Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1502.

1502.

Beszédünket nem hangképző szervek működése

jelenti, hanem valamilyen tartalomközlés,

mondanivalót szoktunk benne kijelenteni,

ezért alapul szolgálhat, követheti döntés.

A hangalak azonban utalhat a helyzetre,

amiben vagyunk, hasonlíthatnak hangok élő

vagy élettelen természet szereplőire, vagy

jelenségeire, de tudjuk, nem azonosak.

A hangok sora szinte végtelen változattal

szolgálhat, amivel társítva tárgyat, dolgokat,

és megjegyezve, mit minek neveztünk így el, sok

tényezőt megragadhatunk, de nem mindegyiket.

Hogy melyeket, azt előbb érzékszervünk választja

ki, s bár öt van belőlük, összeadódnak agyban,

azaz elménkben, s lesz belőlük elvont észlelet,

míg összefüggéseikből ismereti képzet.

Kép valójában minden a nyelvben, hasonlítás

egyetemes módszerünk a megismerésben, hogy

a már megtapasztaltra építsük bővítését

tudásunk, képességünk hatékony célzatának.

De közölni nem a bennünk élő képet tudjuk,

hanem róla beszéddé tett elvonatkoztatást

sok tulajdonságától, lényegét kiemelve,

mert az összesség felsorolására nincs idő.

Hogy társunkban közel párhuzamos kép, tartalom

keletkezzen, mint ami minket szólásra szólít,

azt megfelelő, részletekbe menő leírás

teszi lehetővé, azaz gazdag, kiterjedt nyelv.

És még akkor sem adódik mindenkire nyelvi

tökéletesség elérése, egyénenként kell

elsajátítani a hű érzékeltetés és

gondolati teljesség saját teljesítményét.

Van lehetőségünk költői művészettel is

növelni a képszerűség és a képzeleti

eszköztár minőségét, s persze mennyiségét is,

ahol a szerkesztettség állapota vezérel.

Lényeges, hogy ne menjünk el egymás mellett, bár szólva,

de keveset vagy semmitmondón, használva ugyan

a nyelvet, de inkább csak megszokott mondatokat

szajkózva, igénytelenül, ha van csodás nyelvünk.