nov. 12.

HARC ÉS MEGBOCSÁTÁS ‒ DONALD TRUMP GYŐZELMÉRE (Hosszú Zoltán igehirdetése)

„Kevélység őbenne semmi sem vala,/ Isteni szolgálatra gondja vala, / Gondviselő és józan ember vala, / Minden dolgába állhatatos vala.” ‒ írja Thúry Györgyről egy történetírója.

Az alábbiakban leírt gondolataimmal neki és mindazoknak állítok emléket, akik e nemzet ezredévei alatt, miközben harcoltak, szívük nem volt romlott, hanem tiszta maradt. Ezért amint Hunyadi Jánosról, úgy Thúry Györgyről is elmondható, hogy Krisztus atlétája, harcosa volt.

A harc

Mi, magyarok a harcos lét etikáját ismertük és éltük, és lovagiasságnak neveztük. A lovagiasság eszmevilágát a szkíta-magyar népek adták a világnak. Arthur király és korának lovagjai e szkíta-magyar népek közé tartozó alán-szarmata lovagok vér szerinti utódai voltak. Ezt a brit kutatók már tényként tartják számon. A lovagiasság eszmeiségét az elmúlt századokon át is őriztük, de nemcsak harcainkban, hanem a nő‒férfi kapcsolatban, meséinkben és dalainkban is.

„Fel, fel vitézek a csatára / A Szent Szabadság oltalmára”…

Az 1848-as szabadságharcunkban született, Klapka induló kezdő sorai ezek.

Szoktuk mondani, hogy nehéz helyzetben mutatkozik meg az ember jelleme, ám ez a megállapítás érvényes nemzet szinten is. Amikor '48-as dalunkat énekeljük, valójában azt mondjuk el, hogy kik vagyunk.

Akik még nem felejtettek, tudják, hogy a Szeretet Istene szabadságot ad és aki/akik ezt elveszik, azok nem felülről, a Fény Honából vezetettek, hanem alulról, a Sötétség Birodalmából.

Igen, a „Szent Szabadság oltalmára” helyett akár „a gaz osztrákok halálára” szöveggel is énekelhetnénk. De nem ez tesszük. Miért? Azért, mert mi magyarok nem gyűlöletből, vagyis nem valakik ellen, hanem valamiért harcoltunk. A Szent Szabadságért. Ez pedig felülről vezetettségre utal, amelynek emelkedett és nemes jellem az ismérve.

Mert miért is szent a Szabadság? Azért mert a Szabadság az a gyökér, amelyből kinő az Isten képére teremtett ember méltósága.

Ha körülnézünk a világban, láthatjuk a Fény és a Sötét harcát. Igen, háborúban állunk. Aki ezt nem látja, az lelkében vak. E harcban a Jó elválik a Rossztól, és aki a Jó mellé áll, az a lelke útján megnemesedve tovább lép a végső cél, a Szabadság felé.

Valódi származásunk elfeledése ‒ az, hogy kik vagyunk ‒ és a hit hiánya, lapos igényűvé tett bennünket, és emiatt az evilági túlélésre összpontosítjuk erőinket. Ám élni és túlélni nem ugyanaz. Ezért ez nem maradhat és nem is marad így.

Mert bár nem mindenki tud róla, de mindenki harcos.

Közvetlen szomszédunkban háború van, így jó, ha felkészülünk. Elérkezett az idő, amikor nekünk, magyaroknak fel kell idéznünk eleink harci szellemét, és emlékeztetve magunkat a harcos belső útjára, meg kell tanulnunk helyesen harcolni.

A kérdés, hogy miként tudjuk ezt megtenni?

Azt mondjuk, változik a világ, pedig csak mi, emberek változunk. A világ változása csak látható következménye a bennünk, emberekben zajló láthatatlan változásnak. Ez azt jelenti, hogy végső soron magunk vagyunk a saját életünknek kovácsai. Vagyis tudatunk határozza meg a létet, úgy egyéni, mint nemzeti és globális szinten. Ennek a felismerésnek a gyümölcse az, hogy felelősséget vállalunk az életünkért. A felelősség vállalása egy sarkalatos pillanata a harcosi létnek.

Azok, akik nem vállalnak felelősséget életükért, beadják a derekukat a társadalmi tudatnak (Mátrix) és beállnak a sorba, így megsemmisülnek saját kudarcérzésüktől, és úgy gondolják, hogy semmire sem jók. Vagy ‒ ami még rosszabb ‒ a szabadságunkat csorbító hatalom mellé szegődnek, önmaguk is hatalmaskodóvá vállnak. Ők elvesztették szándékuk tisztaságát, így fedhetetlenségüket, és le vannak győzve. De tudnunk kell, hogy bármikor fel lehet állni, és sokan állnak már felemelt fejjel.

Amikor megszabadultunk az áldozati létérzéstől, és képzelt vagy valós kudarcaink miatt már nem másokra mutogatunk, akkor bensőnkben erő gyűl. Ha ezt az erőt tiszta szándékkal és kitartóan képviseljük, ez kivetül és megjelenik körülményeinkben.

