Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1519)

Nem kötelező, de jobb, ha megteszed, ezt gyakran

halljuk, ritkábban közömbös hangon, inkább tanács

céllal, gyakrabban fenyegetésként, ahol kényszert

rejt a mondat, káros következményt lebegtetve.

És inkább személyes viszonyban történik ez meg

velünk, nem annyira személytelen téren gurul

felénk, és azt jelenti, hogy az illető még maga

sem tudja, hogyan, de rosszat fog okozni nekünk.

Ugyanazt a rosszat kell elkerülni minden oly

esetben, amikor valamit ajánlatos és

hasznos megtenni, de talán nehezebb, mint a

várható eredmény értéke, mégse hagyjuk el.

Ilyenformán ugyanis legtöbbnyire szokások

bukkannak fel, tolulnak elénk, választhatóan,

csak akkor végrehajtani, ha tetszik nekünk, és

ezt a tetszést kell felkelteni magunkban érte.

Könnyebb annak, akit ahhoz megfelelő, erős

környezeti hatás készít fel folytatólagos

életmódként csinálni vagy tűrni, élvezni vagy

szenvedni is akár érte, ami magát adja.

Magátólértetődőn ki korán kel, aranyat

lel, s nem eszi meg a kutya a telet, a tavasz

ravasz, öltözzünk fel, mindennek megvan a maga

ideje, szeresd felebarátod, mint tenmagad.

Ha gyűlölködsz, magad ellen fordítasz a végén

mindenkit, s ha nem tartod az időelőírást,

nem lesz tökéletes az eredmény, ha kihívod

a sorsot feleslegesen, botlás, betegség ér el.

Imádkozni sem kötelező, de fohászt már mindenki

megeresztett, a káromkodás tiltott,   

méltatlan hozzánk, de magát már mindenki szidta,

hogyne tisztelnénk Istent, temploma testünk-lelkünk.

Csak a bizonytalanságtól ments meg, Uram, minket,

kívánják, akik jövőt terveznek, ráhagyással,

biztosítva sikert a legnehezebb „forgatókönyv”

esetén is, minden eshetőségre figyelnek.

Nem lenne kötelező, hiszen így többe kerül,

mégis megteszik, ahogy a hosszabb járt utat sem

cseréljük rövidebb járatlanra szokás szerint,

merthogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.