Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (11)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Antibes-fok szikláinál
Feketén lapul ott meg a part,
ha a Nap vörösen leborul,
mialatt kegyesen idetart
lohadó sugarat aranyul.
Soha nem apad itt le a szint
és a szél melegen simogat.
Finoman utasít el a szirt
örökön locsogó habokat.
Szeleken lebegő madarak
komoran vonuló vonalát
figyelem, s keresek szavakat,
ha az est be-belopja magát.
Ki az ősi idők peremén
kicsi dalba kapok – sose rest,
ülök itt és a víz ma felém
csoda titkokat ont örömest.
Ahol ókori, lomha hajók
motorok, vizisí, csupa csók,
csupa zaj ez a mostani nyár...
Ez az est is az éjbe rohan,
szüli csillagait szaporán.
Feledem, ami volt, ami van,
s kiszököm az idő kapuján...
Juan-les-Pins, 1982 VIII. 22.
Lépteid zajára
Lépteid zajára
kizöldül az árnyék,
újra fölüdül a kókadó virág.
Lépteid zajára
megszólal a játék.
Zsoltárokat zsongnak lila orgonák.
Lépteid zajára
tavirózsa nyílik
minden pocsolyában zivatar után.
Lépteid zajára
gyermekkacaj hangzik
s papírhajó úszik minden pocsolyán.
Lépteid zajára
új színek fakadnak
s egyenjogosul a megtűrt árnyalat.
Lépteid zajára
rekordot aratnak,
s ünneplő ruhát ölt minden gondolat.
Lépteid zajára
vége a hidegnek,
angóra pulóver lesz a jégvirág.
Lépteid zajára
pálmafák születnek,
meleg nappalok és forró éjszakák.
Lépteid zajára
féltékennyé válnak
szemlesütött, szende, szótlan angyalok.
Lépteid zajára
pingvínek is szállnak
és a gyalogbodza sem kocog gyalog!
Lépteid zajától
visszhangzik az erdő,
pedig settenkedve jössz, lábujjhegyen.
Lépteid zajára
szétválik a felhő,
napsugár aranylik völgyön és hegyen.
Lépteid zajára
méz folyik tejúton,
üdvsugárzásba kezd a fekete luk.
Lépteid zajára
hang zeng szféra húron
és kizárt kvazárok dúdolják daluk...
Lépteid zajára
tűzhányó lelobban,
szégyelli a vihar, ha még háborog.
Szupernóva is csak
óvakodva robban,
lépteid zajára: ciklon nem forog!
Lépteid zajára
lelassul a villám,
léghajóvá válik a lidércnyomás.
Lépteid zajára
visszaring a hullám
s belátja, gonosz volt az ágaskodás.
Lépteid zajára
csillapul a tenger.
Elnémulnak harci trombiták, dobok.
Lépteid zajára
eltompul a fegyver,
s hancúrozni hívnak huncut hormonok...
Lépteid zajára
szív tanul repesni,
s örökké virágzik, illatoz a hárs.
Lépteid zajára
megszűnök keresni:
célegyenesbe ér a vágyakozás.
Cannes, 1982 X. 8.
Furcsa érzés
Úgy érzem magam, mint szélárnyék huzatban,
vagy mint a szélkakas szélcsend idején,
vagy mint a szélrózsa, vázába rakottan,
vagy mint a szélhűdés szívtelen szivén!
Úgy érzem magam, mint papírlap széle,
melyet levágtak és új – most szebb a szél.
Így érzi magát egy cirkuszi világszám,
kinek gyomra korog, mikor hasbeszél!
Úgy érzem magam, mint a piszkos partok,
ha hiába várták, nem jött lassú víz...
Mint a csokoládé, ha egy szájba toppan,
melyet elfoglalt már a fokhagymaíz!
Úgy érzem magam, mint a béna bánat,
melyet egy örömhír nyeregből hajít.
Így érzi magát a túlfeszített íjhúr,
melyet egy rándítás mégtovább feszít...
Úgy érzem magam, mint megáldott átok,
vitamín-hiánytól rosszmájú csuka.
Így érzi magát a vérszegény véreb,
tolószékben ülő, megütött guta.
Úgy érzem magam, mint síkság a hegyekben,
pörkölt jégvirág, vagy jégre hullt parázs.
Mint egy állólámpa – gyorsított menetben,
mint egy mellécsúszott viperamarás.
Úgy érzem magam, mint ébresztőóra,
melyet lekapcsolnak, mielőtt csörög,
vagy mint távbeszélő, mely üres lakásban
megszakítás nélkül, órákig csönög...
Úgy érzem magam, mint partra dobott sellő,
mint bekötött szájú, kipeckelt szirén.
Úgy érzem magam, mint kiszárított felhő,
mint a karácsonyfa Húsvét szigetén!
Mert mikor rád néztem, elfordultál tőlem,
mikor feléd nyúltam, elhúztad kezed.
Pedig csillagokról álmodoztam véled...
Pedig tündérekről meséltem neked...
Cannes, 1982 X. 11.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
Comments