Elhunyt dr. Hegedűs Lorántné dr. Illés Zsuzsanna ‒ adventi anyasirató
Dr. Hegedűs Lorántné Dr. Illés Zsuzsanna főtiszteletű asszonyt, főorvost életének 84. évében szólította magához Teremtő Ura. Búcsúztatására december 20-án, pénteken 14 órakor kerül sor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – adta hírül a gyászoló család.
Dr. Hegedűs Loránt korábbi dunamelléki püspök özvegyétől népes családja, a hidasi, a Kálvin téri, a Szabadság téri és a Cimbalom utcai gyülekezetek, valamint a határon inneni és túli magyar református hívek egyaránt búcsúznak.A gyászszertartást követően a Dunamelléki Református Egyházkerület a Ráday Házba szeretetvendégségre vár minden gyászolót. (Cím: 1092 Bp., Ráday utca 28., bejárat a Markusovszky tér felől.)
Lánya, Hegedűs Gyöngyi költő, orvos így búcsúzik édesanyjától:
adventi anyasiratónincs két egyforma hópihe, akkor sem,
ha isten a teremtésben pihen, az anyáknak
csak ennyi a története, akkor mennek el,
mikor világosság, sötétség önismeretlenes
egyenlet az eljövetelben, akár egy régi pestisből
visszamaradt gyerek mondóka: a második gyertyát
már nem te fújod el, a harmadikat már nem te
gyújtod meg, a negyedik helyett csillag leszel,
fényedből újra első, mi leégett idő előtt
Dr. Hegedűs Lorántné Dr. Illés Zsuzsanna Budapesten született, 1941. július 8-án, Illés Lajos és Beke Etelka egyetlen – kései – gyermekeként. A család a kőbányai MÁV-telepen szerény körülmények között élt. 14 évesen a Kálvin téri templomban konfirmált, konfirmációra felkészítő lelkésze az épp akkor ott segédlelkész Hegedűs Loránt volt. 15 éves volt, amikor édesapját, s 17 éves, amikor édesanyját elveszítette.
A kőbányai I. László Gimnáziumban kitűnően érettségizett, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanult, ahol 1966-ban Summa cum laude végzett és bár ott akarták tartani tudományos kutatóként, ő másként döntött.
1965. április 21-én – egy évtizedes ismeretség, udvarlás, majd jegyesség után – házasságot kötött Hegedűs Loránttal a zsúfolásig megtelt Kálvin téri templomban, majd a pár rögtön Hidasra költözött, ahol – esküvőjük után négy nappal – április 25-én férjét beiktatták a parókus lelkészi tisztségbe. Hidasi papnéként a gyülekezet tagjaihoz mindig figyelmes, segítőkész, derűs és közvetlen volt. A hidasi parókia mindig nyitva állt a hívek előtt. Az andrásfalvi bukovinai székelyek a mai napig emlegetik őt férje melletti kiállásáért, s klasszikus papnéi mivoltáért. A gyülekezet tagjaival nem csak az igei alkalmakon, hanem azon túl is közösséget vállalt.
Először belgyógyászként, majd később röntgenorvosként dolgozott Szekszárdon, Pécsett és Bonyhádon, 1983-tól pedig – amikor férjét a Budapest-Szabadság téri gyülekezet megválasztotta vezető lelkészévé – Budapesten, a Visegrádi utcai Rendelőintézetben főorvosként. Munkatársai közvetlenségéért, derűjéért, munkabírásáért, szakértelméért elismerték, tisztelték és szerették, számtalan betegének életét mentette meg rendkívüli diagnosztikai tudásával. Orvosként egyetlen napot sem volt táppénzen, de mindezt nem karrierneurózisból, hanem gyógyítói hivatása maradéktalan betöltése igényével tette.
Négy gyermeket hozott világra négy év alatt, 1966 és 1969 között: Zsuzsannát, Gyöngyit, Lórántot és Zsoltot.
1991-től, amikor Dr. Hegedűs Lorántot a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé és a Zsinat lelkészi elnökévé választották, mint püspökné, szinte minden generális vizitációra, egyházlátogatásra elkísérte férjét belföldön és szerte az egész Kárpát-medencében, de más távolabbi, európai és tengerentúli missziós utakra is.
A gyülekezetek tagjai és a lelkipásztorok jól emlékezhetnek támogató jelenlétére, kedvességére, híresen szép mosolyára, ízletes ételeire, melyekkel az egyházkerület újévi találkozóján a teljes egyházkerületi lelkész-gondnoki grémiumot több ízben is megvendégelte, ahogy tette ezt a hidasi és a fővárosi Szabadság tér hívei között is.
Egyetlen igei alkalmat sem hagyott ki, mindegyiken részt vett. Hosszú évtizedeken keresztül ő vette fel férjének igehirdetéseit, bibliaórai magyarázatait, irodalmi-zenés műsorait, közszerepléseit, s férje halála után javította a posztumusz megjelenés előtt álló könyvei kéziratait. Igazi templomos hívő volt, sóvárgott az Igére és a hívek közösségére. Messze állt tőle a kegyeskedés: a pietas embere volt, nem a pietizmusé.
Igen nagy érdeklődést mutatott az irodalom és zene területén, olvasottsága és zeneértése bizonysága volt általános műveltségének.
Igazságérzete rendkívül erős volt, már felmenőitől, főként Édesapjától látta a kommunista rendszer élet-, egyház- és nemzetellenes voltával szembeni ellenállás szükségességét. A rendszerváltoztatás előtt is már támogatta jelenlétével a diktatúraellenes ellenzéki megmozdulásokat.
A legfontosabb számára e földi életben mégis mindig a családja volt. Áldozatosan ápolta a rámaradt idős rokonokat, segítette és támogatta gyermekeit, felügyelte és tanította 12 unokáját, boldog volt 7 dédunokája születése, fejlődése láttán.
Férje mellett – annak 2013. január 26-án bekövetkezett haláláig – hűséggel és egyre mélyülő szerelemmel kitartott, felnézve rá, s őt a minden közegyházi tisztségéből való elmozdításakor és azt követően jó és hűséges társként bátorította, erősítette.
Számos betegségét, erőtlenségét nagy türelemmel hordozta. Szeretteiért sokszor megújult erővel talpra állva mutatta meg ragaszkodását az Istentől kapott élethez.
Teremtőjétől soha el nem fordult, Krisztus Igéjéhez és földi testéhez, az Anyaszentegyházhoz mindig ragaszkodott.
Ezért is szerepel gyászjelentőjén ez a két Ige:
„Derék asszonyt kicsoda találhat?
Mert ennek ára sokkal felülhaladja még az igazgyöngyöket is.”
(Péld. 31: 10)
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők:
Aki énbennem marad, én pedig őbenne,
az terem sok gyümölcsöt:
mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
(Jn. 15:5)
forrás:
Comments