Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1527)

Az erőszak mintha velünkszületett lehetne,

ma úgy állítják be a nagy nyilvánosság előtt,

de nem mondják meg, hogy az ártatlan csecsemőben

hogyan fogamzik meg a gyilkos ösztön és hajlam.

Hogyan máshogy, minthogy megtanítják rá valakik,

akikre figyel, akik a mintát adják neki,

akik valamiért magukat a rosszra hajtják,

félretéve emberségesség jótékonyságát.

Helyette mások jótékonyságait letörik,

hiábavalóságként megbélyegezve minden

áldozatvállalást a jóért, és kihasználva,

hogy a nagy többség rendben él, bűnre vetemednek.

Amikor úgy megaláznak valakit, hogy lelki

sérülést szenved, azzal együtt szokott járni a

testi sebzés, verés, csonkítás, nagy fájdalmakat

okozva, ami szinte megmagyarázhatatlan.  

Mégis előfordul, és ezért jobban kell vele

foglalkoznunk, mint manapság szokássá vált, üres

frázisok helyett a tettek mezejére lépve,

megelőzésre összpontosítani erőnket.

Nemcsak hogy ne forduljon elő többet, de ne is

jusson eszébe senkinek, amihez először

a művészeti elfajulásokból kellene

kitörölni erőszakosság ábrázolását.

Legyen az csupán elrettentő példa, de az is

hamis indoklással történt annakidején, mert

a rablókat nem rettentette el semmilyen film,

dráma vagy regény, de az áldozatokat igen.

Azóta retteghet mindenki, mióta látta,

milyen hidegvérrel szedik áldozatukat a

szinte kedvtelésből gyilkoló elvetemültek,

különösen Hollywood tett róla, hogy így legyen.

A moziterem varázsa nem csökken, ha kézben

tartható kütyün nézi is a nép az ártatlan

kiszolgáltatottak levadászását, kínjait

a kegyetlenkedők kéjes vigyora közepett.

Legalább ki kell mondani, hogy ez igen káros,

nincs már értelme, hanem az építkező jellem, 

egymás megbecsülése, együttműködés legyen

vonzó, sikertörténetet adjunk utánzásra.

Új fejezetet nyitott a történelemben a

terror, nemrég felfokozódva, már háborúba

átmenve, azt kiváltva, kikerülhetetlenül,

nem futhatsz előle, besoroznak, visszaadnak.

Fegyverek ellenőrizetlenül kóvályognak

a világban, mint a kábítószerek, szent célra,

védelemre hozták létre őket, majd a gyártók

túlnőve a megrendelőkön diktálnak tempót.

Hol, mennyit, sőt kire lőjenek el, ki a lőszerből,

hogy „korszerűbb” drágábbat állíthassanak elő,  

amit meg kell fizetni, venni államoknak is,

ha meg akarják védeni magukat másoktól.

Akik között megfoghatatlan szervezeteket

pénzel a ki tudja honnan jövő támogatás,

a nemzetköziség személytelen alanyaként

szerez érvényt lappangó ellenséges érdeknek.

Ugyanígy nyomulnak eszmegyilkos vélemények,

megcsúfolva az erkölcs legalapvetőbb tényét,

ami érvényt szerzett köztünk igazságosságnak,

tetszőlegesként fékezhetetlen az akarat.

S így visszakanyarodunk erőszak-csábításhoz,

kipróbálná, ki fel sem nőtt valós feladathoz,

kitakarítandó léleknevelésből a szenny,

isteni erőt kell újra segítségül hívni.