Hajdu Zoltán: Elemzések a transzhumanizmusról és a megfigyelt emberről (8)

A digitális társadalom dilemmái

 https://egyetlenegy1.blogspot.com/2025/02/223-digitalis-tarsadalmi-dilemma.html
https://egyetlenegy1.blogspot.com/2025/02/224-digitalis-tarsadalom-dilemmaja-2.html

A történelem során számos olyan eseménynek voltunk tanúi, amelyek igénybe vették döntési képességeinket, pl. a piacokat átrendező háborúk és forradalmak idején, de olyan „láthatatlan” digitális fordulatoknál is, mint amilyenben most a XXI. század elején vagyunk, illetve ami előtt állunk. Ezen utóbbira viszont nincs történelmi példa. Most arról kell döntenünk, hogy továbbra is megmaradunk-e teremtett szakralitásnak, az Egy képének és azonosságának, vagy lemondunk szakralitásunk áldásos „tartozékairól” is, pl. szabad akaratunkról, igazságszeretetünkről, a rendről stb., elfogadjuk az általunk előállított tökéletlen gépek diktálta és formálta gondolkodást és azonosulunk vele. Tegyük fel a kérdést: emberek szeretnénk maradni, vagy humanoid robotok lenni? Tudjuk, hogy a gépek mögött olyanok állnak, akik már nem embereknek nevezik magukat, hanem az emberek irányítóinak, mi több, a gépi digitális rabszolgatársadalom tulajdonosának, a valóságban létező, de nem látható hatalomnak. Ez a digitális hatalomgyakorlás csak azért lehetséges, mert elhitették velünk, hogy nem vagyunk teremtett kisistenek, tehát döntésképtelenek vagyunk és szükségünk van arra, hogy valaki más hozza meg a mi döntéseinket, pl. a gépek. Vagyis bízzuk rá magunkat nyugodtan a gépekre, döntéseinket szervezzük ki, mondjunk le a ránk bízott természeti szakralitásokról és benne az másik emberről is. Saját kényelmünk érdekében süllyedjünk bele az anyagba, vállaljunk kompromisszumokat a gépekkel való közös életre, önként szolgáltassuk ki magunkat annak a digitális és pénzügyi hatalomnak, amely arra készül, hogy életünkben átvegye az Egy helyét és ő legyen a mi teremtőnk.

Digitális korunk kockázatainak megértéséhez utalunk arra, hogy az individuális én fölötti hatalomgyakorlás, a befolyásolás, a meggyőzés nem új keletű. A legutóbbi kemény manipulációs eszközökön kívül, mint a XIX. századi forradalmai és a XX. század háborúi, a puha manipulációs eszközök között találjuk a XIX. századi pszichoanalízist, valamint hatását a XX. század materialista, racionális, adok és kapok alapon működő gondolkodására, pl. a hivatalosan a 90-es években felszámolt, Európában létező szocializmusra. Ne feledjük el, hogy a szocializmusban volt materialista gondolkodás ma is virágzik. A digitális társadalom kialakításában érdekeltek, pl. a közösségi médiumok (social media) tulajdonosai és a pszichoanalízisben érdekeltek ugyanazon nem pogány közösség tagjai, akik érdekeltek a digitális állampolgárságban, az egyablakos ügyintézésben, a készpénz nélküli fizetésben stb. is. A bécsi idegorvos Sigmund Freud és orvostársa, Carl Gustav Jung nevéhez kapcsolódó pszichoanalízisben (mélypszichológia) és korunk digitalizációban, a közösségi felületek működtetésében számos közös elem fedezhető fel, pl.:

