Fabio Vighi: Háborús játékok és fingpénzek – Készüljetek robbanásszerű 2025-ös évkezdetre!
Fabio Vighi még január elején ismét nagyot alkotott. K. János hívta fel rá a figyelmem a minap. Szokás szerint parádés. (fordítás deepl-vel)
Egyébként ez volt az előzmény, amikor Vighibe beleszerettünk, nem egyszerűen csodás angol szófűzése, de a benne fellelhető hiánypótló és leleplező tartalom miatt is, ugyanis ő volt az első, aki elmagyarázta behatóan ebben az írásában a kamujárvány valós pénzügyi okát 2021 nyár végén.
Tallián Hedvig
Fabio Vighi
Háborús játékok és fingpénzek: Készüljetek robbanásszerű 2025-ös évkezdetre
„Ha valaha is haszontalannak érzed magad, emlékezz arra, hogy 20 évbe, dollárbilliókba és 4 amerikai elnökbe került, hogy a tálibokat tálibokkal váltsák fel”
(Norman Finkelstein)
Természetesen a fenti idézetet ki kell javítani: az USA és nyugati strómanjai számára ezek az akciók messze nem voltak hiábavalók.
Az Afganisztánhoz és Irakhoz hasonló országok elpusztítására és népük lemészárlására szánt két évtized nemcsak a nagy pénzintézetek és a katonai-ipari komplexum számára volt jövedelmező; ami ennél is fontosabb, hogy döntő fontosságú geopolitikai-ideológiai kart jelentett egy olyan rendszer közelgő összeomlásának késleltetésére, amely a 2007-2008-as pénzügyi válsággal szenvedte el első komolyabb görcsét.
Végső soron a katonai offenzívák, és most az ukrajnai, gázai és szíriai proxy-konfliktusok mögött álló döntő mozgatórugó a félelemben és a tagadásban gyökerezik – más szóval abban, hogy nem vagyunk hajlandóak szembenézni a hanyatló hegemónia következményeivel; a szimulált, hiperszintűen pénzügyiesített kapitalizmus adósságvezérelt márkájának öregedésével. Bár a kollektív Nyugat nem merítette ki a romlottságának lehetőségeit, mégis olyan mélyre süllyedt, hogy az ember nem meri elképzelni, mire képes legközelebb.
Mit tartogat számunkra 2025? Az biztos, hogy a jövő gyorsan eltűnik a szemünk elől, így nehéz elképzelni a kiutat a szorult helyzetből, amely a gazdasági adatoktól kezdve a hamis zászlós műveletekig mindenütt súlyos manipulációra támaszkodik.
Ma minden „eseményt” a „válságkapitalizmus” kizsákmányoló logikája keretez, amely továbbra is makacsul a pénzügyi buborékok felfújásához szükséges hitelteremtésre támaszkodik.
Ennek következtében világunk horizontja önmagába hajlik. Az adósság, a pénzügyek, a maradék imperialista őrület, a gazdasági visszaesés és az ideológiai érzékeléskezelés visszacsatolási hurokja még évekig folytatódni fog, elhomályosítva kritikai ítélőképességünket és elszívva képzelőerőnket. Mivel a Nyugat képtelen szembenézni végzetes betegségével, nem fogja abbahagyni, hogy dühét mindazokra a kényelmes ellenségekre szabadítsa, akiket geopolitikai nyomásgyakorlásra használ.
Már nincs is valódi erőfeszítés arra, hogy ezt a bűnös stratégiát olyan erkölcsi imperatívuszok álcája mögé rejtsék, mint a „demokrácia exportálása” vagy az „emberi jogok védelme”.
Az erőszakot most annak mutatják be, ami mindig is volt: egy olyan agresszív civilizáció féktelen brutalitásának, amely nem hajlandó elismerni hanyatlását és végességét.
Ezt nyomatékosan megerősíti a palesztin gyermekek kiirtása, amely még az ünnepi időszakban is töretlenül folytatódott, politikai osztályunk támogatásával és cinkosságával.
