Deli Mihály: Levél Fedorának – Ha felkel a nap

Kedves Fedora!

Közös barátunk, Dombi közvetítésével kaptam meg linómetszeted elektronikus másolatát. Én jó ideje mindenféle írásokkal, de főleg versekkel bombázom Dombi honlapját, a Szilaj Csikót, és Ő minden közléshez egy képet is mellékel. Vagy a szerzők portréját, vagy a művekhez illő fényképet, rajzot, ábrát… Levelében, az átküldött linómetszeted alá azt írta, keressek a verseim közül egyet, ami a metszeteddel összecseng. Viccesen és stílusosan jelezte, most fordítva üljünk a lóra: Ő adja a képet, én meg hozzá a verset. Ez nem idegen tőlem, van néhány olyan írásom, amit direkt képek ihlettek, vagy provokáltak ki belőlem. Azonban most hirtelen nem emlékszem, hogy a metszetedhez illő versem van-e. Ráadásul hirtelen nem indul be a fantáziám se. De mivel a metszeted nagyon tetszik, megpróbálok kissé csalafinta módon valami tüzet csiholni mégis.

Napkelte

Alkotó művészneve: Fedora

Életkora: 12 éves

Művészettörténész- vagy pszichológus-szemmel sosem elemeztem képeket (mert egyik sem vagyok, csak kíváncsi, s tán érzékeny rajongó), de mindig nagy élvezettel tudtam elmerülni műalkotások szemlélésébe. Nem akarom belemagyarázni a képbe, hogy tudatosan, vagy tudat alatt mire gondolhattál, csak a benyomásaimat írom le.

Tetszik a linó technikája, mert szeretem a kontrasztokat, különösen a ’fekete-fehér’ keménységét, amit a téma és a gondolat képes még erősíteni is, avagy lágyítani, azaz (ha sikerül a mű) katartikussá emelni. Azt látom a vonalakból, hogy a technikád még nem tökéletes, de („véletlenül”) pont ez a metszet bája és szépsége és ereje! A lovacska első két lába olyan, mintha ember menne, a hátsók már a lovak lába. A fülei, mintha korona lenne a fején. A vízszintes vonalak kiemelik a száguldást, a röpülést. Elsőre furcsa, hogy háttal állnak a napnak, így az az érzése támad az embernek: netán a lovas menekül az ébredéstől, vissza az álomba? Ha balról jobbra dinamizálódik a kompozíció, az (kozmológiailag) gyakran visszafordulást sugall. Bár, ha a nap felé fordulna-száguldana, az kicsit közhelyes-szájbarágós lenne. Csakhogy(!) pont ez adja a mű feszültségét, talányát! (Bocsánat, ha kicsit okoskodó vagyok.) – Mert közben az egész kép robban, mozog, lobog. A tér (az ég, a föld, a tenger) tele van energiával, dinamizmussal. A lovas haja, a ló sörénye-farka kavarog a levegőben; kitölti és birtokba veszi a mindenséget. – Szóval kezdődhet a nap, kezdődhet az élet, hajrá…!

Kedves Fedora!

Dolgozz, rajzolj, csináld! Linómetszetedet kinyomtatom, és az asztalom mellé a polcra teszem. Van egy-két ilyen mágikus tárgy körülöttem, amelyekre naponta rápillantok; sugároznak rám.

Linómetszetedhez méltó verset a régiek, az eddigiek között nem találtam, úgyhogy e rögtönzött, „fordított illusztrációval” üdvözöllek:

Ha felkel a nap

Lovasok megindulnak

Űzik, kergetik

Nem győzik / körbeérik

s minden nap újra kezdik

(Deli Mihály)