Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (1)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” Nem biztos, hogy szószerint idéztem, de valami ilyesmit mondott. És, hogy mikor? Valamikor a múlt század 60-as, 70-es éveiben.
Én pedig, amikor a verseimet irkáltam, nem azzal a szándékkal tettem, hogy legyenek tilláromversek, hanem utólag találtam néhány versemet olyannak, amire illik a tillárom kifejezés. E verseket itt a keletkezéseik időrendi sorrendjébe raktam. Ha valaki nem egyenként ragad ki közülük egy-egy verset, hanem végigolvassa (tanulmányozza) a sorozatot, két dologra lesz (lehet) figyelmes. Az egyik, hogy néha két versnek is azonos a keltezése, tehát egy napon írtam a kettőt (esetleg hármat is), de a versek hangulata annyira különböző, hogy szinte összeférhetetlenek. Nem tűrhetik meg egymást egy nap leforgása alatt. A másik, hogy néha a keltezés és a vers tartalma nem férnek össze, azaz, ami a versben történik, vagy történt, nem történhetett aznap és ott, amit a keltezés mutat.
Ennek az a magyarázata, hogy általában nem volt időm verseket írni, viszont keletkezett egy ötletem, sőt ihletem valaminek a versbefoglalására. Olyankor megpróbáltam az ötletet átmenteni olyan időkre, amikor majd elég nyugalmat találok a vers megírására. Ezek a nyugalmas és ráérős időszakok rendszerint a külföldön töltött nyelvtanuló „hadjárataim” alatt következtek be, mint ahogy az a keltezésekből is látszik. Ott előszedtem a „mélyhűtött” ihleteket (amennyire ez egyáltalán lehetséges), megkíséreltem újra beleélni magam abba a hangulatba, amelyben az ihlet rám támadt, és összeeszkábáltam a verset. A versek valószínűleg jobban sikerültek volna, hogyha ki tudtam volna azonnal használni az ihlet lendületét... De hát ilyen az élet. Talán mégis jobb így, hogy keletkezett egy-egy vers a mélyhűtött ötletből, mintha teljesen elmaradt volna.
Zollikerberg, 2024 VII. 6.
Hindú mese
Kígyózón hajlik a nád szét,
Kígyó jön tarka varázsként –
tarka varázsként.
Zsibongón zúg a halánték,
Zsibongón zúgnak a levelek –
súgnak a levelek;
víz pereme remeg.
Kígyó jön, verekvőn tekereg.
Kábítón fojtogat a meleg.
Kígyóról pattan a vad bőr.
Megin’ eljött, s közben a levelek
Nem zúgnak, búsak a levelek,
Hallgatnak mostan a levelek!
Mélyek és szomorúk a szemek,
Ékkőnél, mindennél szeme szebb!
Szeme szebb, mint hajnal a havason,
Szeme tűz, mint nappal a homokon.
Derekán simuló fátyla suhan.
Csoda fátyla leheletnél finomabb,
Fedi őt mint gyöngyöt a puha hab;
leheletnél finomabb!
Rezdül a zizegő szövevény.
Hozzá még nem szóltam soha én!
Nem láttam soha még mosolyát –
Még nem kacagott soha tán,
soha tán!
Kígyóként jön s csúszik el tova ő;
Kígyóvá válva e csoda nő,
csoda nő.
Ha maradna, mindenemet adom;
mindenemet adom! –
Borongón súgnak a levelek,
zúgnak a levelek.
Borzongón víz pereme remeg.
Iszapon csak nyúlt nyoma, ha marad,
nyúlt nyoma, ha marad.
Nyoma habzó; fortyog a csúnya hab.
Nyoma lassan tűnik az iszapon,
iszapon.
Ijedten súgnak a levelek,
Sikoltón zúgnak a levelek;
Bús titkuk, ki tudja, mi lehet. –
Gőzölgőn száll el a lehelet,
száll el a lehelet...
Zürich, 1960 (január?)
Holdkelte
Nézd a Holdat, felkel éppen
vöröslőn és melegen.
Hozzáfűz ezernyi emlék,
talán azért szeretem.
Már nem teljes kerek korong,
fogyás rágja peremét.
Rét, liget és berek borong
áhítozva melegét.
Távvezeték, vézna pózna,
rácsos álvány-szerkezet...
Mintha a Hold fogoly volna,
mögülük ki nem jöhet.
Gyere ide, ülj le mellém,
nézzük Földünk mint forog,
és eközben elmesélem,
mit látnak a csillagok...
Zürich, 1979. IV. 13. – 14.
Évikének
(Jókai-regényt küldve)
Lellén lelted lelkem, látod,
Hol hevertünk Nap hevén,
S megszakadt a mesemondás
E könyv kellős közepén.
Félig fölfalt olvasmánytól
Ki ne kezdjen kínos kór,
Küldöm ezt, hogy nézz utána,
Miket mesélt még a Mór.
Zürich, 1979 IX. 26
(innen folytatjuk)
Comments