Gyimóthy Gábor versecskéje a magyar és az angol nyelvről

Angol

Ha valami különbözőt

jelőlünk vagy, megnevezünk,

azt egyértelműen tesszük,

hacsak van egy kicsi eszünk.

Erre legjobb példa – tudjuk,

nem más – az 1, 2, 3…

Változtathatatlan jelek!

És ezt így nem csak én látom.

A csinos kis számjegyektől

nagyon messzire nem megyek,

hisz beszédünk hangjaihoz

is kellettek írásjelek.

Betűk, amelyek rögzítik

pontosan, amit csak mondunk,

hogy az olvashatóságra

ne legyen már többé gondunk!

(Eme jelek, avagy betűk,

bármily hasznosak és szépek,

máig nem találták még föl

némely, hatalmas nagy népek…!)

Ehhez az kell – s ezt belátni

szerintem nagyon egyszerű –,

minden hanghoz csak egy jel kell,

mert hát ez csak így észszerű!

S e szabályhoz lényeges még,

ez tesz a végére pontot:

egy betű ne jelentsen mást,

csupán egyetlen egy hangot!

Természetes, hogy nyelvünkben

ez pontosan így működik!

Nyelvről, mely nem ily észszerű,

vajon mit gondoljunk pedig…???

Zollikerberg, 2025 III. 15.