Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 458.

458.

Harmat és áldás két hatékony adalék

életünkhöz, bár mintha ma csak hiánya

lenne a tapasztalat: száraz reggelek

és hit nélküli cselekedetek vannak.

Pedig mezítláb menni harmatos fűben,

olyan összehasonlíthatatlan jóság,

mint mindenen érezni az áldást, amit

teszünk, így leszünk aranykezű mesterek.

Mondhatjuk, hogy elrontottunk természetet

és nagyon megváltozott az időjárás,

de hová lett az áldás, miért nem hiszünk

jobban magunkban, hiszen élünk és vagyunk.

Csak hát nem „Benne élünk és vagyunk” mi már,

lassanként elpárolgott rólunk az áldás,

ahogy harmatot sem enged leszállni a

túlmeleg reggel, viszont hiányzik hőfok

szívünkből, ahol szükséges lenne folyton-

folyvást, mint a régi időkben, amikor

nemzetség szeme érlelte működésünk,

mindig volt valakinek egy jó szava vagy

építő bírálata. Előbb minekünk

mutatták meg, hogy kell csinálni dolgokat,

majd már mi lettünk ifjabbak tanítói,

és szerepünket mindig nagyrabecsülték.

Ma is vannak arra kezdeményezések,

hogy elismerjenek kisebb-nagyobb körben,

de ha azonosságunk nem terjedhet széles,

nemzeti távra, kevés lesz a kisebb.