1. az analízis, az elemzés, a tények szétszedése, az eseményekből, válaszreakciókból szerzett adatok gyűjtése, az adathalászat, majd az adatok információvá konvertálása, azok elemzése, pl. csoportosítása, klaszterezése stb., végül következtetések levonása és azok hasznosítása. Az adathalászatban a különbség az, hogy a pszichoanalízis a beteg egyént szándékozik meggyógyítani, a beteg felől törekszik megérteni, majd értelmezni a normális viselkedést, ezzel szemben a digitális műveletek – mivel az individualizációra, pl. az elidegenedésre, a szűklátókörűségre, a racionális gondolkodásra késztetnek – az egészséges, egyetemes, egységben levő embert úgy betegítik meg, hogy közben ők meggazdagodnak. Mindkét eljárás az individuális ént megtestesítő elmét veszi elemzés alá (habár a psziché szó lelket jelent) és erre próbál hatást gyakorolni. A pszichoanalitikusnak lehetősége van az individuális személyiségekbe bepillantani, hogy a betegtől kapott adatok és információk (adatkapcsolatok) után a gyógyítás (az adathalászat értelmezése, tanácsadás, javaslattétel) elinduljon, vagyis a „lelki nyomorúság” leküzdhető legyen. Valójában az individuális én „gyógyulása”, pontosabban helyreállítása, restaurációja akkor mutatkozik meg, ha külső vagy belső késztetésre képesek vagyunk lebontani azt a téves valóságot, az ál-valóságot, amelyet tudatlanságunkban több évtized alatt felépítettünk. A gyógyulás akkor áll be, ha nem azonosulunk az individuális énünk diktálta viselkedéssel. Freud a pszichoanalízis színrelépését az érzelemmentes tudományos materializmus megállíthatatlan előretöréseként értelmezte, és úgy vélte, hogy eljárása csapást fog mérni az embernek arra az öntelt képzelgésére, hogy fontos lénye a világegyetemnek. Megjegyzés: ebben a felfogásában Freud valószínűleg utalt a Karl Marx által 1848-ban megjelentetett Kommunista Kiáltványban foglaltakra. A materialista kijelentése utal arra is, hogy nincs szükség a polgári világ által elfogadott „én”-re, hanem egy másik ént kell felfedni, a tudattalant, vagyis azt, amely a racionális elme ellenőrzése alatt áll (mai fogalmainkban az individuális én). Amikor Freud nem fogadja el az önrendelkező „én”-t, akkor a tudattalan „én”-t a kollektív tudatba (ma tudjuk, hogy ez nem létezik) helyezi.

2. csatlakozás azokhoz a romboló, deszakrális nézetekhez, amelyek csökkentik az ember teremtett szakralitását és egyben felelősségvállalását is. A pszichoanalízis például elfogadta a kopernikuszi világképet, hogy a Föld csak egyike a bolygóknak és nincs központi szerepe az ember életében, vagyis a darwini evolu-cionizmust, amely szerint az ember nem a teremtés koronája, hanem az állatfajok egyike, és hogy a tudatos én (az egyetemes én) nem „úr a saját házában”. Ezen utóbbi gondolatát Freud Georg Simmel-től vette át (az 1900-ban megjelent A pénz filozófiája c. mű szerzőjétől), ahol az olvasható, hogy a modern ember csupa olyan személytelen dologgal van körülvéve, hogy mind közelebb kell kerülnie egy anti-individuális életrend elképzeléséhez és az életrend elleni tiltakozáshoz is. A kérdés az, hogy az egyén szellemi életén belül idegen hatalmak uralkodnak-e, vagy pedig a lélek „úr a saját házában, vagy legalábbis harmóniát feltételezhet legbensőbb élete és aközött, amit személytelen tartalmakként abba felvenni kénytelen”. A pszichoanalízis épp azt mutatta meg, hogy „az én nem úr a saját házában”, valamint azt, hogy az „én” egyes elemei (mai fogalmainkban az individuális és egyetemes én) között nincs harmónia. Ez az „én” értékcsökkenése.

