Fájdalmas csalódás, örömkönnyek, civil küzdelem a siker esélyével ‒ A Budaházy-ügy örök tanulságai c. könyv bemutatója
frissítve: 2024. 12. 24., 12. 25.
Karácsony küszöbén mutatták be Varga Domokos György A Budaházy-ügy örök tanulságai – A sikeres civilpolitika alapjai c. könyvét. A Hazatérés Templomában tartott eseményen a szerzőn kívül Budaházy György, továbbá a testvére, Edda, valamint Gaudi-Nagy Tamás, a neves nemzeti jogvédő, végezetül pedig ifj. Hegedűs Loránt vezetőlelkész, a kötet felelős kiadója elevenítette fel, hogy a csaknem másfél évtizedig tartó küzdelemnek számukra mi volt a legfájdalmasabb és mi volt a legfelemelőbb, legörömtelibb pillanata.
Budaházy György felidézte az egykori hatalmas csalódását: a 2010-es kormányváltást követően, amikor az úgymond nemzeti kormány került hatalomra, már az őt kísérgető börtönőrök is arra készültek, hogy a Hunnia-ügy vádlottjainak, a Gyurcsány-rezsim ellenállóinak, szabadságharcosainak sorsa is jobbra fordul, és Budaházyt nyilván kiengedik az előzetes letartóztatásból. Már nem is álarcban, nyakig felfegyverkezve kísérték őt, hanem közönséges szerelésben. Ehhez képest még másfél évig volt előzetesben ő és Szász Endre, és végül Budaházyt terrorizmus vádjával 17 év fegyházra ítélték el első fokon.
Varga Domokos György a legörömtelibb pillanatként azt említette, amikor ott, a mostani könyvbemutató helyszínén, a Hazatérés Temploma alagsorában, ahol Budaházy György édesanyjával és húgával éppen éhségsztrájkot tartottak, megtudták, hogy a Hunnia-ügy fővádlottját kiengedték a börtönből, s háziőrizetbe helyezték. Elmondása szerint sírva fakadtak.
A legtöbbjük számára a legörömtelibb pillanat természetesen az volt, amikor a vádlottak végre köztársasági elnöki kegyelemben részesültek. Budaházy György kiszabadulásának pillanatait örökítette meg a könyv borítója is: lelkes támogatóinak köszönhetően lóháton távozhatott a váci fegyházból.
A karácsony közelsége miatt a kiszabadításban kulcsszerepet játszó Budaházy Bizottság az Igazságtételért (BBI) társaság tagjai, valamint a köztársasági elnöki kegyelemben részesítést szorgalmazó, több mint 160 közéleti személyiség közül viszonylag kevesen jelentek meg a Budaházy-könyv bemutatóján. Eljött Kondor Katalin, a BBI megalakulásának kezdeményezője, a BBI-tagok közül továbbá Ágoston Balázs, a Demokrata újságírója, Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke, Szilágyi Ákos, a Magyar Zászló napjának ötletgazdája, Szöőr Anna pszichológus, jogász, maga is az „igazságszolgáltatás” áldozata, s nem utolsó sorban Borbély Zsolt Attila, akinek e rövid tudósítás fényképfelvételeit köszönhetjük. Például azt, amelyen lencsevégre kapta Novák Elődöt, a Mi Hazánk alelnökét, aki kezdetektől fogva támogatta a Hunnia-ügy vádlottjainak kiszabadítását. A frissen megjelent kötetben éppen Budaházy György utószavát olvassa. A másik két utószó szerzője Budaházy Edda és Gaudi-Nagy Tamás – mindketten hozzáfűzték a maguk szempontjait ahhoz a kötethez, amely elsősorban azokat az „örökérvényű” tanulságokat igyekezett megragadni, amelyek hasznosak lehetnek – sőt alapját képezhetik – minden olyan civilpolitikai kezdeményezésnek, amellyel a hatalmi önkénynek próbálnak a siker reményében szembeszállni.
A kiadó tájékoztatása szerint a BBI-tagoknak és a neves támogatóknak járó ajándékpéldányok a továbbiakban a Budaházy családhoz kötődő Szkíta Kézműves Áruházban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 18.) vehetők át. Ugyanitt vásárolhatók további példányok, amíg a (szűkös) készlet tart.
(d.)
Borbély Zsolt Attila felvételei
Comments