Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (23)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Palackposta
Összeszorul szívem körül
riadtan egy ér,
ha az örök rád-gondolat
tudatomig ér.
Szeretlek-e? – Nem tudom, bár
furcsa jeleket
fedezek föl magamon –
okuk mi lehet?
Gyakran bukkannak föl rajtam
kínos tünetek.
Fölsorolok néhányat, hisz’
ezért üzenek.
Általában rád gondolok,
s összerezzenek,
ha rájövök, hogy percekig
felejtettelek.
Ha valami szépet látok,
úgy jó a hetem,
ha azt neked hamarosan
elmesélhetem.
Ha egy kirakatnál állok,
nézem, mi lehet
olyasmi, amit szeretnél
s tetszene neked.
Ha egy szép lány rám tekint és
nézem mosolyát,
veled mérem össze folyton:
hol hasonlít rád?
Írás közben kiesik a
kezemből a toll –
elmerengek s újra téged
látlak valahol...
Ezt a rövid üzenetet
palackba dugom,
csak hát nem jut soha hozzád,
ezt már most tudom.
Üzenetem a palackban
besavanyítom,
pocsolyáig viszem csak el,
s abba se dobom...
Zürich, 1985 január –
Perudzsa 1985 VIII. 11.
Perudzsa
Umbria dombjain etruszk szelek fújnak.
Nem csillapultak le év-ezrek alatt.
Bár nem ellenei semmiféle újnak,
Nem fékezték őket római falak.
Befújnak még ma is minden sikátorba –
Perudzsa utcáin kavarják a port.
Töretlen kedélyük kés, amin nincs csorba.
Fuvallataikon nem érezni kort.
Bárhol üldögélek, lépcsőfokon, földön,
Házak hűvösében, píniák alatt,
Vagy ha időm éppen emberek közt töltöm,
Szinte lenyűgöz az etruszk hangulat.
Ma már pedzik lassan – kezdenek rájönni –
Fölmerül a kérdés – változik a szín:
Ahová mai Nap sugarait önti,
Hol itt a római? hol itt a latin?
Perudzsa, 1985 VIII. 11.
Nyáresti meleg
Lángtóban látom a nyugati eget
Éltet az isteni hő
Mely remeg itt szinte önteni lehet
Ontja a tégla a kő
Langyos olajszerűen simogat
Átitat ördögi tűz
Szürke folyamba puhít utakat
Fákból is illatot űz
Ösierényű dallamokat
Lüktet e tűzből a szív
Téged idéz és egyre kutat
Indulatom idehív
Egybefonódottan belőlünk
Létet e hőcsoda szív
Általa végtelenig repülünk
S végre bezárul az ív
Perudzsa, 1985 VIII. 13. – 15.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
Kommentare