Hajdu Zoltán: Elemzések a transzhumanizmusról és a megfigyelt emberről (7)
- szilajcsiko
- 3 nappal ezelőtt
- 5 perc olvasás
Amíg el nem veszítjük: éberségünk és tudatosságunk
Nem tudjuk, hogy mivel rendelkezünk, amíg el nem veszítjük, de miután elveszítettük, soha nem kapjuk vissza. A transzhumanizmus dogmája nem veszi figyelembe, hogy a korábbi materialista, észszerű, racionális, kényelmes, hazug gondolkodásunkból képesek vagyunk teremtettségünkre felébredni. Mindannyiunk lelkében ott van az egyetemes én, a kis isten, amely segíteni tud a mindennapi döntéshozásunkban. Az egyetemes énünk lehetővé teszi, hogy ne nagyszerű emberek legyünk, hanem nagyszerű legyen embernek lenni. Nem véletlenül vagyunk a világon, hanem feladatunk van: szabad teremtett emberként élni. Semmiképpen nem vagyunk csak biológiai lények, akikkel a hatalom kísérletezhet, és nem vagyunk termékek sem, amint azt a mesterséges intelligenciával működő algoritmusok elképzelik. Mielőtt elfogadnánk a gépek irányítását, érdemes lenne megismernünk önálló képességeinket, önmagunkat, önállóságunkat, döntéshozó és végrehajtó képességünket, kisistenségünket, teremtettségünket stb. Azt sem tudjuk, kik vagyunk, milyen képességekkel rendelkezünk, de máris elfogadjuk, hogy a gépek döntsenek fölöttünk. Emberek szeretnénk maradni és nem valamilyen ember és gép hibridje, keveréke, amolyan transzhumán, vagy poszt-humán valaki. Ha a régi és az új kiválasztottak úgy gondolják, hogy pl. valamelyik anyagi vagy nem anyagi vallás segíteni tud nekik kisistenségük megtartásában, akkor tévednek.
Nemcsak testünk van, hanem lelkünk és szellemünk is, amelyekkel jól kell gazdálkodnunk, mert mindhármat az Egy ránk bízta. De mi gyakran visszaélünk ezzel a nagyszerű szakrális bizalommal és ajándékkal. Az Egy bizalmával úgy is visszaélhetünk, ha pl. elfogadjuk a materialista, észszerű, racionális fejlődést és haladást, az ész és a profit mindenhatóságát, ahol az ész jelenti azt az értelmet, amely elfogadja a darwini evolúciót és testvérét, a marxizmust. Mindezekről addig kell beszélnünk, amíg létezik az ember és ember közötti kommunikáció, mert az istenített fejlődés és haladás, a transzhumanizmus elhozza azt az idő, amikor tudatlanságukban az emberek leginkább a géppel fognak párbeszédet folytatni. Kényelmünk érdekében nem érdemes emberségünket kockáztatni. Akik a transzhumanizmusban gondolkodnak, azt szeretnék, hogy elérjék az örök életet, illetve a mesterséges intelligencia képeségeit „beépítsék” az emberbe. Számukra a transzhumanizmus az embernek az új evolúciós lépcsőfoka. Pedig nem. Épp ellenkezőleg, az ember elkényelmesedése, elanyagiasodása nem más, mint az ember halála, esetleg élő-halottsága. A hangadók szerint transzhumanizmusban nincsen szenvedés, fájdalom, gyász, összetört szerelem, aggódás és más emberhez köthető tulajdonságok, amelyek teremtettségének velejárói. A gépnek nincs szüksége sem szerelemre, sem szeretetre, sem egy mosolyra, egy kacsintásra, sem a viccre, egy kocsmai beszélgetésre, egy nyári ebédre a család kötelékében, a barátságra, mert az algoritmust összerakó programozó és irányító háttérember véleménye az, hogy a profitnak mindezekre nincs szüksége. Valóban, a profitnak nincs, de a teremtett embernek igenis szüksége van pl. Beethoven, Bach, Vivaldi, Liszt és Kodály zenéjére és Shakespeare, Shankara, Heidegger, Hamvas és József Attila műveire.