Voltak, akik azt állították, hogy a pszichoanalízis mutatta meg azt a lehetőséget, hogy érdemes a tudat mögé menni (ebből a meggondolásból keletkezett a tudatalatti fogalom), vagyis „behatolni a jelentés szubjektivitása mögé”. Mások úgy vélték, hogy az olyan fogalmak, mint az elfojtás és a tudattalan, a modern kapitalista bürokrácia működésének jellegzetes eredményeit, a boldogtalanságot és az elidegenedést fogalmazzák meg. Többen a marxista felfogás elemeit fedezték fel abban, hogy az ember tudata és valóságos helyzete ellentmond egymásnak. J. P. Sartre például, mindazok mellett, hogy nem fogadta el Freud materializmusát, a tudatosság és a tudattalan/tudatalatti – a Freud által bevezetett – fogalmakkal kapcsolatosan (psziché alatt értve az „én”-t mint egót) megjegyezte, hogy azok egy adott történelmi, társadalmi összefüggésben alakulnak ki. Ma tudjuk, hogy téves ez az állítás, ugyanis az „én” mindig a középpontban levő és idő feletti egyetemes ént jelenti, és nem a pszeudo-ént, vagyis az individuális ént.

3. nagymértékű elfogadás: a pszichoanalízis megjelenését sokan üdvözölték, ma a digitális felületeket emberek milliárdjai használják. A pszichoanalízisben voltak olyanok akik, habár tévesen, a delphoi jósda mondatának „ismerd meg önmagad” beteljesedését látták, mások úgy vélték, hogy a filozófus és az analitikus lényegében egyazon feladaton dolgozik, hogy olyan terápiát adjon az embereknek, amely által megszabadulhat téves fogalmaitól. A nagymértékű elfogadás érdekében mindkét módszer estében megtalálható a fogalmak általuk vélt helyreállítása, illetve elferdítése. A pszichoanalízis fogalmi rendszerében megtalálható az elfojtás metaforája is, amelyet Freud nem képletesen alkalmaz, hanem egy gépezetként képzelt el, amely a tudat nevű pszeudo- materiális gép belsejében zajlik. A pszichoanalízis az elfojtásban a lelki betegek problémáját, ill. megoldását látja, pl. az elfojtás feloldásával.

4. a módszer-tulajdonosok hatalmi törekvései: a nem pogányok részére a hatalmaskodás mindig is fontos volt, idővel csak a megnyilvánulás formái változtak. Az amerikai támogatással működő pszichoanalízis úgy gondolta, hogy az elfojtás technika feloldásával tesz szert hatalomra, a digitális hatalomgyakorlás pedig épp az egyetemesség elfojtásával, a fordított pszichoanalízissel szándékozik elérni azt. A digitális cenzúra, a digitális drog az előbbinek a fordítottját teszi, ugyanis az individualitás növelésével az emberi szakralitást fojtja el. Az egyetemes énünkről való lemondás hangoztatása a digitális társadalmi felületek (színterek) esetében a szuperszámítógépek algoritmusai által keltett manipulációban, csábításban, az ál-valóság generálásában, a mi identitásvesztésünket található. A két hatalomgyakorló módszerben az is közös, hogy az irányítók (a hatalom) és a végrehajtók (a rabszolgák) ugyanazok. Amiben a módszerek viszont különböznek, hogy a digitális manipulációban ma emberek milliárdjai vesznek részt.

5. a tőke kiszolgálása: a pszichoanalízis és a digitális közösségi felületek működési hasonlóságainak és különbözőségeinek elemzésében érdemes arra is utalnunk, hogy már a pszichoanalízis idején a piacokat a tőkekoncentráció, a bankok és a pénzfegyver uralták. Ez azt jelentette, hogy a vállalkozások, ahogy akkor, úgy ma is a tőke kollektív ellenőrzése alatt állnak. A különbség pedig az, hogy akkor az elme, az emberi individualitás még nem volt a tőke hatalma, manipuláló befolyásolása alá vonva, mint ma. Több filozófus is, pl. Kierkegaard, Nietzsche és mások is aggodalmukat fejezték ki az iránt, hogy összeegyeztethetetlen az ember önrendelkezésének biztosítása és a tőke, valamint az uralkodó világnézetek hatalmaskodása. Herbert Marcus pedig tovább ment és a XX. század közepén már arra figyelmeztetett, hogy az iparilag fejlett, magas technológiai szintet elért társadalmakban az önazonosság tudata megszűnt, mert a tömegember már a világnézetekkel, a társadalmi kultúrkörnyezettel azonosítja magát.

