Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 586.

586.

Ugyan miért nincs szavunk a kentaurra,

pedig igen sok lovagló embert láttunk

s nagyon sokáig volt a seregek ura

lovaskatona: nem a mi találmányunk?

Mégsem, mert bár a huszárságról azt mondják,

s teljes joggal, ám szép öltözetük miatt,

s mert ez már későn volt, hazudnak a mondák,

honvédelemre sorakoztak hős fiak.

Olyan szépen díszítették ruhájukat,

mintha esküvőre mennének a hadba,

minthogy csatatéren hagyhatták fogukat,

világtól szép búcsú módját így megadva.

A sujtásos posztó ellenállt a kardnak,

olyan páncél volt, melyben tudtak mozogni,

csak akkor nem győztek, hogyha nem akartak,

árulás volt vesztük, s lehetett zokogni.

És a harci kedvet nem megörökölték,

kényszer szülte hősök védték meg hazánkat,

ha támadók népünk kegyetlenül ölték,

sereget gyűjtve nyílt harcban ellenálltak.

Hódítás tehát nem a mi találmányunk,

mi a préda voltunk, akit hódítottak,

mi ökröt és lovat szekér elé fogtunk,

vagy ősszel s tavasszal ekével szántottak.

S mivel lelkünk nyelvünket tükrözi

és gyilkos szándékkal nem ültünk fel lóra,

lóember szó nyelvünket kerékbe töri,

jelzi békés voltunkat kezdetek óta.