Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1544.)

Jó gondolatok nem hagyják kiüresedni a

lelket, mert dúsan virágzik bennük az életkedv,

aközben eszmévé teljesedik az értelmük,

tapasztalattól erősödik minden nézet, elv.

Már ennyi is elég lenne sikeres élethez,

ám a lelki gazdagságot még más is célozza,

érzelmi kötődéssel közelítünk egymáshoz,

s a lelki békét mindenségbe vetett hit hozza.

Együtt találjuk őket, miközben felkészülünk

az érett korszakunk önálló működésére,

közeli s távoli környezet egyaránt biztat,

felérni az emberségesség legtetejére.

Nem mindegy tehát, hogy a család milyen, ahová

születtünk, nemzetté egyesülés biztosítja

a magas színvonalat egységesség hasznából,

valláshoz hasonló hős lelkesedésünk szítja.

Szerencsés esetben a két világ azonos lesz,

egyik a mindennapiságban jól eligazít,

másik létezésünk magasztosságára mutat,

benne igaz cselekedet értékesnek számít.

Nem kell elgondolkodnunk ember s világ lényegén,

mert bennünk leledzik és fogamzik, ártatlanul

és tudatosan is rátalálva, mert sok adott,

és sok minden van, mit a pap is holtig tanul.

Most itt vagyunk, ámde nem volt ez és lesz mindig így,

az a jó, ha nem kell elgondolkodnunk mindezen,

szeretteink és hivatástudatunk kitölti

időnket és cselekvésünkben szabadság terem.

Jelen lenni létezésben tudati szinten is,

ez az ember feladata, amiért dolgozik,

hogy megéljen és jövendő életet neveljen,

miközben össztársadalmi javakban osztozik.

Megelégedésére mindeneknek jó lenni,

beletartozunk a kitüntetett lényiségbe,

nyugalmunknak szépséges színei keletkeznek,

istentárssá avat minket világ teremtése.

Legalább gondolati képét látjuk ugyanis

amiről tudomást szerzünk, s miről nem, de hat ránk,

máshol ez a tudás nincs is, csak bennünk és köztünk,

felfoghatatlan minősége isteni hatvány.