Hit és technológia (I. rész) – Az Új Kihívás (Hosszú Zoltán igehirdetése)

márc. 14.

Szeretettel üdvözlök mindenkit!

Nemrég egy írásra bukkantam a gépen. Egy új kihívásra mutat, ezért hangulatában nem annyira felemelő, mégis jónak találtam. Mivel illeszkedik az előbbi írásaim mondandójához, néhol átírva és gondolataimmal gazdagítva most átadom.

Sokunknak, akik kötődünk a technológia adta kényelmünkhöz, az itt leírtak kényelmetlenséget okoznak, talán félelmet is. Ez már csak így van, ha az Igazsággal szembesülünk. Az Igazsággal szembesülés először mindig zavart okoz, de ha kitartunk a szűk úton, egy olyan békére jutunk, amit a világ nem tud megadni.

Jó, ha mindig emlékezünk valamire: arra, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget minden tudományos dolognak. Mert a technológia csak egy eszköz, hogy lehetőségeket adjon nekünk.

Egyik előző írásomban az egészség, az ökológia és a szabadenergia területén majdan feltűnő új technológiákat üdvözöltem.

Most a külső tudás eme gyümölcsének árnyoldaláról írok.

A Technológia

Úgy gondolom, hogy csak azt a technológiát szabad megtartanunk – de legalábbis előnyben részesítenünk –, amely mindenkinek boldogulást ad. De a boldogulás és boldogság nem ugyanaz.

Mindenekelőtt tudatosítsuk, hogy Isten bennünk van. A bennünk élő Isten fel- és megismerése ad értelmet a teremtett Világegyetemnek. Őt tudatosan elfogadva és hordozva juthatunk békére és szeretetre, ami a valódi boldogság.

A szeretet – ami Isten megismeréséből fakad – belső tudás, és ez az igazi tudomány. Mit használ, ha ismerjük az Univerzum minden titkát, de közben elveszítjük a lelkünket?!

A technológiai tudás külső tudás, olyan mint egy törvény, csak akkor hasznos, ha szavatolja az ember jogait, védi, oltalmazza és szolgálja őt.

Ha elveszíti védelmező jellegét és elnyomóvá válik, akkor ideje eltörölni és másikkal helyettesíteni.

Az ilyen törvényt nem lehet és nem is kell tiszteletben tartani. Olyan ez, mint a Krisztus által említett só: ha elveszti ízét és erejét, ki kell dobni.

A technológia azért létezik, hogy az ember jól és bőségben éljen. Ez a boldogulás. De ha ahelyett, hogy Isten ajándékává válna, az emberi faj pusztításának forrásává válik, akkor nyugodtan félre dobhatjuk. Vannak, akik már ezt teszik.

Emberi történelmünknek volt egy sarkalatos pillanata, ez a Japánra ledobott két atombomba. Mert mi is az atombomba? A megosztva pusztító Világerő hasadás által megidézett ereje. Anyagba sűrített gyűl-ölet.

Mit használ az a tudás, amely egy egész népet kísérleti nyúlnak tekintett, és tízezreket ölt meg, egy pillanat alatt?!

A japán városokra ledobott bombák mérföldkövekként maradtak fenn a pusztulás felé vezető úton. Ha ránézünk ezekre a városokra, azt látjuk, amit soha nem szabad elfelejtenünk, hogy itt érte az első halálos tőrdöfés a Földet.

Az Armageddonba vezető utak ezek.

Önmagukban a tudományos ismeretek eddig senkit nem tettek boldoggá. Miért? Mert amikor ragaszkodunk a technológiához, valójában ő ragad meg minket, és rá hagyatkozva, kiszolgáltatokká válunk, és már oda a szabadságunk.

Mi, emberek képesek vagyunk minimális technológiával is élni. Képesek vagyunk örülni mindannak, amit a természet nyújt. És igen, ha nem lenne együttérzés és a mások élete iránti tisztelet, az élet menthetetlenül elpusztulna a Földön.

Isten nem pusztít el senkit, de az ember a technológia segítségével elpusztíthatja önmagát és társait.

Ne a technológia által keressük hát lelkünk üdvösségét.

A döntés

A kalitka lehet aranyból, de akkor is kalitka marad.

A következő években egy döntés előtt fogunk állni és választani fogunk.

Amikor mi, akik keresztény embereknek tartjuk magunkat, behódolunk a technológia felsőbbrendűségének, valójában egy bálványnak hódolunk be. Ha úgy követjük Krisztust, hogy napjainkat a techbálvány uralja, akkor hitünk neve, képmutatás. Bár szabad, de nem lehet két úrnak szolgálni.

