Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1521)

A vágyakon kívül van-e még valami fontos,

ha életünkben minden ésszerűen rendezett, –

ugyan, hogy így legyen, nekünk is tenni kell érte,

de átláthatón nem rendelkezünk a sors felett.

Ha nem is minden, de úgy lesz, ahogy a „nagy könyvben”

meg van írva, adott keretben mozgunk, határok

között élünk, befolyásolni keveset tudunk,

teljesíteni mindennap igényünk – nem átok.

Alvás, evés, ivás és cselekvés ismétlődő

folyam, kiegészül egyéb szükségletfélékkel,

elgondolkodni sem érdemes rajta, miért van

ez így, sok figyelmen kívül nem hagyható ténnyel.

Hűséges, szorgalmas lehetsz beteljesítésben,

a lelked is megnyugszik, ha a tested épséges,

látszólag nem kell törődni már vele, életcél  

felé tekinthetsz, feledni, hogy életed véges.

És látod, hogy a lehetőség végtelen, azaz

sok irányban indulhatsz, s hogy te hozzad döntésed,

előtte azzal alapozod meg, hogy vágyaid

teret nyernek, mert tudod, álmodozni nem vétek.

Olyan hajtóerő ez, ami legyőz fáradtságot,

nem ismer kishitűséget, akadályon átlép,

miközben általa kiteljesítheted magad,

mindened meglesz, nem kell irigyelni a másét.

Hanem kapcsolódhatsz, egyesítheted erődet

hozzád hasonlókkal, és elismersz különbséget,

hogy nem mindenki olyan, mint te, tiszteled őket,

nem vagyunk egyformák, más-más az emberség-méret.

De hogy kell valami jó szenvedély az életben,

az nyilvánvaló, gondolati területektől

cselekvő-alkotókig belakható a világ,

mellesleg unalom, lustaság ármánya megdől.

Így hát félreértette volna költőórjásunk

az élet lényegét, szólva merengő kedveshez,

nem, hanem tragikus helyzetet érzékeltetett,

hol álmodozni nem érdemes, hogy ne légy vesztes.

Ezért kell megbecsülni jobb körülményeinket,

hol az embernek szabadon választott a dolga,

ha élményként éli meg, tölti be életcélját,

annak alárendelten nem lesz soha szolga.