Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 299.

 299.

Még a napfény sem terjed párhuzamosan,

és utol sem éri utóbbi korábbit,

fa vékony ága nem irigyel vastagot,

madarakat nem szárnyuk miatt lő vadász.

Ahogy a világ szervesen felépülget,

benne törvényszerűséget találhatunk,

de nem gondolhatjuk, hogy tudjuk az okát,

mindannak, ami van, és hogyan létezhet.

Mi leginkább a célokkal foglalkozunk,

hogy mi micsoda, mire jó, mire való,

eközben megtaláljuk segítőinket,

hogy felemelkedjünk embertársainkkal

egyre magasabb szinten érteni mindazt,

ami történik velünk, ahogy jobb lehet,

de nem akarunk irányítani sorsot

tömegével, a parányitól a nagyig.

Nem képzelhetjük magunkat hosszú idő

helyébe, mert a természet minden lépést

úgy és akkor tett meg, ahogy és amikor

saját jogán kellett, s ebbe beleszólni utólag

istenség kísértése újólag, mint már

megemlékezik ilyenről emberiség,

s főként felmenteni ne hagyjunk kapzsiságot,

ne uralkodjon el rajtunk gonoszsága.