Felelősségvállalás, erő és tiszta szándék

E három lábon állva kibillenthetetlenné válunk. Ezért e három láb belső egyensúlyt, békét ad. Tehát először meg kell találnunk magunkban a békét, azt a békét, amely mentes minden zavaros érzéstől. Amikor ez megtörtént, elértük azt a stabil kiindulópontot, ami az alapja a harcosi létnek.

Érzelmeink uralása

Az alap megléte után az első és legfontosabb lépés: érzelmeink uralása.

Második lépés: ismernünk kell az ellenséget.

A harcosi úton két ellenséggel találjuk magunkat szembe: egy láthatatlan és egy látható ellenséggel. A láthatatlan: az önteltségünkből (ego) fakadó zavaros érzéseink, így az önmagunk alulértékelése, kudarc, gyűlölet, bosszú. Ha ezeket uraljuk, a láthatóval már könnyebben elbánunk.

Ám célját tévesztett harcos az, aki csak mások ellen harcol. Mert egy harcos végső célja a teljes tudatosság: az egység a létezésünk forrásával, Istennel. Ahogy az Irgalmasság Királyi Harcosa, Jézus fogalmazta: "Én és az Atya egy vagyunk". Ez akkor történik meg, amikor az önteltségnek írmagja sem marad bennünk. Hogy újból idézzem Thúry György történetíróját: „Kevélység benne semmi sem vala.” Csak amikor már semmik vagyunk, válunk mindenné. Ez a Kereszt titka.

De addig is mint harcosoknak urai kell maradnunk az érzelmeinknek.

Az első lépésnek a tényszerűség, a józanság az ismérve. A harcban csak egy józan és felkészült elme vezetheti szavainkat és cselekedeteinket. Ha nem ez történik, az hibához vezet. A hibázás, különösen egy fizikai konfliktusban, nem csak magamra, hanem a mellettem lévő társaimra is végzetes lehet.

Az érzelmek által vezetett szándék csak ritkán indokolt. Az átgondolt szándék viszont mindig az. Ezért egy harcos nem minősít, hanem érvel, szavait és cselekedeteit a Logosz, az értelmes gondolat vezeti. Az ösztön csak békés környezetben vezérelhet. Emiatt nem megengedhető, hogy az érzelmeink irányítsák a tetteinket. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az érzelmek uralásánál többről van szó. Így ha háborúba indulunk, már nem a zavaros érzelmek, hanem a bizonyosság vezet.

Bizonyosság az, amikor tudjuk, hogy amit teszünk, az helyes. Minden korban helyes az a gondolat, szó és tett, amelyet az Igazságosság, a Szabadság és az Élet védelmében és ‒ bármilyen furcsa ‒ a Béke szolgálatában teszünk. Ezért nem önérdek miatt, a magunk javát keresve megyünk háborúba, hanem egy nagyobb közösségnek, a Hazának és Minden Életnek a szolgálatában.

Itt jó tudni, hogy Isten és Élet nem elválasztható! Mert emlékezzünk, amikor a szabadságot és az életet szolgáljuk, akkor minden Élet és Szabadság Forrását, Istent szolgáljuk. Ezért Ő támogatásával mindig a Szeretet harcosai, a magassabbrendű eszmeiséget képviselők mellett áll. Győzelmet akarunk aratni ellenségeinken, kérjük segítségét és győzni fogunk!

Amikor ezt a szemléletmódot megalapoztuk magunkban, és szándékunk tisztaságában kapcsolódtunk a Belső Békénkhez, már biztosak lehetünk abban, hogy elérjük a célt.

Tehát a háborúra fel kell készülni. Ez olyan, mint az élet. Ugyanakkor egy valódi harcos kerüli a háborút, nem öröme a háború. Emiatt jó, ha megállunk és nyugodtan lélegezve feltesszük magunknak a két kérdést:

Szükség van erre a háborúra? Milyen módszerekkel lehetne elkerülni?

Tudnunk kell, hogy a halál nem lehet a végső opció. Ezért a harc előtt meg kell próbálni meggyőzni az ellenséget, hogy ne harcoljon. Meg kell próbálni békét kötni az ellenséggel, azzal a belső békével, amely bennünk már jelen van. Ha az ellenség megtagadja, akkor harcoljon.

A harcos két értéke

A Szabadságot oltalmazom és védem az Életet.

Minden Igaz Harcos szívébe e szavak vannak írva. Ezért a harcos legfőbb elve: a Szabadság és az Élet védelme. Minden helyzetben ezt követi. Aki e két értékért száll harcba, az feddhetetlen.

A fizikai harcban vakmerőnek és részvét nélkülinek kell lenni. Ahogy eleink mondták: Üsd, vágd, ne sajnáld. Üss bölcsen, ne gyűlölettel, ha így harcolsz, tanítasz. Mert aki gyűlöl, az gyilkol, aki bölcsen üt, az legfeljebb öl.