A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e új globális vészhelyzet, hanem az, hogy milyen hamar fog bekövetkezni.
Geopolitikai szempontból Irán – egy olyan ország, amely már most is magas inflációval, energiahiánnyal és növekvő munkanélküliséggel küzd – a következő válság nyilvánvaló jelöltje. Az Iráni Iszlám Köztársaság feldarabolása, akárcsak Szíria folyamatban lévő megcsonkítása, ugyanolyan sürgető célnak tűnik, mint egykor Irak feldarabolása. A háborús nyomás megint csak egy eredendően pszichotikus védekező mechanizmus a rendszerszintű önvizsgálat ellen. Megvédi a Nyugatot attól, hogy szembenézzen a társadalmi-gazdasági reprodukció steril, diszfunkcionális és társadalmilag destruktívvá vált, túlságosan eladósodott és túlságosan pénzügyileg eladósodott módjának összeomlásával.
A káosz lángjainak szítása a birodalom peremén többek között a cionista entitás fenntartását igényli.
Ebben a tekintetben Donald Trump Izraellel együtt döntő szerepet játszhat a Teheránra gyakorolt nyomás fokozásában. A BRICS-szövetség tagjának számító Irán elleni nagyszabású támadás célja a dollármentesítés folyamatának késleltetése lenne (így védve az USA égbe szökő államadósságának vélt fenntarthatóságát), miközben egy olyan nemzetközi gazdasági válságot idézne elő, amely további monetáris expanziót és a pénzügyi szektor támogatására szolgáló alacsonyabb kamatlábakat indokolna.
A pénzügyi elit és a hadviselés közötti baráti kapcsolatot jól példázza Jens Stoltenberg (más néven a „norvég Tony Blair”) pályafutása, aki volt Norvégia miniszterelnöke, vezette a Bill Gates által finanszírozott Gavi Szövetséget – amely a globális oltóanyag-terjesztés megkönnyítését szolgálja – és betöltötte a NATO főtitkári pozícióját, és most a Bilderberg Csoport társelnökévé nevezték ki,
a világ legtitkosabb szervezetének, amely az amerikai és az uniós politika, az ipar, a pénzügyek, a média, a tudományos élet és a hadsereg befolyásos személyiségeiből áll. (A Bilderberg-csoport összejövetelei annyira titkosak, hogy nem készülnek róluk jegyzőkönyvek, nem tartanak sajtótájékoztatókat, és nem tesznek közzé jelentéseket.) Amint azt Stoltenberg illusztris bürokratikus karrierje megörökítette,
a nyugati hatalmi struktúrát a forgóajtók árnyékos rendszere jellemzi: ugyanazok a hatástalan és gyakran lejáratott technokraták folyamatosan cserélődnek a különböző intézményi szerepkörökben.
Az olyan bábszerű figurákat, mint Stoltenberg, Mario Draghi vagy Kaja Kallas (aki az észt miniszterelnöki szerepkörből az Európai Bizottság alelnökeként Ursula von der Leyen alatt szolgált az Európai Bizottságban) „szakértelmük” fényében sakkbábuként manővereznek a hatalmi rácson. Stoltenberget a transzatlanti stratégia szakértőjének tekintik (különösen az ukrán-orosz konfliktus kapcsán), ami arra utalhat, hogy
a Bilderberg-csoport mögött álló elit a katonai szerepvállalást kívánja előtérbe helyezni, esetleg a NATO-val kapcsolatos titkos műveletek révén.
Ezt a feltételezést látszik alátámasztani az a tény, hogy Alex Karp, a Palantir Technologies – az amerikai hírszerzéshez igazodó AI-óriás – vezérigazgatója (a Palantir társalapítójával és fő részvényesével, Peter Thiel-lel együtt) a Bilderberg-csoport elnökségében foglal helyet.
Karp, aki milliárdos társával, Thiel-lel ellentétben látnoki filozófusnak tartja magát, azt állította, hogy a Palantir jelentős szerepet játszott „az ukrajnai célpontok többségének” megszervezésében.
