Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1538.)

Csak a hagyomány által megszenteltet szabadna

terjeszteni igazságként, amit kipróbált az

életdús emlékezet, tanulságos hitbéli

s gyakorlati tapasztalatok egyesítését.

Ha a Nap és termékenység állandó áldása

a kezdet tudatosságban, ösztönösség után,

akkor annak jeleit könnyen felismerhetjük

ma is régi jelképekben, tiszteljük hát őket.

De ne úgy, hogy ma találunk ki e szertartásoknak

alakot vagy keretet, hanem  folytonosságot

követve, előttünk élőket kérdezzünk, hogy ők

miért azt, úgy és mi célból cselekedték régen.

Nem hagyhatjuk ki tehát e láncolatból még a

tegnapot sem, nemhogy a tegnapelőttet, mert a

közelmúltat megalkotók, megszenvedők semmit

nem tettek véletlenül, kiálltak maguk mellett.

Mennyi vértanúja a becsületnek legalább,

de a hazaszeretetben is ott nyüzsög a vallás,

elválaszthatatlan volt Isten szava értelme

az értelmességtől, egyáltalán s bizonyosan.

Sőt, ha a Mária-ünnepek átmentették a szép

emlékezést, akkor ezt mellőzve megtagadnánk

végtelenül mély hitünk, melynek tárgya bár alig

megfogható, de nagyon is felfogható fejben.

És az eluralkodik rajtunk, szívünkben és a

cselekedeteinken is érződik, látszik, és

különösen az egymással kapcsolatos ügyek

terén mutatkozik meg egyesítő ereje.

Ne keverjünk hát bele a múltba modernkori

elképzelést azonosítási minta gyanánt,

csupán a tudomány eszközei, mérései

pontossága nem elég hagyomány pótlására.

Ne vetítsünk vissza mai fogalmakat se, mert

könnyen mindent úgy fogunk látni, mint ma, bezárul

a látóhatár, a jelen iszapjába süllyed

önzőségünk, múltra vak gyökértelenné válunk.

Csak a hagyomány által megszenteltet kövessük,

de vessünk el és ki magunkból hamis maradványt,

a pontosság a feltárásban nagy követelmény,

ne elégedjünk meg a felszínes látszatokkal.