A transzhumán ember-gépeknek, vagyis a digitális mátrixnak alapja a szingularitás, ahol az ember a mesterséges intelligencia által diktált mindenki internetjébe (nem a dolgok internetjébe, internet of things, IoT), algoritmusába integrálódik. Az algoritmusok teszik lehetővé, hogy a digitális mátrixban állandó, 24 órás megfigyelés alatt legyünk, ahol a profit érdekében adatokat szolgáltatunk magunkról, pl. mit olvasunk, mit vásárolunk, kire szavazunk, milyen oldalakat látogatunk meg és mennyi ideig, kivel barátkozunk, kik az ellenségeink, mennyi a bankszámlánk egyenlege, milyen betegségekben szenvedünk stb. Úgy néz ki, hogy ha tudatlanságunkból nem ébredünk fel, és engedünk a transzhumán hatalmi nyomásnak, akkor a jövő évtizedekben nem egy ideális, hanem disztópikus államban fogunk élni. Természetesen, ha még lesz olyan, hogy állam. Ugyanis a digitális bolsevizmusban, az új vallásban az állam fogalma is megváltozik, mert lehet, hogy lesznek államhatárok és kormányok, de a digitális kapitalizmus kormánya mindezek fölött fog állni. Hogy kik lesznek ennek a digitális kormánynak a képviselői, amit ebben az esetben akár világkormánynak is nevezhetünk, nem fogjuk soha megtudni. Ahogy azt sem tudjuk a mai napig sem, hogy pl. az első világháború kirobbantásának szálai miért vezetnek a londoni Citybe. De az is lehetséges, hogy nem egy, hanem két-három világkormány lesz. Napjainkban a színfalak jelentős mértékben átrajzolódni látszanak, és úgy tűnik, hogy Európa nem lesz a világkormányok egyike sem. Európa önmagának rúgja a gólokat.
Bölcsességünket, a bennünk levő kisistent nem tudjuk elveszíteni, csak ha lemondunk róla. Istenségünk a priori mindig is bennünk volt és van, így a létet és a létezést sem mi hozzuk létre, mert a létezés idő feletti, örök. Amit tehetünk, hogy az öröklétezést tudatosságunkban felébresztjük, felszínre, napvilágra hozzuk, vagy tudatlanságunkban elföldeljük. A létezésben nincsenek nyertesek és vesztesek, nincs győzelem valaki vagy valami fölött, nincs fájdalom, aggodalom, félelem stb. Az istenségünk gyakorlásában nem lehetünk sikeresek sem, mert ez azt jelentené, hogy bele is tudunk bukni. De a bukás is időhöz kötött, ahogy a kockázatvállalás is a jó és a rossz között. Istenségünket azzal tudjuk kifejezni, ahogy gondolkodunk, szólunk és cselekszünk önmagunkról, másokról és a valóságról. Egyszóval egyetemességünk tudatában vagyunk. Ha nem állunk ellen a létezésnek, akkor teljes emberi életet tudunk élni. Ha ellenállunk, amint arra a transzhumanizmus ösztönös, akkor elveszítjük szakrális szabad akaratunkat, és így önmagunkat rabszolgává alacsonyítjuk le. Ugyan miért végrehajtó rabszolga a miniszter, a pap, a katona, a portás, mérnök, az orvos, a gyári munkás vagy a földműves? Mert az emberrel kb. a XVII. századtól elhitették, hogy ő egy alkatrész a hatalmi gépezetben, és az a legjobb, ha végrehajtja a manipuláló, fölötte hatalmat gyakorló „gazda” parancsát.
Beavató Mesterünk üzente: „Én mondtam: Istenek vagytok”. Istenségünk nem tudat fölötti és nem tudat alatti. Nem gondolat, nem szó és nem cselekedet. Platón fogalmi rendszerében, istenségünk a priori, vagyis teremtettségünk kegyelmi ajándéka, amire nincsen ráhatásunk. Akár azt is lehetne mondani, hogy istenségünk az egyetemes létezésünk, az „én vagyok” állapot. Általa létezünk és vagyunk egyetemesek, vagyis része az egyetemes valóságnak. Létezésünkből, egyetemességünkből fakad öntudatunk, önrendelkezésünk, önátadásunk, önelfogadásunk és önszeretetünk. Ez tudatosságunk, éberségünk, ami meditációval és intuitív megtapasztalással, a szív és agy koherenciája erősítésével fejleszthető. Az önmegvalósítás, a megistenülés, a beavatás, a bölcsesség megszerzése egy élethosszig tartó folyamat, és aki ezen az úton jár, annak a fokozatosság értékei feltárulnak.
