Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 608.

608.

Az nemcsak a tiszteletet jelentené,

ha mindenki rendelkezne önmagával,

hanem jogszerűség megnyilvánulását,

és hogy a jelleme kivételként rávall.

Mert olyan függetlenséget kell elérnünk,

ezernyi meghatározottság közepett,

mintha svédasztalról szedtünk össze ételt,

ahol a választás csak minket illetett.

Ilyen állapotot előbb megismerni,

aztán tenni érte emberi hivatás,

akit jól neveltek, eléri a csúcsot,

magából kihozni, mi ér beavatást.

Hogy utána folyjon magas színvonalon

élete, miről korábban csak álmodott,

hogy bár minden perce céljaihoz kötött,

élete értelme szabadságot hozott.

S mint óra fogaskerekei, működik

meghatározottan közösségünk tája,

együtt vagyunk igazán önrendelkezők,

védi vívmányainkat ön-hitünk vára.

És mivel nem piramis az emberiség,

nem kell lépcsőzetesen alárendelni

egymásnak nagyobb és kisebb nemezeteket,

mind végtelen világot tud teremteni.

Ebben istentársként nem korlátozhatja

senki, csak a szerencse, de az forgandó,

s elképzelhetetlenül többre juthatunk,

ha belátja világunk, mennyire gyarló.