Hajdu Zoltán: Elemzések a transzhumanizmusról és a megfigyelt emberről (9)

A digitális profit

https://egyetlenegy1.blogspot.com/2025/02/226-digitalis-profit.html

A profit maximalizálása érdekében a manipuláló világhálós felületek (színterek) leginkább a következő három célt fogalmazzák meg: a) a digitális függőség kialakítása, vagyis minél nagyobb mértékben elterelni figyelmünket a lényegről a lényegtelenre, az abszolútról a relatívra, a valóságról az ál-valóságra, a bizonyosról a bizonytalanra, az egészről a részletre stb.; b) a függőség növelése, vagyis csábítással növelni annak az esélyét, hogy ugyanarra a felületre, reklámra stb. folyamatosan visszatérünk, illetve másokat is arra veszünk rá, hogy azt a felületet böngéssze; c) minél több, és minél sokszínűbb hirdetéssel növelni az individuális én kényelmét, pl. fogyasztásnöveléssel, a folyamatos vásárlásösztönzéssel, utazásokkal, autókkal (toys for boys) stb. kielégíteni az anyagi vágyakat. Mindhárom cél elérésére a digitális felületek külön algoritmusokat működtetnek.

A manipulációban résztvevő 3M (megfigyelés, meggyőzés, modellezés) tényező közül a pszichológia területéhez tartozó meggyőzés alapja a pozitív szakaszos megerősítés (PSZM) módszerének alkalmazása, amely pl. az elmének azt a viselkedését tükrözi vissza, amikor elégedetlenségünk kielégítésére valakitől kompenzációt, jóvátételt várunk el, és ezt hol megkapjuk, hol nem. A manipulációs meggyőzés alatt gyakorlatilag az elme működésébe avatkozunk bele, befolyásolás által feltörjük annak „normális” működését, pl. azt, ami az elme-test, a lélek és a szellem harmonikus együttműködését szolgája, és arra vesszük rá, hogy egy tőle idegen szolgáltatást vegyen igénybe. Az elmére ható manipuláció lényege az egyre erősebb individuális viselkedés, pl. önzés, irigység, fájdalom és bánat, szomorúság stb. elérése. A pozitív szakaszos megerősítés módszerét alkalmazva, pl. a Facebook arra tudta rávenni felhasználóit, hogy jutalomfalatok ellenében tíz nap alatt hét új felhasználót szerezzenek, vagyis hozzanak létre hét új kapcsolatot. Amint említettük, a megfigyelésekből származó adatokat az algoritmusok továbbfejlesztésére is felhasználják, de ezt is úgy, hogy a fejlesztések tesztelését költségmentesen, a felhasználókkal végeztetik el. A felhasználók természetesen nem tudják, hogy ők „kísérleti nyulak”.

A manipulációs meggyőzés azt a lelki tulajdonságunkat is figyelembe veszi, hogy társas lények vagyunk, és így emberi önazonosságunkra is igyekszik hatni, pl. arra, hogy van családunk, vannak barátaink, ismerőseink, akikkel kapcsolatot tartunk, hogy szükségünk van másokra. Amit a manipuláció viszont nem mond el, hogy a meggyőzés arra irányul, hogy ezeket az emberi kapcsolatokat fokozatosan feladjuk és gépi kapcsolatokkal helyettesítsük. Pontosabban: kapcsolatainkat adjuk át a gépeknek (lásd elidegenedés, amikor nem mi beszélgetünk, hanem a gépek beszélgetnek egymással és döntenek fölöttünk). Magyarul mondva: legyünk áldozatok és engedjünk a hatalmi manipulációs csábításnak, fogadjuk el, hogy a gépek majd helyettünk megoldják kapcsolatainkat. Ez a digitális drog, narkó, amit eladnak nekünk, amihez feltétlenül szükséges a negatív, vagy destabilizáló pszichológia, az áldozathozatal elfogadása: az ember ingyen adatszolgáltató és az adatszolgáltatás áldozata is. Mi több, a meggyőzés módszere arra is rávesz minket, hogy magas individualitásunkban mások pozitív nagy negatív véleményétől függjünk. A tudatlan digitális rabszolga számára azért fontos a lájkok (tetszikek) száma, mert kívülről várja önmaga elfogadását, az ő igazának visszaigazolását. A lájk vajon tudja, hogy mi a rend, a szabadság, a tisztesség, az igazság? A digitális rabszolga úgy tesz, mintha élete mások elismerésétől, a lájkok számától függene. Ez arra utal, hogy a rabszolga a létezését nem belül éli meg, hanem külső függőségben. A manipulációs egyenlőség azt mutatja, hogy egyenlők vagyunk a lájkok számával, illetve ha nem vagyunk fent valamelyik közösségi színtéren, akkor nem is létezünk. Miért felejtjük el, hogy mi az Egy képe és azonossága vagyunk, önrendelkező, önszabályzó, egyetemes emberek, és létezésünket senkinek sem kell igazolnunk és senkitől és semmitől nem kell függenünk, csak az Egytől? Magánéletünk privát, ránk tartozik és nem a közre, ezért nem tesszük ki a közösségi médiumok világkirakatába.

