Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (6)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Félénk tanács
Egy elfelejtett dallamot,
ha újra sír a húr –
mint rég nem érzett illatok,
ha újra nyár az úr. –
Úgy lelkesít, úgy fölhevít,
ha rám nevet szemed. –
Oly izgató, oly lázító –
mért mondanám: ne tedd!
Csak üszkös őszi tűz talán,
mit féltve szít a szél?
Nem lesz belőle nagy parázs –
s rohanva hűt a tél?
Ha szemlesütve térsz ma ki
és azt súgod, ne még,
tudjál e tűzzel játszani,
s ne várd ki, míg nem ég!
Zürich, 1981 III. 22.
Búcsúztatás után
Végül mindenki beszállt és
lassan indult a vonat.
A mélyített vágány mellett
csak búcsúztató maradt.
Van, ki tesz még néhány lépést.
Ismerős, barát, rokon,
de a legtöbben csak állnak
– itt-ott könny az arcokon.
Bár a látvány nem új, mégis
megmarad a hangulat
– hány véletlen keresztez itt
keresztező sorsokat?
Látjuk-e még egymást újra
– megérkezik a vonat?
Valószínű. – Ám előre
nem tudhatunk biztosat.
Aztán ez a néhány ember
szétszéled, eloldalog.
Zsibbadt gondolatok között
én is hazaballagok.
Zürich, 1981 III. 29.
Nem kérdezem...
Mégcsak azt sem kérdezem,
ki voltál és ki vagy?
Félek, ettől szemeidből
a mosoly kifagy.
Nem kérdezem meg, ki vár?
– Ezt nem kérdem soha –
hisz’ az, hogy nálam üldögélsz,
amúgy is csoda.
Azt sem kérdezem, hová?
Nem kérdezem, miért?
De most, hogy menni készülődsz,
félelem kísért.
Félek, így majd elmarad
a méltó folytatás.
Más időben, más hangulat:
elűzött varázs...
Ágyamnak csak lába van
és mégis: karja tárt.
Ha már ily közel kerültünk,
ne vonjunk határt.
Avagy attól félsz talán,
csak múló pillanat,
és a tét tőled oly betét,
melyre nincs kamat?
Egy-egy boldog pillanat
csak pillanat, noha
az élet sok-sok pillanat
lánccá forrt sora.
Bolond kérdené csupán,
mily hosszú lesz e lánc?
A lényeg az, hogy végülis
mennyi volt a tánc...?
Ne várj s ne kérdezz sokat,
hiszen nehéz igát
e láncban folyton hordhatunk...
Merjél élni hát!
De, ha menned kell, hát menj.
Nem tartalak, szaladj.
Bár minden ízem s porcikám
kívánná, maradj.
Ritka tünemény vagy itt,
mint lepke a havon.
Számomra ez így is élmény,
s így is szép – nagyon!
Zürich, 1981 IV. 5.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
Comments