Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (33)

Tillárom versek?

Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)

Szalonnadal                           

Hozzá ne nyúlj a tojáshoz,

koleszterínbomba!

Agyvérzést kapsz, vagy ha nem, hát

szívszélhűdést nyomba’!

És a vaj? Te jó Isten! Hisz

az állati zsírok

oly rémesen veszélyesek,

erről nem is írok!

Mit csinálsz? Csak nem sózod meg

vajaskenyeredet?!

Hisz a só az a szer, melytől

a legtöbb baj ered!

Inkább igyál vörösbort, ha

hosszan akarsz élni,

és az ükunokáidnak

szeretnél mesélni...

Így szóltak fél évszázada

az okos tanácsok

(Táplálkozási szakértők

kincsei közt ások.)

Aztán lassan fölbukkantak

zavartkeltő tények,

és rengeteg marhaságra

derültek így fények.

Tojást ettünk, vajat ettünk

évezredek óta!

S a só miatt háborúztak,

arról szól a nóta.

Ne hidd már el, hogy káros az,

amin eddig éltünk,

csak a túlzás az, amitől

nem hiába félünk!

Ám a borhoz visszatérnem

– örülök, hogy hagytál –

hidd el nekem: a kevés is

többet árt, mint használ.

Bármely étel ártalmatlan,

hülye, aki bízik

„szakemberek” tanácsában,

s nem eszi, mi ízlik!

Zollikerberg, 2018 VIII. 13.

Elment a nagy kutya (Csongor emlékére)

Hogy Csonginak hívtuk,

nem vette rossz néven.

Hűséges lelke már

messze száll az égen.

(Ne mondd, hogy állatnak

lelke pedig nincsen!

Hogyha neki nem volt,

akkor nekünk sincsen...)

Nagy volt, fekete volt,

s végtelenül békés.

Bánatos szemében

látszott a megértés.

Társ volt és barát volt

majd’ tizenkét évig.

Nem tudom, hűségét

mily mértékkel mérik?

Most gyászoljuk szegényt,

mert nagyon szerettük.

Gyakran gondolunk rá

és sosem feledjük...

Zollikerberg, 2019 V. 22.

Örökmozgó

Hány bolondot látott és nyelt

eddig már bolondok háza,

olyat, aki szentül hitte,

örökmozgót föltalálta?

S hogy e házba, egykor régen

– kis híján múlt, szinte csoda –

be nem hurcoltak engem is,

s végül nem kerültem oda?

Homokvárat építettem

– ennek közel nyolcvan éve –

úgy ahogy kell, várárokkal

gyönyörűen körülvéve.

Vizet is öntöttem bele,

nehogy már üresen álljon.

S kicsit meglöktem a vizet,

hogy az körbe folydogáljon.

Ott állt a vár és az árok

– kezemet tehettem ölbe –

s az árokban ott volt a víz,

éppen csak, hogy nem folyt körbe...

Szerencsém csupán, hogy akkor

világgá nem kiabáltam:

Íme, itt vagyok! És hogy az

örökmozgót föltaláltam!

(Ám, ha az a meglökött víz

nem áll meg s még ma is folyna,

azt a fránya örökmozgót

bizony föltaláltam volna...!)

Zollikerberg, 2019 VI. 12. 

(innen folytatjuk)

---

Felvezető cikkünk és az első 3 vers:

Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (1)