Egy másik Amerika: Az ukrajnai háború befejezéséhez le kell leplezni az alapvető hazugságot

Vukics Ferenc cikkismertetője

A nyugati fősodor most azzal ijesztget bennünket, hogy Oroszország mindjárt bevonul a keleti NATO-tagországokba. Ezt a kérdést teszi helyre Ted Snider és Nicolai N. Petro Az ukrajnai háború befejezéséhez le kell leplezni az alapvető hazugságot c. írása.

Ted Sider, Nicolai N. Petro

Az ukrajnai háború befejezéséhez le kell leplezni az alapvető hazugságot

Az alapvető érv, amelyet a tárgyalások elkerülésére és az ukrajnai háború további támogatására használnak, egy hazugságon alapul. Ez a Joe Biden elnök által ismételt hazugság az, hogy amikor Vlagyimir Putyin a megszállás mellett döntött, egész Ukrajnát le akarta igázni és "meg akarta semmisíteni".

A valótlanságot többször is leleplezték katonai szakértők, akik az invázió előtt és után is rámutattak arra, hogy Oroszországnak nem állhatott szándékában egész Ukrajnát elfoglalni, mivel nem szállt be elegendő erővel. Valójában ez volt az egyik fő oka annak, hogy magas rangú ukrán tisztviselők, sőt maga Volodimir Zelenszkij elnök is azzal érvelt néhány nappal az invázió előtt, hogy az nem fog megtörténni.

A hiba, amit a legtöbb elemző abban az időben elkövetett (beleértve ezeket a szerzőket is), az volt, hogy azt feltételezték: mivel az Oroszország által mozgósított csapatok nem elegendőek Ukrajna teljes körű megszállásához, ezért nem várható katonai művelet, még egy korlátozott katonai művelet sem. Csak később fordították ezt a tévedést a nyugati politikai vezetők a propagandájuk javára, amikor ragaszkodtak ahhoz, hogy Oroszországnak mindig is az volt a szándéka, hogy először Kijevet, majd egész Ukrajnát elfoglalja, és végül még a NATO-t is megtámadja.

Ha azonban az alapvető katonai logikát vesszük figyelembe, akkor az a tény, hogy Putyin csak 120-190 ezer embert kötelezett el a hadjáratra, és csak hónapokkal később, miután Kijev elutasította az isztambuli békeszerződést, mozgósított több erőforrást, azt jelzi, hogy ukrajnai céljai korlátozottak voltak, és arra irányultak, hogy garantálja a Donbassz és a Krím lakosságának biztonságát az ukrán támadásoktól, Oroszországét pedig a NATO terjeszkedésétől. Mivel Ukrajna már évekkel korábban elvágta a Krím víz- és áramellátását, ehhez szárazföldi hídra volt szükség a régióhoz; ezért került sor a Herszon és Zaporozsje régiók illegális bekebelezésére.

Arra, hogy nem a terület volt a célja, közvetett megerősítést is kaptunk egy megkérdőjelezhetetlen forrásból: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy Putyin azért szállta meg Ukrajnát, hogy megakadályozza a NATO terjeszkedését.

Ez megmagyarázná, hogy amint ezek a célok elérhető közelségbe kerültek,

amikor az ukrán tisztviselők 2022 márciusában parafálták az isztambuli megállapodás tervezetét, Putyin miért állította le a támadást, és miért vonta vissza az orosz erőket Kijevből, ahelyett, hogy tovább nyomult volna Ukrajnába.

Ez a háttér azért fontos, mert az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatás növelése melletti érvelés oly erősen támaszkodik arra az állításra, hogy Oroszországnak mindig is szándékában állt tovább terjeszkedni, megtámadni a NATO-t és visszaállítani az orosz birodalmat.

De, ahogy a neves tudós, John Mearsheimer rámutatott, "nincs bizonyíték arra a nyilvános feljegyzésekben, hogy Putyin fontolgatta, még kevésbé szándékozott volna véget vetni Ukrajnának mint független államnak, és Nagy-Oroszország részévé tenni, amikor február 24-én Ukrajnába küldte csapatait". 

Ez soha nem tartozott Putyin kinyilvánított céljai közé, és az ukrán vezetés sem vette komolyan. David Arakhamia, Ukrajna fehéroroszországi és isztambuli tárgyalócsoportjának vezetője nemrég elárulta, hogy Oroszország számára a "kulcspont" az volt, hogy Ukrajna ne csatlakozzon a NATO-hoz, és "minden más csak retorika és politikai 'fűszerezés' volt".

Maga Putyin következetesen azt mondta, hogy "ez a konfliktus nem a területről szól... [hanem] az új nemzetközi rend alapelveiről".

Nem szabad őt a szaván fogni, de azért érdemes megkérdezni: ha Putyin ambíciói területi jellegűek lettek volna, várt volna 2014-ig a Krím annektálásával?

Vajon az orosz parlament felsőháza 2015 júniusában visszavonta volna Putyin ideiglenes felhatalmazását az ukrajnai csapatok bevetésére? 