A pszichoanalízis és a közösségi felületek között további eltérések is említhetők, pl. az ember elsőbbsége vs. a gép elsőbbsége, a döntéshozó ember vs. döntéshozó gép, az adatokat az ember gyógyítása érdekében gyűjtik, vs. az adatokat az ember belegyezése nélkül, ellenük, illetve az ő manipulációjára használják, stb. Hasonlóságként említhető pl. a racionalitás, az analízis (belelátni az ember magánéletébe), az adatgyűjtés, az önrendelkezés- vesztés, a függőség kialakítása, az ész hatalma a lélek értelme fölött, a materializmus, az individualizáció (a lélek nyomorúságának növelése), a téves „ismerd meg magad” módszer, az elidegenedés, az önrendelkezés felszámolása, a csábítás, az elfojtás, az elmagányosodás, a depresszió és az öngyilkosságok növekedése, az elme-testtel való foglalkozás, a személyre szabott utasítások, stb.

De számos olyan elem is található, amelyek csak a modern digitális, mesterséges intelligencia alapú társadalmi közösségekre jellemző. Például: az alkalmazott gépi technológia, ideértve a manipuláló algoritmusokat is; az adatot szolgáltató ember a profit forrása és így az ember termék (áru, alkatrész); az ál-hírek terjesztése (dezinformáció); a gépek részvétele a politikai manipulációkban; az anyagi javak fogyasztásának ösztönzése (a természet tartalékainak nagymértékű zsarolása); a kultúrharc (a hagyományos kultúrák felszámolása és a gépi „kultúra” bevezetése); a digitális tautológia (a gép a gépet határozza meg); verseny az ember figyelmének eltereléséért; digitális ellenőrzés (gondolatrendőrség); kormányfeladatok átvállalása; profitgeneráló ál-hírek terjesztése; társadalmi polarizáció; digitális elbutítás; a digitális hatalom célja különbözik az egyén céljától; a természetes kvantumkapcsolatok helyett online kapcsolatok létrehozása, amelyek felhasználhatók pl. a manipulált politika, kultúra, tudomány, gazdaság kialakításához, stb. A digitális közösségi médiák jellegzetességeiből látható, hogy úton vagyunk a gépek irányította társadalom kialakításához, ahol nem teremtett emberek lesznek, hanem humanoid robotok. A Google egyik vezetője már bejelentette, hogy 2045-re alkalmazni fogják a ma már létező IoT (Internet of Things, a dolgok internetje, vagy hálózatba kötött intelligens eszközök) eljárást. Megjegyzés: az IoT az elektronikai eszközök olyan hálózata, ahol az internet lehetővé teszi a gépek közötti, valamint a gép és a felhő közötti kommunikációt. A hatalomnak minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy ezt a gépek vezérelte társadalmat megvalósítsa. Nekünk egyetlen fegyverünk van: a tudatosságunk, amelyből ered helyes döntéshozásunk, amely által nem tudjuk egyetemes emberi mivoltunkat feladni.

