Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1509)

Minden ember minden éjszaka alszik – olyan tény,

nem kell vele tovább foglalkozni, elfogadjuk,

nem lehet másképp, örülünk neki és szeretjük,

de ha mélyebben belegondolunk, borzongató.

Mindennapisága mögött szigorú törvény áll,

ami testi szervezetünk és lelki működésünk

velejárója, pihentető karbantartásnak

nevezhetnék az éjszakai szundi szigorát.

Csak akkor tapasztaljuk, mennyire jó megszokás

szerint művelni, ha alvászavar lép fel, vagy

három műszakban kezdünk dolgozni s nem találjuk

a ritmust, ugyanez időzónákat átlépve.

Fiatalon még csak-csak jól elviseljük, mikor

keveset alszunk, átmulatott éjszaka után

másnaposak vagyunk, s később inkább elkerüljük,

hogy kialvatlanok legyünk, igen kellemetlen.

Sőt, akár veszélyessé is válhat, meggyötör és

beteggé tesz, ha túlhajszoljuk magunkat, ami

gyakran megtörténik nemcsak mulatós szenvedély,

de művészi alkotó folyamat alkalmával.

Ám mégis, mi ez a testi-lelki igény alvás

teljesítésére, miért nem hanyagolható,

csökkenthető, miért olyan fontos, mi mögöttes

oka vajon, milyen magyarázatot adhatunk?

Felszínesen és kicsit tudálékosan azt is

mondhatnánk, hogy a nappali fény és az éjsötét

szabályozza így a természet rendje szerint az

életünket, mi nem szervezeti magyarázat.

Hiszen szószerint belebetegedünk, legalább

lelkileg, ha testileg valahogy hozzá is szokunk, hogy csak

igen keveset alszunk, azaz ami élvezet

a legtöbb embernek, hiánya gyötrelem lehet.

Talán a Nap-hatás a fényén túl is érvényesül,

ha fölöttünk trónol, eltakarja a világűr

káros sugárzását felénk, mi ha elfordul a

Föld, zárporozik ránk, és barlangba, házba bújunk.

És hozzászokva ehhez az ütemezéshez, már

ártalmas is, ha felborul valamiért, mivel

azonban kibírjuk, mutatja a távolabbról

ható összefüggést, a világegyetemét.