Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 835.

835.

Ha láthatatlanságot szül gondolkodás,

látvánnyá fordítani sosem egyszerű,

nehéz elfogadni, hogy az eszünk csodás,

ha benne összefüggés már nem képszerű.

Ezért hasonlattal szoktuk orvosolni

szellemi erőnk eme hiányosságát,

mikor példaként áll az ismerős holmi,

de tudjuk, hogy nem adja teljes mását.

Nem lenne ezzel baj, ha nem élne vissza

vele senki tekintélyes tudásközlő,

akinek a szavát tudásszomjunk issza,

törékeny reményét bizalmába öntő.

Kivált a gyermekek kiszolgáltatottak,

mert ők még a tapintást is megkívánják,

közben képzelnek mozgó alakzatokat,

ámulva fizetik kíváncsiság árát.

Átlagemberként így vagyunk tudománnyal,

de még szakembernek is hozzá kell szokni,

ha hasonlíthatatlan jelenség szárnyal,

tarol, taglóz, s nehéz közelünkbe hozni.

Mert kétségtelenül kettős rejtjelezés

takarja előlünk a vad valóságot,

amit kicsit szelídít az érzékelés,

aztán beszéd tár fel isteni világot.

De ez utóbbit már rég elszakították tőlünk,

s elérhetetlenségként szolgál kegyetlenséget,

hol parancsolatokkal harcmezőn nem mi győzünk,

létünk szolgálata lelkünkbe bűnt éget.

Hogy ez mennyire tarthatatlan állapot,

mutatja a belőle jövő összeomlás,

kihozva belőlünk sosemvolt állatot,

ha nem válik éltetővé elmeforrás.