Vajon a manipulált digitális rabszolga, aki lehet portás, miniszter, orvos, mérnök, tanár, politikus stb., miért gondolja azt, hogy létezése látszólagos, és csak a ma létezik és holnap nincs? Azért, mert életét rövidtávú visszajelzésekre építette. Nincs távlata. Őt az érdekli, hogy holnap hány lájkot kap. Tévesen az ingyen népszerűségre vágyik, a hírnévre, amiért a legtöbb esetben semmit sem tesz. Vajon az elvárt lájk a társadalmi elismertséget mutatja? Hogyan lehet elvárni, hogy nulla befektetéssel valakit elismerjenek? Az individuális elme-testünkre ható manipulátornak fontos a lájkfüggőségünk kialakítása, a posztolás–lájkolás–elismertség hármasának fenntartása és folyamatos ismétlése. A lájk fontossá teszi a tudatlan, individuális, elképzeléseihez görcsösön ragaszkodó, a világot a kulcslyukon át kukucskáló embert. A gépi lájkfüggőség, amellett, hogy növeli az individualista én alapján „működő” tudatlanok számát, elveszi azt a szakrális időt is, amely által a nem digitális rabszolga megélhetné a teljes életet, amely által a MOST-ban lehetne, és amelyet nem arra fordítana, hogy egy gépek által vezérelt vallás hívője legyen. A gépek vallásos tagjai között leginkább az időfölöslegben és a szüleik és nagyszüleik által megteremtett kényelemben levő 12-25 éves fiatalok vannak, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és így kockázatos dolgokra vállalkoznak, pl. arra, hogy a manipuláció alanyai legyenek. Ők nem teszik fel azt az egyszerű kérdést, hogy mi van a számítógép, a laptop, a mobiltelefon hátsó oldala mögött, kik működtetik a látszólag ártatlan közösségi médiumokat és milyen céllal. A fiatal felhasználók nem veszik észre, hogy a közösségi médiumok rajtuk gazdagodnak meg, mert ők az adatokat hordozó pénzeszsákok. Ahogy azt sem, hogy a manipulációs algoritmusok nem jótékonysági céllal jöttek létre, hanem a profit, valakinek a meggazdagodása érdekében.

A világhálós közösségi színterek a felhasználók tudatlanságát, individualitását, tájékozatlanságát, elme-testének és lelkének gyengeségét, hiszékenységét stb. használják ki, ideértve az ál-hírek terjesztését is, amelyek által kb. hatszoros bevételhez jutnak, mint egy valódi hír közzétételével. A hadászatból származó, mesterséges intelligenciával működő felületek az ál-hírek terjesztésére külön üzleti modelleket dolgoztak ki, amelyek nem szakadtak el a hadászatban is ismert megtévesztéstől. A megtévesztés célja a bizonytalanság, az ellenőrizhetetlenség elérése. A rendszer önmaga ellenőrzésére képes az adott algoritmus határain belül. Külső ellenőrzésre viszont csak a kezelő képes. A rendszer nem tudja ellenőrizni, hogy a közreadott adatok a gépen kívül valósak-e vagy hamisak, ami azt is jelenti, hogy a hazugságokat a rendszer nem képes felszámolni. Nem a mesterséges intelligenciával működő felülettel mint eszközzel van a gond, hanem azzal, hogy az eszközt mire használják. Ha az eszköz magánadatok halászatából profitra tesz szert, akkor létjogosultsága kérdéses. Azok, akik ki akarnak lépni a manipulációs 3M (megfigyelés, meggyőzés, modellezés) mátrixból, elsősorban arra kell feleszméljenek, hogy benne vannak, mert a kilépés csak ezután lehetséges.

Mit tegyünk, ha ki akarunk lépni a digitális manipulációs mátrixból? Először is tudatosítanunk kell, hogy a közösségi felületek nélkül is van élet, vagyis a függőség felszámolható. Másodszor, a közösségi színtereket ember alkotta, szellemtelen gépek és szoftverek vezérlik, a mesterséges intelligencia a rájuk telepített algoritmusok szerint működik. Harmadszor, a gépek bizonyos korlátok és beállítások szerint működnek, amelyek nem mások, mint az emberi érzékek, észlelések és megtapasztalások meghosszabbított eszközei. Negyedszer, a gépek teljesítménye, kapacitása, „tehetsége” nem tudja utolérni és megelőzni az Egy teremtményének képességeit, mert a gépek tökéletlenségét a tökéletlen ember hozza létre. Az ember eredete isteni, a gépek eredete pedig emberi, így ha az embert eszköznek vagy nyereséget termelő terméknek nézik is a racionálisan és üzletszerűen gondolkodó felületek tulajdonosai, az emberi tökéletességet soha nem tudják utolérni, mivel ők is tökéletlenek. A tudatlanokkal persze el lehet hitetni, hogy a sötét vallások kora lejárt és most kezdődik a gépek imádatának új vallása. A gond ebben az, hogy a gépek vallásának dogmatikája és rituáléja nem nyilvános. A gépi vallás hívői azért bálványozzák a technika és technológiák adta gépek teljesítményét, mert önmaguk biológiai kapacitásával, teljesítő képességével nincsenek tisztában. Annál is kevésbé, mert ezek az emberek már számítógépek közelében nőttek fel és nem tudják, mi az, hogy egy növényt, egy virágot elültetni, a kertben a szőlőt kacsolni, a tehenet megfejni, a kenyeret megsütni, mert minden szükségletüket pénz ellenében, valamelyik boltban, áruházban vagy bevásárló istállóban elégítették ki. Az algoritmusprogramozók valószínűleg rég elszakadtak attól a természettől, amelynek életüket köszönhetik. A kezdetben a nagyvárosok padlására, pincéjébe vagy a garázsba szorult algoritmusfejlesztők, akik ma nyakkendőben, légkondicionált üvegpalotákban „dolgoznak”, nem ismerik sem a napfelkeltének, sem a naplementének csodálatos látványát, hogy ezek szakralitásáról ne is essék szó. Ők egy maguk alkotta, mesterséges, élhetetlen, hulladékot termelő világot alkottak, és most másoktól is azt várják, hogy ilyen mesterséges közegben, a gépek elvárásai szerint éljenek.