Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 156.

156.

Bár nem a szókincs hoz elő gondolatot,

hanem ötlet fénye villan meg szem megett,

eszméink szárnyalása arra hivatott,

hogy feszegesse határait képzelet.

Mélyenszántók – szokták mondani azokra,

akik leásnak ismeretlen mélységbe,

hogy rátaláljanak mozgató okokra,

vagy kirajzolnak pontos, igaz célképet.

Az a jó, amikor a gondolatgazdagság

társul szemlélet mezejét tágítani,

mint mikor nyájukat számlálják a gazdák,

s gyarapodás miatt nem kell jövőt csalni.

Nyelvünkben vigyázzuk valós javainkat,

ott leltározzuk, mielőtt felsorolnánk,

legalább gondolatban, főként: mi izgat,

mit várunk, mitől félünk, s amit hanyagolnánk.

Kérdéses, hogy végigmondjuk-e magunkban

őket, vagy anélkül is érvényesülnek,

zsigerinkben érezzük a tabukat,

s a vágyak, mint fecskék sürgönydróton, ülnek.

Sokminden csak megnevezéstől létezik,

nagy hát szavaink tudás-jelentősége,

tévedés kifejezése mellé esik

valónak, jónak – siker a hű szó bére.