top of page
szilajcsiko

Hajdu Zoltán: EGYETLEN EGY – Hangos elmélkedés – 137. Doctor universalis (2) 



Ha a látható és kézzel fogható anyagi világunkról kijelenthetjük, hogy felfedeztük, akkor szellemi világunk, önmagunk felfedezése még várat magára. Pedig ez az egyedi feladat lehet életünk legnagyobb szellemi kalandja...








Nagy Albert a filozófiai megismerés útján az értelmes és halhatatlan léleknek nyolc okát adja: az Egy képe és hasonlatossága, nem testi eredetű, független, önmagában létező, irányítja a gondolkodó lelket, intelligenciával rendelkezik, nyitott a szeretetre és ugyanaz a feladata, mint az Egynek. Az értelmes lélek egységének igazolására hozza fel Albert, hogy először az Egyet keresni kell, úton kell lenni, hasonlóvá kell lenni az Egyhez, kapcsolatot kell kialakítani, majd pedig célba kell érni, meg kell találni az Egyet (ez lenne a vallásos üdvözülés), később pedig azonosulni kell az Eggyel, vagyis benne kell lenni az Egyben (ez lenne a vallásos színről színre látás). Albert a kétféle (értelmes és gondolkodó) lélekre, mint formára, mondja, hogy a formák kéttermészetűek.  

      

Előadó: Valkó Olga

 

Kapcsolódó írásunk:

Hajdu Zoltán – a Szilaj Csikón is megjelent hangos elmélkedéseiből (EGYETLEN EGY) is építkezve – szó szerint hiánypótló könyvet alkotott. A fülszöveg alább olvasható kulcsszavai, a tartalom lényegre törő, beszédes címei, a hátsó borítón található rövid értékelések már önmagukban is sejteni engedik, hogy fontos mű született. Megrendelni, érdeklődni a hazoltan33@gmail.com címen lehet. A könyv 308 oldal, 3600 Ft-ba kerül (áfával). A remélt bemutatóról – író–olvasó találkozóról – tájékoztatni fogjuk tisztelt Olvasóinkat.





44 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page