Érdekes módon karácsony napján a Guardian egy olyan cikket közölt, amely Stoltenbergnek a Bilderberg társelnökévé történő kinevezését egy „összeesküvés-elméleti” perspektívába helyezte (a Bilderberg „már régóta összeesküvés-elméletek tárgya a globális események alakítására irányuló hatalmának mértékéről”), miközben egyúttal ezt a perspektívát kifejezetten összeesküvés-elméleti szempontból is megerősítette. A Bilderberg és a katonai-ipari komplexum – amely eredetileg a „kommunista imperializmus” elleni küzdelemre összpontosított, jelenleg pedig az „autokraták tengelye”, azaz Kína, Oroszország és Észak-Korea ellen irányul – közötti történelmi kapcsolatok mélyreható elemzését követően a cikk következtetése:
„Tehát a Stoltenberg Bilderbergre meghívott nagy pénzemberek számíthatnak a katonai és védelmi befektetések kemény eladására. Itt az ideje, hogy Jens a transzatlanti szárnyaknál hálózatépítésbe kezdjen, hogy a háború folytatódjon, a szövetség erős maradjon, és a miltech milliárdok áramoljanak."
De a Bilderberg-találkozókon zajló kétes lobbitevékenységen túl a geopolitikai konfliktusokat a Teslához hasonló részvénycsalások által vezérelt, túlságosan felfújt pénzügyi piacok hátoldalaként kell értelmezni, ami a világtörténelem egyik legnagyobb spekulációs buborékát jelenti (ami azt is megmagyarázza, hogy Elon Musk miért kapott kiemelt állást az új Trump-kormányzatban). Maga az a tény, hogy a Wall Street rekordmagasságait – nem kevesebb, mint 57 alkalommal 2024-ben – a mesterséges intelligencia buborék hajtja, jól példázza a jelenlegi rendszer torz természetét: az óriásira túlértékelt technológiai vállalatok őrült profitot termelnek, miközben az automatizálást és a „munkanélküli növekedés” (tömeges termelő bérmunka nélküli növekedés) optikáját hirdetik.
És amikor a nemzetek olyan kiadásokat vállalnak, amelyek meghaladják pénzügyi lehetőségeiket, a háború kirobbantása a legcélszerűbb módszer az új valuta előállítására,
amelynek nincs belső értéke, csak arra szolgál, hogy meghosszabbítsa a gyötrelmeket és elhomályosítsa az elkerülhetetlen kimeneteleket.
Hangsúlyoznunk kell, hogy a pénzügyi tőke által ma gyakorolt rendkívüli hatalom nem csupán a szubjektív kapzsiságból és korrupcióból ered – bár ezek a tényezők is hozzájárulnak –, hanem különösen a munka társadalmainak összeomlásából, amely jelenség különösen a „fejlett” nyugati világban figyelhető meg. Marx a pénzügyi tőkét „fiktív” tőkeként határozta meg, mivel az egy jövőbeli jövedelemnek egy jelenbeli tulajdonjoggá való átalakításából áll, mint például a részvények, kötvények és származékos termékek. Messze túl azon, amit Marx el tudott volna képzelni,
a pénzügyi tőke szimulált jellege, amely magában hordozza saját nyomasztó időbeliségét, mára a létezés minden aspektusát megfertőzte és gyarmatosította
– nemcsak a fizikai termelőeszközöket és a társadalmi viszonyokat (ipar, munka, politika, kultúra, információ és az állam teljes reprodukciója), hanem egyre inkább a „meztelen életet” is az identitások, a testek és a természet tokenizálása (jelképezése) révén.
Valójában már most is egy digitális vadnyugaton élünk, ahol egy olyan kriptopénz, mint a Fartcoin, a bevezetését követő néhány hónap alatt „robbanásszerű” 1,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációt ér el.
A Fartcoin szó szerint egy tokenizált fing – egy mémérme, amelynek alapértéke egy fing –, amely állítólag Elon Musknak a puffadás hanghatásai iránti vonzalmából ered.