A következőkben röviden tekintsük át, hogy mit jelent számunkra az új hatalmi digitális világ és miért okoz társadalmi dilemmát. Amint az előzőekben utaltunk rá, a fehér ember technológiai fejlődése, immár a számítástechnikára és a digitalizációra vonatkozóan, egy új hatalmi, kizsákmányoló eszközt adott a pénzzel és hatalommal rendelkezők kezébe, amit napjainkban leginkább a közösségi médiumok hétköznapi jelenlétében ragadhatunk meg. Ebben az esetben is nem a technológia létezésével van a gond, hanem azzal, hogy ki, mikor és mire használja. A konyhakés is a technológia eredménye, amellyel lehet kenyeret szelni, de ölni is, akárcsak a magfúzió, amellyel elektromos energiát lehet előállítani, de bombát is. Az atombomba esetében és a digitális technológiák esetében is azt látjuk (mindkettőt elsősorban katonai célokra használták), hogy a technológia haladása sokkal megelőzi az ember etikus viselkedését, és csak akkor van lehetőségünk rá reagálni, amikor esetleg már késő. Ebből az is következik, hogy a hatalomgyakorlók nem érdekeltek abban, hogy felfedjék az adott technológia visszásságait. Talán csupán azért, mert a hatalom így elesne a tervezett profitszámoktól, illetve valaki tiltakozni tudna az alkalmazással szemben. Nem tudjuk, hogy a „veszélyes” technológiák alkalmazásáért ki a felelős, illetve a felhasználónak van-e etikai kódja? A digitális médiumokat kb. 20-25 évvel ezelőtt hozták létre, hogy a technológiák által létrehozott nagy mennyiségű adatot minél hatékonyabban és rövid időn belül kezelni lehessen. A gond akkor kezdődött, amikor az adatkezelést nem a technológiák felé fordították, hanem a technológiát létrehozó ember ellen. Ezért nevezhetők a digitális társadalmi színterek a fordított pszichoanalízis megvalósítóinak. Mivel az emberek milliói által önként szolgáltatott adatokból, pl. a tetszik-klikkelésekből, megosztásokból a rendszer profitot termel.

A számítástechnikai nagy multinacionális cégek együttese, a Big Tech kinőtte magát az eredetileg tervezett feladatokból, és pl. a Big Pharma-t képviselő multinacionális gyógyszeripari cégekkel már a manipuláció magas művészeiként szerepelnek. A manipuláció célja az ember, pontosabban a mesterségesen felépített individuális énjének befolyásolása, mert csak a tudatlanságot kihasználva tudnak ezek a cégek (pl. Twitter, Instagram, Facebook, Google, Youtube stb.) hatalmas profitra szert tenni. Megjegyzés: a digitális profit adóztatása nincs napirenden. A cégek között profitverseny folyik a felhasználókért, mert mindenik egyre több felhasználót szeretne elérni és adatát értékesíteni. Eljutottunk ahhoz a magas, eddig soha nem létező manipulációs lehetőséghez, hogy kb. ötven fehéringes mérnök, szoftver- és algoritmusfejlesztő által kialakított manipulációval kb. kétmilliárd ember érhető el. Mivel a cégek profitjának alapja az adat, úgy kijelenthető, hogy az adatokkal való kereskedés egyben a felhasználó emberrel való kereskedést (digitális emberkereskedést) is jelenti. A tudatlan felhasználónak, a digitális rabszolgának fogalma sincs, hogy ha nem fizet egy szolgáltatásért, egy termékért, akkor ő a termék.

A cégek befolyásolása úgy az egyéni döntéshozásban vagy döntésképtelenségben, mint a társadalmat érintő döntésekben is megtalálható. Mindkét esetben a manipuláció célja, hogy az a döntés szülessen meg, amit a gép üzen. Az elmére ható gépi üzenet eredménye az egyén szintjén különbözőképpen jelenhet meg, pl. kudarcélményben, idegességben, stresszben, elmagányosodásban, az anyagtól, egy másik embertől vagy a géptől való függőségben, csábításban, elidegenedésben stb. A társadalom szintjén pedig úgy, hogy nagyszámú felhasználót valamilyen cél megvalósítása érdekében befolyásolnak, pl. egy politikai párt győzelmére vagy elbuktatására (lásd a 2024-es romániai választásokat), vagy ál-hírek terjesztésével pánikhangulatot kialakítani, pl. tüntetést szervezni vagy valaki ellen lejárató kampányt folytatni.

