Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1551)

Szenzációkra kiéheztetetten könnyebben

válunk kiszolgáltatottá adagolók kénye-

kedvére, akik a csapot csavarják, a tétet

srófolják: könnyű drogot végzetes kábítóvá.

Előbb  csak a megszokottat hagytuk lecserélni

mesterségesen felszított érdeklődéssel,

olyat ígértek, ami még sosem volt, legnagyobb,

legszebb, legelképesztőbb: a tartalom mindegy is.

Csak te ne tudd magadat benne elképzelni, hogy

te is elérhetnéd, elégedj meg, sőt örülj, ha

máshonnan megkapod, szurkolj más sikerének, sőt

vásárold meg a hozzá köthető termékeket.

De ez lelki, élmény szinten is hasonlóan jött

kizárólagos divatba, a legnépszerűbbnek

előadott sportág közönsége játékosok

mezét húzza magára: közönség is kétnemű.

S mint a gladiátorok, jó, ha a békés meccset

megszakítják atrocitások, hirig a pályán,

műbalhé a lelátón, az izgalom ettől is

magasra hág: az eredmény ténye nem is számít.

A templomban annakidején, és persze ma is,

a papot igen megkülönböztette szerepén

túl öltözete is, a híveknek eszükbe sem

jutott hasonlóba öltözni: szertartás szentség.

Manapság rekordok tálalása már nem elég,

felsorakoztak a borzalmakat nyújtó filmek,

háborút utánzó számítógépes játékok:

a leggyengébb testű fiú hősnek érzi magát.

Ügyesség-imitáció folyik, száguldozás

a képernyős versenypályán olyan autókkal,

mik nincsenek valóságban, nem törnek össze, mint

a katonának is több élete van: nincs határ.

S ezt a határtalanságot most fokozni tudja

az életünket kockára tevő veszélyhelyzet,

világháború atomkatasztrófájának a

belengetése, felelőtlen hangoztatása.

Csak hogy még mindig nyeregben legyenek valakik,

pedig már rég ledobta őket a béke lova,

legalább azt hisszük, s most tanácstalanul állunk,

mi igaz fenyegetés, s mi szívünk csalija.