Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 322.
322.
Apró bajaikkal sokan jönnek elő,
máskor nem jajgatnának ennyit semmiképp,
fogy a türelem, lankad a virtuserő,
vigasztalásokra növekszik az igény.
A tél nekünk sosem volt ilyen bezártság,
hideg és sötét maga nem okoz gondot,
de ha nem nyitják ki a korcsolyapályát,
éttermet, mozit, s nem alkothatsz csoportot,
hanem csak ágytól munkáig közlekedhetsz,
vagy otthonról tanulsz és onnan dolgozol,
monotonná lesz a nap, a lakás ketrec,
egyre a régi világra vágyakozol.
Mert nem is oly rég még felmentél hegyekbe
havat taposni a menedékház körül,
mely most zárva, forralt bor illata lengte
be a tájat, s vidám társnak ki nem örül?
Olyan lett a helyzet, mintha vége sose
lenne, senki se tud biztosat mondani,
hogy miként alakul, inkább kalandos-e
a közeljövő, mire kell számítani.
Lassan ismerős lesz ez az ismeretlen
világ, mintha nekünk már csak ez maradna,
de tudjuk, az élet nem ily kegyetlen:
mibennünk alakul feltámadás magja.
Comments