Ellenezte volna a 2014-es donyecki és luganszki függetlenségi népszavazásokat?

Még távolabbra visszatekintve, ha Putyin valóban a volt Szovjetunió egyes részeit akarta volna bekebelezni, akkor 2008 augusztusában ideális lehetősége lett volna erre, amikor az orosz csapatok mindössze egy órányi autóútra voltak a grúz fővárostól, Tbiliszitől. Egyszerűen elismerhette volna Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, majd Oroszországhoz csatolhatta volna őket, de nem tette. Putyin jelenlegi viselkedését áttekintve ezért Stephen Bryen volt amerikai védelmi miniszterhelyettes, Stephen Bryen arra a következtetésre jut, hogy "Oroszországnak nem áll szándékában az ukrajnai konfliktusövezeten kívülre terjeszkedni".

Az orosz szándékokról szóló hamis narratíva elérte alapvető célját, hogy a nyugati országokat Ukrajna mögé állítsa. Ha azonban most is ragaszkodunk hozzá, azzal azt kockáztatjuk, hogy a NATO-t közvetlenül bevonjuk a konfliktusba, és ezzel Ukrajna túlélését fenyegetjük.

Ha a Nyugat előtt álló kihívást ebben a konfliktusban "egzisztenciálisnak" definiálják, akkor mi más választása van a NATO-nak, mint hogy saját katonai erőit küldje be, hogy megakadályozza Ukrajna vereségét? 

Biden elnök erre utalt, amikor azt mondta:

"Ha Putyin elfoglalja Ukrajnát, nem fog megállni ott. Fontos, hogy itt hosszú távon lássunk. Tovább fog menni... Akkor lesz valami, amire nem törekszünk, és ami ma nincs meg: Amerikai csapatok harcolnak orosz csapatok ellen."

Egy bizonyos ponton döntést kell majd hozni arról, hogy vagy jelentősen bővítik a Nyugat elkötelezettségét, vagy sorsára hagyják Ukrajnát. Sajnos, Biden elnök úr kérése, miszerint 2024-re 61 milliárd dolláros többletfinanszírozást kér, egyiket sem teszi meg, mivel

Ukrajnának legalább ötször ennyi pénzre van szüksége a győzelemhez a legfőbb katonai parancsnok szerint. 

Mivel az ukrán ellentámadás már kifulladt a finanszírozás és a fegyverek hiánya, valamint a fenntarthatatlan veszteségek miatt, Ukrajna valószínűleg hamarosan egy orosz ellentámadással fog szembenézni. Egy ilyen támadás előtt azonban

Oroszország új békefeltételeket kínálhat Ukrajnának, bár sokkal kevésbé előnyöseket, mint amilyeneket 2022 márciusában ajánlott. Ha Ukrajna visszautasítja, Oroszország nyomást fog gyakorolni elsöprő előnyére, és még több területet fog elfoglalni, amit valójában nem akar (hogy miért, arról jó értekezést talál Rosztiszlav Iiscsenko volt ukrán diplomatánál), hogy Ukrajnát a tárgyalóasztalhoz kényszerítse.

Ekkor a Nyugat sorsdöntő választás elé kerül: vagy elfogadja Ukrajna megadását, vagy NATO-csapatokat küld be.

Mindkét forgatókönyv valószínűleg éles megosztottsághoz vezetne a NATO-szövetségen belül, mivel Magyarország, Szlovákia és Törökország is jelezte, hogy a konfliktus békés megoldását, nem pedig eszkalálódását szeretné.

Az egyetlen dolog azonban, amit az eszkaláció nem garantálhat, az Oroszország veresége. Azzal ugyanis, hogy megerősíti Putyin narratíváját, miszerint a NATO Oroszország elpusztítására törekszik, a támogatottsága mind Oroszországon belül, mind világszerte valószínűleg az egekbe szökne.

A megosztottabb Nyugat így egy egységesebb Oroszországgal állna szemben, amelyet ezúttal nyíltan támogatnának a BRICS-országok, valamint számos más, jelenleg a háttérben lévő jelentős nemzetközi szereplő.

Ez gyakorlatilag megfordítaná a kockát Amerika azon stratégiájával szemben, hogy Ukrajnát használja fel Kína globális ambícióinak megfékezésére. Ehelyett most Oroszország és szövetségesei használnák Ukrajnát az Egyesült Államok globális ambícióinak megfékezésére.

Nem kis részben a Nyugat eredeti hamis narratívája Oroszország ukrajnai céljairól vezetett minket ehhez a szomorú végkifejlethez: Európa biztonsága meggyengült, a nukleáris háború kísértete, Ukrajna megsemmisült, Amerika globális tekintélye pedig aláásva. Ezt [a hamis narratívát] már egyszer felhasználták az isztambuli megállapodás meghiúsítására, amely véget vethetett volna a háborúnak, mielőtt százezrek halnak meg. Ahhoz, hogy a béketárgyalások a kölcsönös megsemmisítés elfogadható alternatívájává váljanak, ezt a hazugságot le kell leplezni és el kell vetni.