Dienes Jenő Attila: Adventus Domini

Kertünkből tisztán kivehető címerünk hármas halma. Az idei advent különös várakozással érkezett el, egy idilli állapotba rondított bele a kicsi vírus, amelyet Covid-19 névre kereszteltek. Hogy honnan a francból és ki az ördög küldte ezt a sejtesnél primitívebb gonoszságot, az kiderül majd a megszokott titkosítások végeláthatatlan idején túl. A világot mindenesetre szanaszét rugdosta az a páni félelem, rettegés, ami az ördögi dögvészt kísérte útján.

Túléltük. Fehér karácsony lesz, vagy fekete, elég jó-e a magyar a fehérhez?

A pedagógusi mandátumom három napig ketyeg, aztán fizetés nélküli szabadság távol a kedves munkahely sovány élményeitől:

sok-sok pötty kinyomott alkoholos kézfertőtlenítő, letépett szájmaszkok, manuális papíralapú beléptető rendszer, táblázatok, órarendek, digitális naplóbejegyzések, szánakozó pillantások, párás szemüvegek a mimikátlan leplek fölött, tanári és tanár ó..!

2021 decemberében járunk, várakozunk az Úr eljövetelére, illetőleg kíváncsian szemléljük a kiszabott jövőnket. – Kirúgnak a munkahelyemről, nem rúgnak ki? – Mert ugye a karrierizmus díszpéldányaiként feleségemmel jólkereső divatszakmát választottunk élethivatásként: a pedagógus életpálya modellt, a tanárságot.

A Kormány 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelete a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről[1]

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

2021 márciusának végén átestünk valamennyien a covidon. Héttagú családunkat is meglátogatta a rettegett kórság. Azért imádkoztunk, hogy valamilyen módon kikerülhessük ezt az ismeretlen, mindenféle protokoll hiányában sebtében kuruzslott nyavalyát, amely teljesen újszerű, vad kozmopolitizmussal hódít Kínától az Óperenciás tengerig.

Az átesés meghozta a békét, nyugalmat, a jól megérdemelt védettségi kártyát. A szervezetünk megismerkedett, megküzdött a koronavírussal. A pillanatnyi helyzetben 40 000 forint ellenében egy laboratóriumi vizsgálat során tudnám igazolni ezt a sejtes védettséget, amely óvodai tanulmányaink alapján nagyobb vitalitással ruház fel, mint az Ifjú Demokraták Szövetsége által favorizált mesterséges immunizálás. Másik választásom: a röpke idő alatt piacra dobott kísérleti vakcina 1.01 vagy 1.02 verziójával beoltatni magam, ami változást nem jelentene az egészségi állapotomban, csupán a befizetett adónkból, hozzájárulásunkból finanszírozott nagyüzemi kísérlet önkéntes tesztelőjévé válok. Ha valaki öt évvel ezelőtt egy szájmaszkos, karanténos, vakcinás, oltási igazoláshoz kötött szabadságot vízionál, azt valószínűleg elmebetegnek tartom.

Aztán a semmiből eljött az ítélet napja. 11 évnyi tanulásomat, a főiskolát, a két egyetemet valaki kidobálta a kukába. Az orbáni konzervatív keresztény Magyarország elhozza ötgyerekes családunknak a bankszámla meghitt csendjét, amely bearanyozza majd puritán ünnepeinket. Bár nem tettem szegénységi, némasági fogadalmat, barátaim szerint rusztikus környezetben, spártai szigorral nevelem a jövő nagy nemzedékét. A pénz soha nem lehet cél, csak eszköz. Ebben a bankvilágot és a multinacionális érdekeket fenntartó globalista hatalomtól vezérelt káoszban nehéz újrakezdeni az életet ötven évesen.

Hova pályázzunk, kihez jelentkezzünk?

Feudális uram-bátyám viszonyok uralkodnak a posztkommunista kontraszelektált szűkhazában, ahonnan nem győznek elszármazni a fiatalok, ahol a migráns megpihenni sem áll meg. Mióta a fenti tagbaszakadt törvényt a pártjuk és kormányuk kinyomta, naponta bejelentkeztem parádéskocsisnak, kegyelmes úr szárnysegédjének, gallyazó erdei embernek, krampácsoló deáknak. Megcéloztam egy-két nagy elődöm által gyakorolt létfenntartási formát, melyben brutális fizikai erőjüket tették kényszerűségből áruvá.

Itt tartunk 2021 decemberében,

amikor az Úr eljövetelét, az igazság pillanatait még soha nem várta így ember a világon. Apróbb jeleket láthatunk úton-útfélen, amikor a közútfelügyelet szorgos munkásai az ősszel tarra vágott, mára behavazott útszéleinket szépítgetik, fagyott vetésen taposva telepítik a hófogókat. A szélvihar öt nagyvárosban tövestől csavarta ki a 30 méteres gigantikus karácsonyi fesztiválfát. A beteg világ energiatakarékos izzó-füzéréi alatt kufárkodó közszolgálat lassan a végnapjait éli. Dacosan kitart a cudar időben, mit sem tudósít a szomszédban álló bálokról, vadul pénzért hallgat, morog, vinnyog.

Az útszéli kereszt tövében barna lé csöpögött az olvadékba. A fonnyadt növények bűzös könnye folyt végig Krisztus szomorú tekintete előtt.

­­ – Ez hát az én országom: a fenyőgyanta illatú vadvirágos mezők pacsirtaszavú édenkertje?

– Igen. Örököltem Atyámtól, a mogorvaszavú Istentől, aki újabban olyan csendes, mint amilyen hatalmas.

Évtizedekig csak népes óriások kártékony seregét rettegték az emberek, miközben együgyű játékaik között botladoztak. Időnként villámmal reguláztattak, majd özönvíz loccsantotta nyakon meredező tákolmányaikat. Féltek: Isten is, ember is. Utóbbiak tartani kezdtek nagy uraiktól, mint a tűztől (akit azonban hamarosan magukhoz bolondítottak, megtanítva minden csibészségre).

A szomorú Isten látta mindezt. Soha nem felejtett, de irgalmas volt. Az emberi nem élhetett tovább…

Hitték a föléjük tornyosuló hatalmat, mit is tehettek volna, hiszegettek vasárnaponként, néha, örökké…

Pár napja tavalyi tél volt még, aztán lassan – mit lassan, rohanva csengtek le az ünnepek. Ránk rohadt a gyümölcsöskosár, mára szertegurultak az apró örömök.

Most itt állunk két lábon, keményre fagyott bakancstalpunkon, a föld felszínén. A nap alig bírja átbökni az ég komor felhőit már megint sötétedik. Reng. Inog. Morajlik. A fojtogató szmog néha tompa köhögéseket visz – aztán lassan végleg bealkonyodik a világnak.

Olyan fekete sötétre sikeredik a csillagtalan éjjel, hogy abban még az ördög fogvacogós lehelete is beleparázslik.

A paraszt botorkálva ballag haza a kocsmából, időnként cifrázza morgását, miközben pocsolyába szakad, vagy éppen átbotlik egy fagyott hóbuckán, jéggöröngyön.

– Szalonspicc, részegség, antiklerikális szófoszlány, újabb Krisztus-gyilkosság, keresztényüldözés?

– Nem, annál ez sötétebb, félelmetesebb, nyugtalanítóbb:

Elvadult ugar mozgolódik az éj közepén.

---

[1] MAGYAR KÖZLÖNY • 2021. évi 197. szám 8887