

teljesítményünk áldásit, bár telhetetlen

réteg kezében ennek is lett sok árnyoldala,

amit társadalmi mozgalommal kell kezelni.

Visszatérve mindennek az alapvető nyelvi

keretére, csodálattal láthatjuk, megfejtést

követelve ilyetén gazdagságunk végtelen

lehetősége kifejezését illetően.

Micsoda teljesség vette körül azokat, az

embereket, elődeinket, akik nyelvünket

megteremtették, a világ minden rezdülését

begyűjtötték fejükbe, s látásmódjuk kiterjedt.

Elérték vele a színek, szagok, alakzatok,

és hangok, ízek összességét, mit érzékszervvel

megragadni lehet, s rögzítették egymás között

terjesztett megállapításaikat hangokkal.

Minderre pedig nem egyénenként, egyidőben,

hanem évmilliók alatt felhalmozva tudást

jutottak, mit ennek fényében kell megbecsülnünk,

mélységes mély tehát „milyen?” és „micsoda?” kútja.