Már ez önmagában is elárulja, hogy a kaszinókapitalizmus korszaka épp most kapcsolt magasabb fokozatba, mivel jelenleg a kripto extázis hatalmas hullámát lovagolja meg, amelyet a megválasztott Donald Trump elnök(s)nek köszönhetően hajt. A felszínen a Fartcoin jól illusztrálja a fiatal generációk nihilista gazdasági kalandvágyát, akiket már régóta kiáraztak az amerikai álomból, de beárazták a decentralizált pénzügyek tündérmeséjét is. Így aztán egy fingproxyra játszanak abban a reményben, hogy a csókja azonnali milliomossá teszi őket. Ami azonban nem kerül be a „hírekbe”, az az, hogy
a kriptovaluták főáramúvá tételének jelenlegi nyomulása, a további banki deregulációval párosulva, arra szolgál, hogy az egész rendszert áthidalja a teljes tokenizáció globális panoptikumába.
A fiktív spekulatív tőke olyan alattomos időbeliséget hordoz, amely fokozatosan történelmi legitimitást nyer. Ahogyan az várható volt, a jövőbeli értékek – nemcsak hogy nem realizált, hanem nagyrészt elérhetetlen és egyre inkább szimulált – átváltoztatásán alapul (vegyük észre a vallási utalást), a vagyonra vonatkozó jelenlegi papíralapú követelésekké.
Az egész kapitalista konstelláció ma már ezen a trükken alapul. A társadalmi narratíva életképessége tehát egy valódi (öntudatlan!) hitaktuson múlik: nem az idő lineáris előrehaladásába (múlt-jelen-jövő) vetett modern hiten, hanem a jövő „jelenvalóvá tételén”, amelynek során a jövőt folyamatosan fiktív tőkévé alakítják át.
Lényegében a felértékelődés lehetősége, az eljövendő értékteremtésbe való befektetés csak annyiban számít, amennyiben azonnal vagyonná alakítható, amelyet aztán további befektetésekre és a status quo fenntartására használnak fel. Ebben a sűrített időbeliségben a cselekvés különböző pillanatai – Arisztotelész kifejezésével archèin (kezdet) és prattein (befejezés) – olyan zűrzavarba keverednek, amely szorongást szül és cselekvésképtelenné teszi a szubjektumot. Röviden, a pénzügyi tőke folyamatosan kölcsönveszi a jövőt, és ezzel gyakorlatilag kimeríti, „kiszipolyozza” azt. Ezáltal arra kényszeríti a szubjektumot, hogy ne fektessen be az idő eredeti artikulációjába, aminek következtében
maga a cselekvés (praxis) megfosztódik az értelmes társadalmi artikuláció alapvető illúziójától, amely minden hosszú távú emberi törekvés és tervezés alapját képezi.
Ennek az a következménye, hogy miközben a kapitalista rendszer vakon folytatja önmaga reprodukcióját, az előrehaladás kockázatának érzékelése egyre inkább csökken. Tisztában vagyunk-e a jelenlegi gazdasági környezettel és az előttünk álló forgatókönyvekkel? Az Egyesült Államok, a Wall Street hazája (amely a globális tőzsdei „érték” mintegy 60%-át és a nemzeti GDP több mint 200%-át adja), elképesztő, 36 billió dolláros szövetségi adóssággal küzd, amely sokkal nagyobb, mint a gazdasága, és exponenciális sebességgel növekszik. A Federal Reserve közelmúltbeli kamatcsökkentő döntése nyomán a 10 éves amerikai kincstárjegy hozama 4,6%-ra ugrott – ami éppen az ellenkezője annak, amit a közgazdasági alapismeretek szerint tennie kellene. Mivel közeledünk egy potenciálisan katasztrofális adósságcsapda kritikus pontjához, kényelmesnek tűnik alternatív valóságokkal etetni a közvéleményt, kezdve a „légy a saját kriptokirályod vagy királynőd”-től az „iszlám terrorizmus” kiszámítható feltámadásáig (amint azt a New Orleans-i és Las Vegas-i újévi incidensek is bizonyítják).
