Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 630.

630.

Nem hagyhatjuk elszürkülni színeinket,

közömbösségig csillapodni szívünket,

levetkőzni borzongásos izgalmakat,

kegyetlenségre váltani irgalmunkat.

Ne engedjünk kiavulni kalandokat,

mikor a kedv távozó karavánt ugat,

üljünk fel korszakunk fodros hullámára,

általunk ketyegjen háttér-világóra.

Ne adjuk fel semmiféle jóságunkat,

nagy hitünkben kis nehézség meg nem ingat,

úgy legyünk részesei alkotó rendnek,

hogy kételyünk helyet ad üdvös reménynek.

Mert ahogy éveink száma szaporodik,

emberiség létszáma egyre csak ugrik,

szinte lemondhatunk elérni mindenkit,

de ne hanyagoljuk társunk mellettünk, itt.

Ne ajándéknak nézzünk millió csudát,

bátran leplezzünk le minden agymosodát,

minden okos eszközünk szolgáljon minket,

különben az élet unalommal büntet.

Ahhoz azonban olyan célok kellenek,

hogy ne legyünk szolgája soha senkinek,

amivel még sorsunkat is legyőzhetjük,

feláldozni magunkat érdemes értük.

Ne túlvilágon keressünk üdvösséget,

hanem itt most vegyünk fel hivatás-inget,

sikerrel teremtve saját más világot,

mások áldásával kapjunk búcsúcsókot.