A kellő manipulációs hatás elérése érdekében a manipulátor cégeknek az adatok millióira van szükségük, amelyet úgy tudnak megszerezni, ha a felhasználók az adatokat ingyen a rendelkezésükre bocsátják. Ennek érdekében az adathalászatba a felhasználókat is bevonják, pl. az egyéni megjelenési, posztolási, kiscsoportos csevegési, kapcsolattartási lehetőségek biztosításával. A lényeg, hogy a felhasználó kiépítse a saját kis adatszolgáltató hálózatát, amelynek adatait a cégek szuperszámítógépe feldolgoz és felhasznál újabb kapcsolati hálózatok létrehozásához. A digitális felületek a mi figyelmünket képesek legyenek irányítani (pl. az önmagunkról való figyelemeltereléssel, vagyis mindig kifele, és ne befele, önmagunkba nézzünk), a gépek diktálta algoritmus szerint. A platformok mottója akár az is lehetne: engem kövess és ne önmagad; vagy: bennem bízzál és ne magadban. Ha megfelelünk a gép elvárásainak, akkor kedvünkre való információkkal fog minket megjutalmazni, amivel egy újabb figyelemelterelésre készteti elménket. A lényeg, hogy minél tovább maradjuk a digitális felületen, magyarul minél több ideig használjuk elménk racionalitását, és egyre kevesebbet foglalkozzunk egyetemességünkkel, mi több, tagadjuk azt meg, „mert csak az létezik, ami látható és hallható”. A manipuláció célja, hogy a rendszer egyre több adatot legyen képes rólunk gyűjteni, pl. milyen tartalmakat nézünk, mikor, mennyi ideig, a hét melyik napján, stb. A számítógépek segítségével az ingyen adatokat csoportosítják, rangsorolják, kiértékelik, és a kapott eredményekből pl. prognózisokat készítenek, illetve felhasználják az algoritmusok továbbfejlesztésére, pl. hogyan lehet a mi figyelmünket még inkább a gépek programjaira terelni, a függőségünket növelni.

A magatartásunkban és a felfogásunkban, pl. gondolatainkban, szokásainkban, cselekedeteinkben, viselkedésünkben beállt változások a cég számára profitot hozó termékké alakulnak. Az üzlet létrejöttének feltételei itt sem mások, mint hogy az megbízható, kiszámítható, ellenőrizhető legyen. A nyers és feldolgozott adat jelenti az üzletet a manipuláló cég, a közösségi médiumok részére. A manipulációs lépések (3M), mint a megfigyelés (pl. az ingyen adatszerzés), a meggyőzés (pl. változás a viselkedésünkben) és a modellezés (pl. a profitot hozó ideális viselkedési modell kialakítása) a cég profitjának növelése érdekében történnek. A digitális kapitalizmus már nem gabonával, gyárakban előállított eszközökkel stb. kereskedik, hanem a megfigyelt emberrel (digitális emberkereskedelem) és az ingyen szolgáltatott adatokkal. A cégek megfigyelése, nyomonkövetése kizárólagos határidős ügyletnek tekinthető. A megfigyelés lényege, hogy modellezni lehessen a digitális rabszolgát, pl. tudni róla, hogy mit fogyaszt, hova jár, kivel beszélget és mit, milyen felületeket és tartalmakat néz és mennyi ideig, szomorú-e vagy vidám, stb. Ezt korábban úgy hívták, hogy gondolati rendőrség, amire pl. a szocialista rendszerben nagyon sokan haragudtak. Akkor tiltakoztunk, ha magánéletünkbe a hatalom belelátott, pl. telefonjainkat lehallgatta. Mára már megfordult a világ, mert a digitális rabszolga kéri a hatósági feladatokat is ellátó közösségi médiumokat, hogy őt meghallgassák. Pedig ugyanarról az emberről van szó, csak az ember viselkedésének befolyásolása változott. Akkor tudtuk, hogy ki és miért hallgat le. Ma nem tudjuk. Ahogy azt sem, hogy az internetes adatainkkal pontosan mi történik. Amit tudunk, hogy az adatok egy részét a különböző viselkedési formák modellezésére használják, amelyeket a személyre szabott befolyásoláshoz, manipulációhoz használnak fel. A modelleket természetesen folyamatosan tökéletesítik.