Az igazság az, hogy a rendszernek szüksége van egy újabb „vészhelyzeti QE-re” – méghozzá gyorsan. A következő „váratlan” válság arra fogja kényszeríteni a Fed-et és barátait, hogy vis maiorral további monetáris expanzióhoz folyamodjanak.
És bár a rendszerszintű entrópiának és kiszámíthatatlanságnak mindig van helye, joggal feltételezhetjük, hogy a pénznyomtatóhoz közelebb ülő csúcson lévők elkerülik a legtöbb kellemetlen következményt; inkább a magamfajták és te, kedves olvasó, fogod megfizetni a végső árat.
A részvénypiac pályáját továbbra is alapvetően a könnyű pénz elérhetősége alakítja. Ez a valuta elértéktelenedéséhez vezet, ami magasabb árakat és alacsonyabb életszínvonalat jelent. A lenyomott kamatlábak egész keretét arra tervezték, hogy a készpénzt a kockázatos eszközökbe, például a részvényekbe és a származtatott termékekbe irányítsák.
2025-ben a központi bankok várhatóan továbbra is nyomást gyakorolnak majd a saját valutájukra, ami elméletileg fenntartja a részvénypiacok inflált értékelését.
A valuták csökkenő vásárlóereje romboló erőként hat a gazdaságon belül, egyúttal súlyosbítja a felső 1 százalékba történő vagyonátcsoportosítás jelenségét.
Mindazonáltal ezt a helyzetet továbbra is kísérti az adósság- és kötvénypiacokon bekövetkező katasztrofális eladás kísértete; ez az esemény valószínűleg akkor és olyan feltételek mellett következik be, amelyeket maguk a központi bankok diktálnak, amelyek az adósság elsődleges kibocsátói és vásárlói.
A munka társadalma, amely a társadalmi-gazdasági értékekhez a termelő munka intenzív alkalmazása révén biztosított hozzáférést, most egy atomizált „dzsungel-társadalommá” párolog,
ahol a hagyományos osztálykülönbségek már nem érvényesülnek; ahol a politikai gazdaságtan baloldali kritikája alattomos kulturalizmusba olvadt át; ahol a társadalmi konfliktusokat a vállalati tulajdonú média elnyelte és újracsomagolta, hogy alakítsa a tömegek percepcióját (észlelését); ahol a hatalom már nem pusztán a „termelőeszközöket birtokló kapitalista osztállyal” azonosítható, hanem inkább egy olyan elittel, amely a pénzügyi tőke áramlását, a háborús vészhelyzeteket, a Covid-stílusú pszichológiai műveleteket és többé-kevésbé közvetlenül az egyre inkább feleslegessé váló népesség életét irányítja.
Elértük a kapitalista embergyűlölet új határát, ahol a munka mint társadalmi közvetítő semmivé vált, miközben a kizsákmányolás és a manipuláció soha nem látott szintjeinek van kitéve.
Az előttünk álló választás tehát meglehetősen egyszerű: vagy felébredünk, és megtaláljuk a módját, hogy szembeszálljunk ezzel a romboló úttal, vagy el fogunk pusztulni.
Nemcsak a munka (eredménye) mint társadalmi közvetítő vált semmivé, hanem többé-kevésbé minden, amit emberi értéknek tekintettünk még húsz-harminc éve is: hit, erkölcs, kultúra már mind csak szó-szó-szó, tanúsítás - vagyis: token, valósága, fedezete - minősége - semmi. A pénz mint "érték" kizárólagossá tétetett és minden mást megsemmisít, mert bármit képvisel, tehát a semmit jelöli.
Éppen ezért ahogy a fingról, úgy egy igazi mai háborúról sincs valójában fogalmunk, és avatag emlékeink is csak alig, mert így-úgy vagy sehogy közvetítettek. Hogy AI (MI) milyen deep fake-eket fog lejátszani nekünk a III, világháború című műsorban, azt még csak nem is sejtjük. Mindenesetre az agyunk előbb fog elesni a fronton, mint a testünk (ahogyan azt a covid már exponálta)..