Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1505.

1505.

Ami kézenfekvő és magátólértetődő,

arra akkor azt mondjuk, hogy persze, nem is tudva,

hogy két latin szó ez: per se, és azt jelenti, hogy

magán át, magán keresztül, azaz önmagától.

Önmagából adottan, indoklás, magyarázat

nélkül, vagyis nem szorul segítségre semmilyen

értelemben, sem megszületéséhez, létéhez,

sem hogy róla valami bizonyosságot tudjunk.

Használjuk e szót, fogalmat, kifejezést sokkal

többször egyébként, mint amit érdemelne ama

helyzet, az az összefüggés vagy megállapítás,

mert a beszédünk sokkal pongyolább, mint gondolnánk.

Azért, mert a szigorú következetességet

nem lehet megkövetelni, megvalósítani,

éppen a nyelv nagy-nagy távolsága miatt, adott

valóságtól, leképezés-hibából eredve.

Ahogy a számegyenesre vetítve elvileg

számok végtelenét megszámlálhatóvá tesszük,

de valójában lehetetlen a végtelenség-

kezelés, úgy működik nyelvi kifejezés is.

Be kell látnunk tehát, hogy nem tudunk sem átlátni

terepen mélybe, sem egy tekintettel átfogni

a terület egészét bizonyos méret fölött,

s ez igaz kicsiben is, mint nagyító mutatja.

És már felfoghatatlan működésű nagyítás

is létezik, ahol a tárgyaknak nincs széle, mert

világunk folyamatossága tény, kicsinységi

tartományban, mit legjobb lenne elfelejteni.

De nem lehet, ha tudunk róla, viszont pontosabb

beszédre törekedhetnénk, ha lenne rá erőnk,

amit gyengít évszázezrek nyelvi gyakorlata:

csak elkülönített megkülönböztetés lehet.

És még nem beszéltünk az ember saját világa,

értelmi lénye bonyolultságáról, melyet névvel

helyettesítve takarunk el, egyéniségét

és személyiségét hiányosan felidézve.

Az ilyesmiket pedig magátólértetődő

módon kezelve, rámondjuk, hogy persze, hogy úgy van,

mit tehetnénk, nem kezdhetjük elölről

fogalmak alkotását, ha kiinduláson rég túl vagyunk.