Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1528)

Költőileg megragadva a múltunk mást mutat,

mint ami valóságosan történt, hamis kép

rögzül bennünk kitörölhetetlenül, nem is lesz

kritika alá vonva sosem, csak színesítve.

A ma felől közelítünk ugyanis bármilyen

régiség felé, mai követelményeinket

keressük-találjuk az élet számára, többet

általában, mint ami ott előfordulhatott.

E művészi hozzáállásnak tudatában sem

vagyunk, képzeletünket nem fogjuk zabolázni,

olyként berendezve látjuk elődeink sorsát,

mintha most élnének, mai átlag színvonalon.

Hogy sokkal-sokkal fejlettebbek vagyunk, mint amit

felszínesen vizsgálunk, egyértelmű számunkra,

és amit az elődöknek köszönhetünk, csupán

ezt fogja szolgálni, nem önértékében nézzük.

Kézreálló eszközök szerepét így ítéljük

meg, mert fogalmunk sincs, mire használták valóban,

de mivel az élet végtelen változatosság

hordozója, mindig találunk magyarázatot.

A célokkal is így vagyunk, a törekvésekkel,

magunkból kiindulva megtaláljuk példáját,

ezért a hasonlóságot fogjuk kiemelni,

ismeretlen eltérések háttérben maradnak.

Rejtetten, vagy kimondva, a példaképekkel is

így bánunk, mintha csak hozzánk szólnának és

nekünk akartak volna előzménnyel szolgálni,

előre beteljesítik, amit mi szeretnénk.

Főként a dicsőség-hajhászás terén lesz igen

kifizetődő hősi múltat álmodni minden

korszakban magunknak, hiszen időtálló volt az

a kultúra, lelkiség, mit nekik tulajdonítunk.

S főleg magasabb rendű a környezeténél, így

győzni tudott minden csatában, ha megtámadták,

vagy jogos igényeit érvényesítette, nem

azért gondolunk rá, hogy kicsinységét lássuk.

De a hőséneki szint tehát nem történelem,

s bár azt győztesek írták, volt valóságalapja,

éppen az az erő, ami felülkerekedett,

annak viszonylata ma az igazán érdekes.