A technológiai dominancia új világában csak két eredmény létezik: vagy mi irányítjuk a technológiát, vagy az irányít minket. Vagy az urai vagyunk, vagy ő ural minket. Ám az Igazság és a Fény harcosai nem ismerhetik a kompromisszumot.

Választani fogunk a Technológia, vagy az Isten adta szabadságunk között.

Ha nem akarunk szembenézni ezzel a kihívással, akkor a bal latorhoz hasonlóan, megtagadjuk az igazságot. Ekkor a digitális utat választjuk, amely végül a Jelenések könyvében említett Fenevad bélyegének felvételéhez, a teljes felügyelet rabságába vezet. Vagy választhatjuk a jobb lator útját, a ráébredés üdvét, amikor elutasítjuk a digitális utat és visszatalálunk az Isten adta természettel való együttélés harmóniájához és szabadságához.

Elég annyi technológia, amellyel jótékonyan használjuk a Természetet, azt a csodát, amely nekünk adatott.

Lehet, hogy nem olyan kényelmes, de jobb egyszerűen és természetesen élni, és hagyni, hogy mások éljenek, mint egy „szép új világban” rabként, a technológiai felügyelet alatt.

Az Új Kihívás

Látnunk kell ezt az Új Kihívást.

Földi életünk rövid ideje alatt a biztonság, a gazdagodás és a kényelem kísértése állandó, ezért jövőnkért harcot fogunk vívni és ezt a harcot megnyerjük.

Mi, emberek szeretünk szép szavakkal imádkozni, de Istent nem a szép hangunk vagy az ékesszólásunk érinti meg. Ha Lélekben és igazságban imádkozunk, akkor éberek maradunk és ellenállunk a kísértésnek. És ekkor megmarad a felebarátaink iránti szeretetünk is. Ez pont elég, mert mindent megtettünk, mit ember e földi létben megtehet.

De a szeretet sem kötelező. Akkor miért is jó, ha megtanulunk szeretni? Azért, mert boldogít.

Igen, a világot meg kell menteni. Önmagunktól. Attól a technológiától, amit mi hoztunk létre. Beleharaptunk a Csillogó Sötétség technológiájának almájába, ami a torkunkon akadt és már fojtogat. És higgyük el, a gyerekeinkkel még inkább ezt fogja tenni.

Vagy úgy gondoljuk, hogy az Apple logója a véletlen műve?

Még van idő megmenteni magunkat. A lehetőség mindig adott annak, aki befelé fordul. Mert nem lehetünk annyira eltévedve és eltévelyedve, hogy ha kérünk, ne kapjunk segítséget.

Ha a bűn nagy, Isten szeretete még nagyobb. Ha egy embernek időre van szüksége, hogy bocsánatot kérjen, akkor Isten a másodperc töredékéből örökkévalóságot csinál.

Az Ő cselekedetei nincsenek alárendelve időnek és térnek. Ez az oka annak, hogy voltak, akik a megbánás pillanatában akár szentekké vagy mártírokká váltak. Mint például a jobb lator. Egy pillanatra, szíve teljes erejével eltávolodott gonosz útjáról, és isteni cselekvés folytán, ez a pillanatnyi bűnbánat állandósult. Megtért.

És ha Isten ennyire törődik egyetlen lélekkel, akkor nem ugyanígy vagy sokkal jobban törődik az emberiséggel?

Az Új Kihívás tehát itt áll előttünk és ránk kérdez: Ember, mondd, hogyan választasz? A mulandó külső jólét digitális biztonságát cserébe a szabadságodért, vagy a harccal járó, de békét adó belső Jó Létet.

Hogy az általam itt elmondottakkal a Sötét Tükröt állító Hollywood filmipara is tisztában van, ahhoz ne férjen kétség.

A Mátrix filmen kívül több olyan filmet készítettek, amelyek az Új Kihívásra mutatnak. Hogy csak egy párat említsek: a Lois Lowry regényéből készült, 2014-es Az emlékek őre (The Giver), a Black Mirror sorozat, vagy Társadalmi dilemma (The Social Dilemma), 2020, dokumentum film, és a Scott Westerfeld regénye nyomán készült, 2024-es Csúfok (Uglies) film is. Ez utóbbinak még lesznek következő részei.

Írásomat biztatásul egy „jobb oldali” versemmel zárom.

A Jóisten áldásával.

Hosszú Zoltán

A jobb oldali

Egy csepp… és még egy

Vér keveredik földdel

Fájdalom égeti testük

Nincs kedves, ki átölel.

Hárman vannak a kereszten.

Ő középen.

Balján szitok, jobbján

sóhaj tör fel éppen.