Tudatosságunk a részvételi életről
A transzhumanizmus dogmája nem veszi figyelembe, hogy részei vagyunk a körülöttünk levő valóságnak, a dualitások cirkularitásának, mert egy állandó mozgásban, lüktetésben, pulzálásában levő kvantumtérben létezünk. Időt és testet azért kaptunk, hogy ezt az isteni létet, a létezést megéljük. A tudatosodás, az egyetemes tudás, az Egy hagyománya, a vallásnélküli, örök kereszténység megszerzése nem más, mint ráébredni egyetemes istenségünkre. Megjegyzés: az isteni létezésnek nincs köze a vallásos Istenhez. Az isteni létezés a szakrális szabad akaratunk, önrendelkezésünk, önszabályozásunk, felelősségtudatunk és öntudatunk megnyilvánulása. A megistenülés azt jelenti, hogy feltárjuk a mindig is bennünk levő egyetemes ént, és lebontjuk az évek alatt „rárakódott” individuális én adta gondolatokat, szavakat és cselekedeteket, amit Platón a priorinak nevezett. Az a priori az ember előtt és rajta kívül létezik, pl. az egyetemesség, a kvantumállapot, a lét. Az a posteriori az, amit az ember hoz létre, vagyis az individualitást. Ahhoz tehát, hogy a bennünk levő egyetemességünket felfedjük, önmagunkat meghaladjuk, az általunk felépített individuális korlátokat le kell bontanunk. A rajtunk élősködő transzhumanizmus épp ezt nem akarja.
A tudatosodás, az összeszedettség, a koncentráltság mindenki számára elérhető. Tudatosodásunk oka egyrészt belső, vagyis az individuális én, pl. önzés, irigység, erőszak, gonoszság, félelem, aggodalom stb. által felépített szerkezet lebontása. Másrészt pedig a külső manipuláció és kényelem, pl. az anyagi és nem anyagi vallásosság feladása. Belső tudatosodásunkhoz tartozik, hogy testünk sejtjei – ideértve idegsejtjeinket is – és a bennünk levő DNS-ünk biológiáján keresztül kapcsolatban állunk a körülöttünk levő állandó kvantummezővel, ahol elektromágneses hullámok, rádióhullámok, háttérsugárzás stb. létezik. Amennyiben tudatosak vagyunk, ezeket az energiaforrásokat a magunk javára tudjuk fordítani, illetve át tudjuk magunkat adni a kvantumhullámzásnak, amit akár finomhangolásnak vagy részvételi életnek is nevezhetünk. Fizikai testünk az a védőburok, amely megvédi lelkünket a külső hatásoktól, ugyanakkor lelkünk finomhangolásával lehetővé tehető kapcsolatunk a kvantummezővel. Teremtettségünknél, az időbe kerülésünknél fogva a kvantummezőben kvantum befogadók és kvantum generátorok vagyunk. Lelkünk tudatos finomhangolásban koherens hullámokat generálunk, amelyek egymást erősítik. Tudatlanságunkban pedig inkoherens hullámokat gerjesztünk, amelyek egymást kioltják. A szentek, a misztikusok, a buddhik, a szúfik önátadásukban képesek voltak a kvantumhullámok finomhangolására és így a kvantumkapcsolatok kialakítására. Ma úgy mondanánk: Uram, legyen meg a Te akaratod. A kvantumkapcsolatok kialakításának első fokozata az elcsendesedés, a nyugalom megélése, a racionális elme-test zakatolásának kizárása; a második ezen állapot gyakorlása (meditáció), a harmadik pedig transzcendens lét (a lélek gyógyulása, az egyetemesség, az istenülés) elérése. Beavató Mesterünk is több alkalommal mondja, pl. a jerikói vak meggyógyításakor, hogy „menj, a hited meggyógyított téged”, vagy a beteg asszony meggyógyításakor, hogy „Leányom: a hited meggyógyított téged”.

Kapcsolódó cikkek:
Ez egy nehéz tananyag.
Megérteni sem könnyű - hát még elkezdeni hinni benne.