Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 983.

983.

A szerelem csoda, mert lélek-káprázat, nemcsak a testé,

az élmény köztársasága, ebben a lehetőségben igenis,

nemcsak egyenrangúak, hanem egyformák vagyunk,

ez az egyenlőség az alap, nincs külön férfi és női alak,

egyetemesen érvényesül, képes vagy rá, miért ne lennél.

Zsák a foltját, szokta mondani az elitizmus, de ennek

inkább igazságtalanság-érzés a mozgatója, elismerés,

de mégis alacsony fokon tartja azokat, akik nem oly

szerencsések, mint ő, aki szép, egészséges, gazdag,

de rútnak, betegnek, szegénynek is enged szerelmet.

Ami egyébként leginkább megmagyarázhatatlanság és

előrébb van eme jellegében, mint minek rejtelmessége

örök megismerhetetlenségből fakad, mint maga a túlvilág

kérdése, mert itt földi jelenségről van szó, embercsúcsról,

önkéntelenségről, egész lényünket megmozgató vonzásról.

Világos, hogy nincs életkorhoz kötve, mégis beláthatjuk,

tapasztaljuk, hogy sem a gyerekszerelemnek, sem öregek

vonzalmának nincs akkora jelentősége és szerepe egész

életünkben, mint a nagy viharokat is kiváltó szerelemnek

élettársért folytatott harcban, teljes megnyugvásra jutva.

De még mielőtt a szövetség szövete szövetkezne, sokáig

tart a bizonytalan tapogatódzás is, a szerelem ösztökélte

lépések sora, magunk megmutatása, és közben a másik

megfigyelése, de földöntúli érzés közben elhomályosítja

a megítélő képességet, a dolog tőlünk függetlenül dől el.

Dehogy függetlenül, ha mi vagyunk benne főszereplők,

és nemcsak mert a mi bőrünkre megy, hanem mert e bőr

mint felszín takarja a mély tartalmat, amit emberségünk

jelent, miért egész fiatalságuk annak a szolgálatában áll,

hogy mérlegre tegyük magunkat, hiszünk az ő igenében.

Arra mond igent, akik vagyunk, nem elképzelt lovaghoz

méreget bennünket nőként, és nem szépségideált hajszol

férfiként, egyik esetben sem tudva róla, hogy a családból

hozott minta hat ránk, okozza kételyünket, elfogadjuk-e

éppen ezt a kínálkozó alkalmat, vagy keressünk másikat.

Itt segít a szerelem istenségként befolyásolva a sorsunk,

az egész háttérmindenséget, ami jellemzi létezésünket,

a kapcsolat szolgálatába állítva, az azonosságokra fényt

derítve, ezekre rádöbbentve a bizalom egyből kialakul,

vagy akár hosszadalmasan, de hozzájárul a jó döntéshez.

Előfordulhat, hogy az egyik fél gondolatban előreszalad,

észreveszi a jövőbe nézve a kapcsolat lehetetlenségét, vagy

éppen annak csábító bizonyosságát, s így hamarabb dönt vagy

a szakításról, hogy ez még nem szerelem, csak kapaszkodás,

vagy az örök hűségről, így elősegítve a másikban is az érzést.

A kívülállók, benne nem szerencsételtetettek s a feledékenyek

csak felesleges pazarlásnak mondják károgva, ha szépszerelem

elsöprő erejét, remek megnyilvánulásait látják, de őket is meg

szokta győzni a valóság, amikor létrejön ama többlet eredmény,

mert a szerelmes pár gyönyörűsége már gyermekutódokat szül.

S amikor a szerelem-káprázatból kézzelfogható teljesítmények

születnek, s nyilvánvalóság lesz, hogy ez a világgazdagításnak

lélekemelő gyakorlati élménye, vitathatatlanná válik a szerelem

szerepe, jó lesz rá tekinteni, vagy visszaemlékezni rá, és belőle

még mindig építeni a reményt, de már közös örökkévalóság felé.