Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1514)

Egy-két ezer éves emberi tapasztalat

tükröző, s isteni eredetűként tisztelő,

és örökértékűként szóló Biblia, a Könyv

nagybetűvel, már régen is értelmezést kívánt.

Megtette maga az Isten Fia, útmutatást

adva, hogy mint kell eltörölni a régi törvényt,

ha és ahogyan az új sokkal egyetemesebb,

hiszen világérintkezés korát hozta Ő el.

Új szövetséget ajánlott és műveltetett ki

aztán követőinek előbb kis csoportja, majd

egyre nagyobb, még mai is nőve, mert korszerűként

tud megjelenni eszmei téren mindenkinek.

Aki az életgyakorlat legmagasabb fokán

találja magát, ha következetes tud lenni

tanítás tettekre váltásában, magatartás

kiegyensúlyozásában, mi kellő s ösztönző.

Csakhogy a közvetítők szerepe és serege

angyaloktól szenteken át a papokig, már nem

egyedüli kizárólagos, ahová jutott

egykor, embersokaság felfogása szétszórt lett.

Érdekkörök és eltérő viszonylatok mentén

meghatározottan bomlott több ágra újkori

legmélyebb lelkesség-megnyilvánulás belső

és külső alakban, néha összekeveredve.

Beléptek a felszín bajnokai mélytudatba

szánt, de felszínen terjesztett példaszerűséggel,

hol a siker anyagi alakot öltve szellem-

pótlék gyanánt is kínálta és kínálja magát.

Amitől megrettenve, mert valójában kemény

verseny folyik, ahol sok a vesztes, ők kudarctól

félve, visszanyúlnak az írásos kor előtti

korszak vélt értékeihez, meghaladottsághoz.

Mert nem hisznek már szemüknek, fülüknek, istenit

közvetítők nélkül, belső hangként keresnek, de

azért onnan is az tud szólni feléjük, elmét

rezegtetve, ami korábban bement tudásból.

S ha az ma már korszerűtlen, értelmetlen vita

kerekedik, tudománynak ellentmondó szavak,

mintha a hitünk maga szintén felemelkedne

égi magasságokba, s nem kell ellenőrizni.