Így amikor harcolunk, csak egy pontra koncentrálunk: a győzelemre, és csak a győzelem lehet az egyetlen eredmény. Nincs második lehetőség, nincs második választás. És a győzelmet nem felsőbbrendűségű tudattal kell kinyilvánítani, hanem bölcsességgel. Ezért a bölcsességet alkalmazó harcos nem az önmegvalósítás útját, hanem a szolgálat útját járja. A bölcsességgel harcolást viszont tanulni kell. A gyakorlás erre megtanít.

Minden reggel, miután elmélyültünk a Belső Békénkben, felöltjük képzeletbeli vagy valós egyenruhánkat, felvesszük az övünk, fogjuk a fegyvereinket, és elindulunk a munkánkba. És jól fogjuk csinálni.

A megbocsátás

Örök igazság az, hogy az én szabadságom a te szabadságodig, a te szabadságod az én szabadságomig terjed.

Betartjuk, éljük ezt az igazságot? Nem. De fogjuk!

A keresztény kultúrkörben, mi emberek ‒ leginkább át nem gondolt naivitásunk miatt ‒ szeretünk megbocsátani.

Itt különbséget kell tennünk a megbocsátás és a bizalmunkba való visszafogadás között. Hogy magunkra nézve elkerüljük a gyűlölet romboló hatását, mindig jó, ha él bennünk a megbocsátás, de a megbocsátás nem azonos a helyesléssel és a bizalomba visszafogadással. Ezért aki a valódi megbocsátást alkalmazza, tudja, hogy a megértés nem jelent egyetértést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a nekünk ártót úgy fogadjuk vissza bizalmunkba, hogy nem bizonyította be a jószándékát, az további szenvedés oka lesz, és ez hiba. Hiba úgy magunk, mint a nekünk ártó irányában. Mert amellett, hogy rosszat teszünk magunkkal, rosszat teszünk az ártóval is akkor, ha hagyjuk, hogy továbbra is ártson.

Ezért nem lehetünk elnézőek pl. azokkal szemben, akik erőszakkal oltanak, akik manipulálva fokozatosan elveszik a szabadságunkat, és pusztítják úgy a még meg nem született, mint a már megszületett Életet.

Nem megengedett az együttérzés azok iránt, akik háborúba vezetnek népeket, akik kínozzák a gyengéket, akik elrabolják a gyerekeket, akik eladják őket. Ők, bár báránybőrbe bújtak, de farkasok, ragadozók, akik a hatalmuk megtartásának érdekében manipulálnak, és ha érdekük úgy kívánja, gyilkolnak.

Azzal, hogy megbocsátunk nekik, csak boldoggá tesszük őket, mert ezáltal továbbra is hatalmat adunk nekik. Megbocsátásunk által azt nyilvánítjuk ki, hogy elfogadjuk tetteiket és beleegyezésünket adjuk a további tetteikhez, ahhoz, hogy továbbra is árthassanak. De Isten báránya nem az emberek birkája, ezért ez nem történhet meg.

Tehát a megbocsátás nem jöhet szóba harc közben. Csak akkor bocsáthatunk meg az ellenségnek, ha már győztünk. A megbocsátás lezárásnak jó, mivel megszakítja a kapcsolatot a háborúval, és felszabadít. Így egy felszabadító lezárás lesz.

Végül

Amikor abbahagytunk minden harcot, rá kell vezetni az ellenséget, hogy tárgyaljon. Amikor felismerte, hogy ha továbbra is megmarad a Szabadság elnyomását és az Életet pusztító létezésben, azon túl, hogy magának árt, a Mindenségnek is árt, akkor szabadon engedhető. Mert ne feledjük, hogy végül a szelídeké lesz a Föld. És mi ezért a Földért, az Égi Béke Földjéért harcolunk.

Vannak idők, amikor nem filozofálgathatunk. De tudnunk kell, hogy mi, magyarok, a Szabadság Fiai, magvetők vagyunk. Ha történelmünkön végignézünk, a szabadságharcaink mellett tudásunkat, a jóság, a fény és a szeretet magvait szórtuk és szórjuk a világnak. Szabadságvágyunk és az áldozathozatalra való képességünk isteni küldetésünk része, ezért gyűlölnek sokan minket.

Azok szeretnek minket, akik nem állnak a világot háttérből irányító elitek zsoldjában.

Közéjük tartozik Donald Trump. Az ő győzelme a szabadságharcosok győzelme, emiatt akarták megölni. Hogy nem tökéletes? Így igaz, személyiségében nem tökéletes. De szándékában az. Szándékának tisztasága miatt az Ég védelme alatt áll. Ezért maradt életben és Donald Trump ezért a csapat- és harcostársunk.

Azért vagyunk itt, hogy cselekedjünk. Azért vagyunk itt, hogy ha kell, harcoljunk.

Áldjon meg bennünket az Ég az ő erejével, hogy mindezt megtegyük, és bölcsességével, hogy jól tegyük.

A Jóisten áldásával:

Hosszú Zoltán